
2013. január 29., 19:212013. január 29., 19:21
Mint részletezte, elegendő személyzet hiányában a kórház dolgozói úgy gondolták, semmi rossz nincsen abban, hogy amíg nem tartózkodnak a kórteremben, vagy mialatt infúzióra vannak kötve a gyerekek, odakötik őket az ágyhoz.
Jogi szempontból megengedhetetlen, hogy valakit lekötözzenek, ezek az alkalmazottak pedig nem ismerik a törvényeket – fejtette ki. Hozzátette, a gyerekek ágyhoz kötözésének gyakorlatát a kórház valamennyi alkalmazottja ismerte egyfajta szokásjogként, és nem vették tekintetbe, hogy ez hogyan hat majd a kicsik pszichikai fejlődésére.
Az ágyhoz kötözött, két és tizenkét év közötti gyerekekről készített felvételt hétfőn sugározta a România Tv csatorna. A kórház igazgatója, Carmencita Matei azt mondta, ezek a gyerekek súlyos betegek, a lekötözés gyakorlatát pedig más kórházakban is alkalmazzák, hogy ne tépjék ki a kezükből a branült (vezetőtűt). Nyilatkozata szerint a beutalt gyerekeket általában nem kötözik az ágyhoz, mivel hozzátartozóik vigyáznak rájuk, a megkötözöttek súlyos neuropszichikai betegségekkel küzdenek, és nincsenek hozzátartozóik. „Igaz, hogy nem szabadna ilyesminek megtörténnie, de személyzet hiányában megtörténik” – magyarázta. A Buzău megyei rendőrség, valamint a szociális támogatásért és gyermekvédelemért felelős főigazgatóság vizsgálatot indított az ügyben.
| Két órával a baba megszületése után értesítették a szülőket a resicabányai megyei kórházban, hogy eltört az újszülött karja, holott előzőleg azt mondták, egészségesen jött a világra. Az édesapa azt nyilatkozta, két órával a szülés után állapította meg az ügyeletes orvos, hogy az újszülött karja el van törve. A férfi megpróbált beszélni a szülésnél jelen levő bábák egyikével, aki először azt mondta, a gyerek egészségesen született, utána már nem felelt a kérdéseire. Az apa feljelentést tett a Krassó-Szörény megyei közegészségügyi igazgatóságnál és az orvosi kamaránál is. A közegészségügyi igazgatóság vezetője úgy nyilatkozott, az orvosok a szülés után két órával értesítették a szülőket, hogy az újszülött karja eltört, majd azt javasolták, hogy vigyék a gyereket a temesvári kórházba, a szülők azonban viszszautasították ezt, mondván, azt szeretnék, ha Resicabányán kezelnék a gyereket. Az igazgatóság vizsgálatot indított az ügyben, az orvosi kamara tagjai is úgy nyilatkoztak, megvizsgálják az esetet. |
Van egy gyümölcs, amelynek illata-íze nagyon jellemzi az erdélyi őszt: a rézüstben rotyogó lekvár, a pálinkafőző kályha füstje, a fáról frissen leszedett, kékesfényű termés íze.
Kossuth Rádió – újra mindenkié. Ez a szlogenje az augusztus 24-én teljes műsorstruktúrával visszatérő, megújult Kossuth Rádiónak – közölte a Duna Médiaszolgáltató Nonprofit Zrt. Sajtó és Marketing Iroda vasárnap az MTI-vel.
Felhagyott az agglegényélettel az RMDSZ alsóházi frakcióvezetője, megnősült Csoma Botond parlamenti képviselő. A kolozsvári politikus Deák-Sala Rebekát, Kós Károly dédunokáját vette el feleségül.
Egy hosszú éveken át tartó toxikus vagy bántalmazó kapcsolat lezárása akár „sikertörténet” is lehet, ezért Mészáros Andrea pszichoterapeuta szerint a növekvő válási számokat sem érdemes önmagukban értelmezni. Házasságról, válási okokról beszélgettünk.
Erdély a hátborzongató kastélyokon túl: családi kaland Románia hegyeiben – Felejtsd el a vámpírmeséket – a Keleti-Kárpátok drámai csúcsokat, barangoló medvéket és mély magányt kínálnak – ezzel a címmel, alcímmel közölt riportot a The Guardian.
A szürke maradt a legnépszerűbb autószín Romániában 2025-ben – erre a következtetésre jutott a Román Gépjármű-nyilvántartó Hivatal (RAR), miután összesítette a forgalmi engedélyekhez kapcsolódó adatokat mind az új, mind a használt autók esetében.
Öt ország 14 együttese mutatta meg Kolozsváron: a tánchoz nem kell közös nyelv. Egymás lépéseit tanulták, barátságokat kötöttek, és már a következő találkozást tervezik.
A Krónikának nyilatkozó Popa Armand informatikus, robotikatanár és amatőr csillagász szerint, ha van a természettudományok között olyan terület, amely gyereket és felnőttet egyaránt lenyűgöz, akkor az a csillagászat.
Augusztus közepén járunk, túl vagyunk Lőrinc napján, amely a magyar néphagyományban a görögdinnye-fogyasztás hallgatólagos lezárását jelentette.
Antal Emőke lett a Miss Balaton királynője. A szatmárnémeti lány a koronát elődjétől, a 2024-ben győztes Bábel Virágtól vehette át.