
Hatvanhét évesen szívelégtelenségben, hawaii otthonában meghalt Glenn Cornick brit zenész, a Jethro Tull progresszívrock-zenekar alapító gitárosa.
2014. szeptember 01., 18:372014. szeptember 01., 18:37
Fia, Drew Cornick közlése szerint apját egy hospice-házban érte a halál pénteken. Mint mondta, a zenész élete utolsó pillanatáig „ragyogó, de házsártos” volt. Glenn Cornick 1967-től három éven át volt a progresszív rock egyik legjelentősebb zenekarává vált együttes első basszusgitárosa – emlékeztet hírportálján a BBC.
A banda frontembere, Ian Anderson szerint Cornick hozzájárulása az együtteshez „jelentős” volt. A zenekar honlapján megjelent nekrológja szerint a basszusgitáros mély zenei ismerete, nyitott és derűs személyisége feldobta a Jethro Tull korai koncertjeit. Nem sokáig állt rivaldafényben, mégis részese volt a rock egy igen dicsőséges korszakának.
Ian Anderson Glenn Cornick-kal, Mick Abrahams gitárossal és Clive Bunker dobossal alapította meg a Jethro Tull első formációját 1968 februárjában. A zenekar első három lemezén játszott, túlzottan bulis életstílusát azonban a banda menedzsere nem nézte jó szemmel, így kénytelen volt kiszállni. Saját zenekara a Wild Turkey nem lett világhírű.
Ha van zöldségpáros, amely nélkül elképzelhetetlen a Kárpát-medence őszi konyhája, az a káposzta és a sárgarépa, amelyet Erdélyben murokként ismerünk. Olcsók, hónapokig eltarthatók, és együtt sokkal többet „tudnak”, mint külön-külön.
Oktatói munkájában a fizikai technikák mellett a tudatosság, önbizalom, erőnlét és stressztűrő képesség fejlesztésére is nagy hangsúlyt fektet Szabó Enikő, aki az Egyesült Államokból hazatérve a kincses városban kezdett el Krav Maga-edzéseket tartani.
Továbbra is rendkívül veszélyeztetett a világon kizárólag a Fogarasi-havasokban, a Vâlsan folyóban élő kölöntesügér állománya. A természetvédelmi törekvések újabb fejleményeiről Nagy András Attila biológus számolt be a Krónikának.
Az idei október volt a legmelegebb október a globális mérések kezdete óta – közölte pénteken az Európai Unió Copernicus éghajlatváltozási szolg&aacu
Büszkék lehetünk rájuk, hiszen találmányaikkal és felfedezéseikkel alapjaiban formálták át a világot. De vajon mennyire ismerjük a legnagyobb magyar elméket? A magyar tudomány ünnepe alkalmából a Krónika izgalmas játékkal várja olvasóit!
A romániai netezők 65 százaléka találkozott az elmúlt évben valamilyen online csalással, megtévesztő tartalommal, és mindössze 52 százalékuk érzi úgy, hogy megfelelően tájékozott az internetes platformok használatának kockázatairól egy felmérés szerint.
Nemcsak a testet és az elmét mozgatja meg, hanem a magányt is oldja, és új életkedvet adhat az időseknek a szenior örömtánc. Ezt bizonyítja a zilahi Magdi Senior Dance Group története is, amelyről Bakó Magdi ötletgazda beszélt a Krónikának.
Ha a sütőtök az ősz klasszikusa, akkor az édesburgonya a merész újonc: krémes, természetesen édes, és szinte bármilyen süteményt képes gazdagítani,
Nem riasztották el az árak a halloweenkor Törcsváron mulatni vágyókat: a kastélyban és a hozzá tartozó parkban rendezett partikra minden jegy elkelt. A „hátborzongató” mulatozásért a választott csomagtól függően 800–3000 lejt is elkértek.
Elérhető Hargita megye online gasztrotérképe, amely tanúsítvánnyal rendelkező vendéglátóipari egységeket, látogatható gazdaságokat, tematikus útvonalakat és kulináris eseményeket foglal magában.
szóljon hozzá!