
Fotó: MTI
Útjára indul a budapesti Nemzeti Vágta partiumi előfutama, amelyet a Nagyváradtól 17 kilométerre fekvő Köröskisjenő községben szerveznek június 6–7-én.
2014. május 20., 15:282014. május 20., 15:28
2014. május 20., 15:282014. május 20., 15:28
A szervezők közleményükben úgy fogalmaznak, a megmérettetésre meghívják a Partium, Szilágyság, Máramaros, Bánság, Kalotaszeg, Mezőség hagyományőrző közösségeit és lovas csapatait, hogy nevezzenek be a nemes küzdelembe.
A verseny első és második helyezettje, valamint a szervező képviselője jogosult arra, hogy Budapesten folytassa a versenyt a Nemzeti Vágtán, ahol a Duna TV élő közvetítése révén bemutathatják közösségüket és hagyományaikat.
A rendezvény szervezője és házigazdája a Kings Land vendéglátó-, szórakoztató- és sportkomplexum, amely country klubként szerveződik és működik, partnere az RMDSZ Bihar Megyei Területi Szervezete.
Az esemény helyszíne az E 60-as út mentén, Köröskisjenő községben található. A komplexum 60 hektárnyi területen fekszik: golfpálya, 250 fő befogadására alkalmas vendéglő, könnyű kategoriájú repülőgépek számára alkalmas repülőtér, lovasiskola, három mesterséges tó, 30 kiépített horgászhely, hat, fából épült vendégház, 400 fő befogadására alkalmas rendezvénysátor, 3000 négyzetméternyi parkoló található a területén.
A versenyre való benevezés díja lovasonként 1000 lej – az összeg átutalással vagy a helyszínen fizetendő. Egy település egy versenyzőt nevezhet és indíthat a versenyen. Bendes Csaba, a Nemzeti Vágta nevezési igazgatója a hónap elején úgy nyilatkozott, a regionális selejtezőkön az induló települések lovasai lovas tudásukat, ügyességüket, gyorsaságukat mérik össze.
Szokatlan riasztás miatt vonult ki hétfőn késő este az aradi csendőrség: valamivel 23 óra a 112-es segélyhívószámon jelentette be egy férfi, hogy autója motorházteteje alatt egy kígyó bújt meg.
Júniusban már elárasztja a piacokat a világos és sötétebb színű zöldpaprika, amit nemcsak töltött paprika formájában és nyersen fogyaszthatunk. Összeállításunkban nyári, hűsítő fogások receptjeit is közöljük – főszerepben a zöldpaprika.
Európát, és azon belül Romániát is történelmi hőség hulláma érte el. Alább pontokba szedve foglaljuk össze, mi történik a testünkkel a kritikus hőmérsékleti határokon, mire kell különösen figyelnünk, és hogyan védekezhetünk hatékonyan a hőség ellen.
Magyarul talán frappánsan „házpesztrának” fordíthatnánk az angol kifejezéssel house-sitting-nek nevezett új utazási trendet, ami lassan meghódítja a világot. Fő aduászai: pénztárcabarát, ráadásul autentikus helyi élményt nyújt.
A nyár a legtöbb ember fejében a szabadság, a napsütés, a nyaralás és a gondtalan kikapcsolódás évszaka. Mégis sokan vannak, akik éppen ezekben a hónapokban érzik magukat feszültebbnek, kimerültebbnek vagy szorongóbbnak.
Te is kívülről fújod a legnagyobb slágereket? Otthon vagy a zene világában, vagy csak egyszerűen imádod a fesztiválhangulatot? Akkor itt a te időd! Itt a Krónika legújabb nyereményjátéka!
A következő napokban várható hőhullám miatt ajánlásokat fogalmaztak meg csütörtökön a hatóságok a lakosság számára.
Egyre erősödik a forróság és kiterjed egész Romániára – figyelmeztetnek a meteorológusok, akik narancssárga és sárga hőségriasztásokat adtak ki, amelyek csütörtök reggeltől péntek 21 óráig érvényesek.
Elena Ceaușescu eltitkolt balesete igazság vagy városi legenda? – erről közölt bejegyzést szerdán a Securitate Irattárát Vizsgáló Országos Tanács (CNSAS).
A felmelegedő tengerek kedvező feltételeket teremtenek a Vibrio vulnificus nevű kórokozó terjedéséhez.
szóljon hozzá!