2011. június 15., 12:202011. június 15., 12:20
Mildred Baena, a Schwarzenegger család korábbi házvezetőnője a Hello című brit társasági lapnak adott interjút. A nő a májusban kipattant ügy óta hallgatott, most azonban felfedte: csak nemrég mondta el Joseph nevű fiának, hogy ki is az igazi apja. A hír hallatán a 13 éves gyerek csak annyit jegyzett meg: \"menő\".
A Hello magazin fényképet is közölt az eddig alig látott kiskamaszról és anyjáról, aki húsz évig állt Schwarzenegger és felesége, Maria Shriver szolgálatában. Baena bevallotta, eleinte nem volt biztos abban, hogy gyereke a világhírű színésztől, Kalifornia volt kormányzójától van, a fiú azonban egyre inkább hasonlítani kezdett Schwarzeneggerre, ahogy nőtt. A nő szerint a hasonlóságot talán a híresség is észrevette, de soha nem mondott semmit. Maria Shriver - John F. Kennedy néhai amerikai elnök unokahúga - szintén gyanakodni kezdett, miután a háztartásban egyre több alkalmazott pusmogott a színész és a gyerek hasonló vonásairól. A filmcsillag neje végül egyenesen rákérdezett a gyerek származására. Az egykori házvezetőnő szerint Maria Shriver erős volt, amikor szembesült az igazsággal. \"Velem sírt, átöleltük egymást, mondtam neki, hogy nem Arnie hibája, és hogy kettőn áll a vásár\" - fogalmazott a lapnak Baena. Véleménye szerint a volt kormányzó jó ember. \"Tudom, hogy ő is szenved. Szereti Mariát, remélem, idővel megoldják a problémákat\" - jegyezte meg.
Az interjú kapcsán sem Schwarzenegger, sem Shriver képviselője nem szólalt meg. A színész korábban úgy tervezte, hogy visszatér a filmezéshez, most azonban félretette erről szóló terveit, és rendezni akarja magánéletét. Felesége már különköltözött tőle.
Van egy gyümölcs, amelynek illata-íze nagyon jellemzi az erdélyi őszt: a rézüstben rotyogó lekvár, a pálinkafőző kályha füstje, a fáról frissen leszedett, kékesfényű termés íze.
Kossuth Rádió – újra mindenkié. Ez a szlogenje az augusztus 24-én teljes műsorstruktúrával visszatérő, megújult Kossuth Rádiónak – közölte a Duna Médiaszolgáltató Nonprofit Zrt. Sajtó és Marketing Iroda vasárnap az MTI-vel.
Felhagyott az agglegényélettel az RMDSZ alsóházi frakcióvezetője, megnősült Csoma Botond parlamenti képviselő. A kolozsvári politikus Deák-Sala Rebekát, Kós Károly dédunokáját vette el feleségül.
Egy hosszú éveken át tartó toxikus vagy bántalmazó kapcsolat lezárása akár „sikertörténet” is lehet, ezért Mészáros Andrea pszichoterapeuta szerint a növekvő válási számokat sem érdemes önmagukban értelmezni. Házasságról, válási okokról beszélgettünk.
Erdély a hátborzongató kastélyokon túl: családi kaland Románia hegyeiben – Felejtsd el a vámpírmeséket – a Keleti-Kárpátok drámai csúcsokat, barangoló medvéket és mély magányt kínálnak – ezzel a címmel, alcímmel közölt riportot a The Guardian.
A szürke maradt a legnépszerűbb autószín Romániában 2025-ben – erre a következtetésre jutott a Román Gépjármű-nyilvántartó Hivatal (RAR), miután összesítette a forgalmi engedélyekhez kapcsolódó adatokat mind az új, mind a használt autók esetében.
Öt ország 14 együttese mutatta meg Kolozsváron: a tánchoz nem kell közös nyelv. Egymás lépéseit tanulták, barátságokat kötöttek, és már a következő találkozást tervezik.
A Krónikának nyilatkozó Popa Armand informatikus, robotikatanár és amatőr csillagász szerint, ha van a természettudományok között olyan terület, amely gyereket és felnőttet egyaránt lenyűgöz, akkor az a csillagászat.
Augusztus közepén járunk, túl vagyunk Lőrinc napján, amely a magyar néphagyományban a görögdinnye-fogyasztás hallgatólagos lezárását jelentette.
Antal Emőke lett a Miss Balaton királynője. A szatmárnémeti lány a koronát elődjétől, a 2024-ben győztes Bábel Virágtól vehette át.
szóljon hozzá!