Hirdetés

Meghalt Lemmy Kilmister

December 28-án, 70 éves korában meghalt a Motörhead basszusgitárosa, énekese, frontembere, alapítója és egyedüli állandó tagja, Ian Fraser Kilmister, közismert nevén Lemmy. 

Krónika

2015. december 29., 18:022015. december 29., 18:02

Két nappal halála előtt tudta meg, hogy a rák ritka, különösen agresszív formájában szenved. Los Angeles-i otthonában, családja körében, kedvenc videójátéka előtt ülve érte a halál – jelentették be kedden hajnalban az együttes Facebook-oldalán. Az utóbbi időben több Motörhead-koncertet is félbe kellett szakítani Lemmy rosszullétei miatt, viszont ezeket a rosszulléteket orvosai egy vérömlenynek tudták be. Két éve egyébként kardioverter-defibrillátort ültettek a testébe, ami a szívverését szabályozta, illetve szívmegállás esetén defibrillátorként működve akár újra is indíthatta volna azt.

Lemmy 1945 karácsony estéjén született az angliai Stroke-on-Trentben. Életére a legnagyobb hatással egy Beatles-koncert volt, amit gyerekkorában látott, ezután hangszert ragadott, és a húszas éveit hol különböző zenekarokban töltötte, hol pedig Jimi Hendrix roadjaként dolgozott. „Nehéz visszaemlékezni, mert folyton tripeztünk. Szóval egy kicsit ködös az egész, de azért minden este ott volt Jimi Hendrix, az biztos. Annál mi lehet jobb?” – emlékezett vissza egy idei interjúban a Hendrixszel töltött időszakra.

Először a Hawkwindben játszott, aztán 1975-ben megalapította a Bastard nevű együttest, amit nem sokkal később átnevezett Motörheadre. Zenekarával 1975 óta készített lemezeket és koncertezett folyamatosan haláláig. Legnagyobb sikereit az 1980-as évek kezdetén érte el a No Sleep ’til Hammersmith és az Ace of Spades című lemezekkel, amelyek Angliában az eladási listák csúcsát ostromolták. 1990-ben Angliából Los Angelesbe költözött, és ott élt élete végéig. 2006-ban Damage Case címmel duplalemezes antológia jelent meg Lemmy 40 éves pályafutását bemutatandó, kezdve a Rockin\' Vickerstől a Hawkwinden át egészen a Motörheadig és a különböző időszakos projektekig. 2010 márciusában mutatták be a Lemmy című dokumentumfilmet, ami aztán 2011 januárjában DVD-n is megjelent. A három éven át forgatott filmben Lemmy karriejének bemutatása mellett számos rockzenésszel készült interjú is látható, többek között Dave Grohl, Slash, Ozzy Osbourne, James Hetfield, Lars Ulrich és Alice Cooper beszélnek Lemmyről.

A sajátos basszusjátékáról – gitárosként kezdte, 1972-ben úgy lett a Hawkwind basszusgitárosa, hogy előtte életében nem volt még ilyen hangszer a kezében –, jellegzetes énekhangjáról és öltözködési stílusáról egyaránt ismert Lemmy Kilmister a szó klasszikus értelmében volt rocklegenda, aki nemcsak zenéjével, de életstílusával is maximálisan képviselte a rock and roll életstílust. A legenda szerint harmincéves korában felbontott egy üveg Jack Danielst, és onnantól fogva egészen 2015 őszéig minden nap megivott legalább egy üveggel. Egy interjúban azonban elmondta, hogy nemrég egészségügyi okok miatt a whiskey-kóla kombinációról áttért a vodka-narancsra.

\"Kezdetben nagyon is bluesosak voltunk, különösen amikor még Eddie (Eddie Clarke) a bandában volt. Blues-mániás volt, akárcsak én. Ez ma is egy amolyan blues-banda, csak éppen nagyon-nagyon gyors\" – jellemezte zenéjüket Lemmy. „Mi vagyunk a Motörhead és rock\'n\'rollt játszunk\" – így vezetett fel minden koncertet Lemmy. Hatásuk azonban jóval túlnőtt a rockzenén és olyan szélsőséges zenei szubkultúrák létrejöttében is óriási szerepük volt, mint például a black metal, aminek első albumai leginkább a Motörhead zenei örökségét keverték extrémebb szövegekkel és még extrémebb énekhanggal. „Ha megnézed, mi generációkat fogunk át. Vannak 15 éves srácok is a bulikon, az emberek elhozzák a gyerekeiket is, hogy megnézzenek minket. Ez csak egy jóféle szórakozás, tudod. Rock\'n\'roll szórakozás!” – nyilatkozta egy idei interjúban a most elhunyt frontember. 

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. június 28., vasárnap

Forró nyári napokon hűsítő fogások alapanyaga is lehet a zöldpaprika

Júniusban már elárasztja a piacokat a világos és sötétebb színű zöldpaprika, amit nemcsak töltött paprika formájában és nyersen fogyaszthatunk. Összeállításunkban nyári, hűsítő fogások receptjeit is közöljük – főszerepben a zöldpaprika.

Forró nyári napokon hűsítő fogások alapanyaga is lehet a zöldpaprika
Hirdetés
2026. június 28., vasárnap

Hőségriadó: így reagál a testünk a 35, 40 és 45 fokos extrém melegre

Európát, és azon belül Romániát is történelmi hőség hulláma érte el. Alább pontokba szedve foglaljuk össze, mi történik a testünkkel a kritikus hőmérsékleti határokon, mire kell különösen figyelnünk, és hogyan védekezhetünk hatékonyan a hőség ellen.

Hőségriadó: így reagál a testünk a 35, 40 és 45 fokos extrém melegre
2026. június 28., vasárnap

„Házpesztra”, avagy új utazási trend, ami ráadásul pénztárcabarát

Magyarul talán frappánsan „házpesztrának” fordíthatnánk az angol kifejezéssel house-sitting-nek nevezett új utazási trendet, ami lassan meghódítja a világot. Fő aduászai: pénztárcabarát, ráadásul autentikus helyi élményt nyújt.

„Házpesztra”, avagy új utazási trend, ami ráadásul pénztárcabarát
2026. június 27., szombat

Nem csak a hőség visel meg: ezért szoronganak sokan nyáron

A nyár a legtöbb ember fejében a szabadság, a napsütés, a nyaralás és a gondtalan kikapcsolódás évszaka. Mégis sokan vannak, akik éppen ezekben a hónapokban érzik magukat feszültebbnek, kimerültebbnek vagy szorongóbbnak.

Nem csak a hőség visel meg: ezért szoronganak sokan nyáron
Hirdetés
2026. június 26., péntek

Dallamok Krónikája: játssz velünk és bulizz ingyen a Double Rise Fesztiválon!

Te is kívülről fújod a legnagyobb slágereket? Otthon vagy a zene világában, vagy csak egyszerűen imádod a fesztiválhangulatot? Akkor itt a te időd! Itt a Krónika legújabb nyereményjátéka!

Dallamok Krónikája: játssz velünk és bulizz ingyen a Double Rise Fesztiválon!
2026. június 25., csütörtök

Jótanácsok kánikula idejére

A következő napokban várható hőhullám miatt ajánlásokat fogalmaztak meg csütörtökön a hatóságok a lakosság számára.

Jótanácsok kánikula idejére
Jótanácsok kánikula idejére
2026. június 25., csütörtök

Jótanácsok kánikula idejére

2026. június 25., csütörtök

Miközben Erdélyben is egyre nagyobb a forróság, Nyugat-Európában emberéleteket követel a kánikula, melegrekordok dőlnek meg

Egyre erősödik a forróság és kiterjed egész Romániára – figyelmeztetnek a meteorológusok, akik narancssárga és sárga hőségriasztásokat adtak ki, amelyek csütörtök reggeltől péntek 21 óráig érvényesek.

Miközben Erdélyben is egyre nagyobb a forróság, Nyugat-Európában emberéleteket követel a kánikula, melegrekordok dőlnek meg
Hirdetés
2026. június 24., szerda

Elena Ceaușescu mélyen eltitkolt balesete – Igazság volt vagy városi legenda?

Elena Ceaușescu eltitkolt balesete igazság vagy városi legenda? – erről közölt bejegyzést szerdán a Securitate Irattárát Vizsgáló Országos Tanács (CNSAS).

Elena Ceaușescu mélyen eltitkolt balesete – Igazság volt vagy városi legenda?
2026. június 24., szerda

Figyelmeztetés a nyaralóknak: kellemetlen fertőzést okozó baktérium terjed a tengerpartokon

A felmelegedő tengerek kedvező feltételeket teremtenek a Vibrio vulnificus nevű kórokozó terjedéséhez.

Figyelmeztetés a nyaralóknak: kellemetlen fertőzést okozó baktérium terjed a tengerpartokon
2026. június 21., vasárnap

Kovászos uborka kezdőknek és haladóknak, avagy egy titok és egy régi emlék nyomában

Mi lehet a jól sikerült, ízes, megfelelően sós, ropogós kovászos uborka titka? Mostanra úgy tűnik, az volt a kulcsmondat, amit a Székelyföldön hallottunk valamikor régen: ez a bevált módszer egyik nyitja.

Kovászos uborka kezdőknek és haladóknak, avagy egy titok és egy régi emlék nyomában
Hirdetés
Hirdetés