
2010. január 27., 08:582010. január 27., 08:58
Pázmány Péter (1570–1637) jezsuita hittudós, esztergomi érsek sírját fedezték fel Pozsonyban, a Szent Márton-dómban. A régészeti felfedezés részleteiről később adnak tájékoztatást, miután az összes leletet, amely között nagy valószínűséggel Pázmány földi maradványai is ott vannak, alapos szakvizsgálatoknak és kiértékelésnek vetik alá.
A felvidék.ma szlovákiai magyar hírportál úgy tudja, hogy Stanislav Zvolenský pozsonyi érsek a múlt hét végén, egyik szentmiséje után mondta el a híveknek, hogy Pázmány Péter földi maradványait a Szent Márton-dóm szentélye alatt találták meg. Pázmány Péter a 17. századi magyar katolikus megújulás legnagyobb alakja volt. Nagyváradon protestáns köznemesi családban született, de fiatalkorában áttért katolikus hitre, majd nemsokára belépett a jezsuita rendbe.
Bécsben és Rómában tanult. Később Forgách Ferenc esztergomi érsek vette a pártfogásába. Pázmány Forgách mellett a kibontakozó katolikus megújulás irányítója lett. Számos nemesi családot térített vissza a katolicizmushoz. Nagyszombatban egyetemet, Bécsben papnevelő intézetet, Pozsonyban jezsuita kollégiumot alapított. Legjelentősebb hitvédő műve az „Isteni igazságra vezérlő Kalauz”, amely korának vitás hitbeli kérdéseit tárgyalja, és a katolikus álláspontot védelmezi. Pázmány Péter korának meghatározó személyisége volt, és 1637-ben Pozsonyban halt meg.
Van egy gyümölcs, amelynek illata-íze nagyon jellemzi az erdélyi őszt: a rézüstben rotyogó lekvár, a pálinkafőző kályha füstje, a fáról frissen leszedett, kékesfényű termés íze.
Kossuth Rádió – újra mindenkié. Ez a szlogenje az augusztus 24-én teljes műsorstruktúrával visszatérő, megújult Kossuth Rádiónak – közölte a Duna Médiaszolgáltató Nonprofit Zrt. Sajtó és Marketing Iroda vasárnap az MTI-vel.
Felhagyott az agglegényélettel az RMDSZ alsóházi frakcióvezetője, megnősült Csoma Botond parlamenti képviselő. A kolozsvári politikus Deák-Sala Rebekát, Kós Károly dédunokáját vette el feleségül.
Egy hosszú éveken át tartó toxikus vagy bántalmazó kapcsolat lezárása akár „sikertörténet” is lehet, ezért Mészáros Andrea pszichoterapeuta szerint a növekvő válási számokat sem érdemes önmagukban értelmezni. Házasságról, válási okokról beszélgettünk.
Erdély a hátborzongató kastélyokon túl: családi kaland Románia hegyeiben – Felejtsd el a vámpírmeséket – a Keleti-Kárpátok drámai csúcsokat, barangoló medvéket és mély magányt kínálnak – ezzel a címmel, alcímmel közölt riportot a The Guardian.
A szürke maradt a legnépszerűbb autószín Romániában 2025-ben – erre a következtetésre jutott a Román Gépjármű-nyilvántartó Hivatal (RAR), miután összesítette a forgalmi engedélyekhez kapcsolódó adatokat mind az új, mind a használt autók esetében.
Öt ország 14 együttese mutatta meg Kolozsváron: a tánchoz nem kell közös nyelv. Egymás lépéseit tanulták, barátságokat kötöttek, és már a következő találkozást tervezik.
A Krónikának nyilatkozó Popa Armand informatikus, robotikatanár és amatőr csillagász szerint, ha van a természettudományok között olyan terület, amely gyereket és felnőttet egyaránt lenyűgöz, akkor az a csillagászat.
Augusztus közepén járunk, túl vagyunk Lőrinc napján, amely a magyar néphagyományban a görögdinnye-fogyasztás hallgatólagos lezárását jelentette.
Antal Emőke lett a Miss Balaton királynője. A szatmárnémeti lány a koronát elődjétől, a 2024-ben győztes Bábel Virágtól vehette át.