
Nézettségi és bevételi rekordot döntött a Hogyan tudnék élni nélküled?
Fotó: Taylor Projects / A Vándormozi
Már több, mint egymillióan látták a Hogyan tudnék élni nélküled? című filmet a magyarországi és a határon túli mozikban – újságolták pénteken a film Facebook-oldalán.
2025. július 04., 15:012025. július 04., 15:01
Mint írták, a tavaly decemberi premier óta Magyarországon 848 372 néző, míg külföldi forgalmazásban – többek közt Szlovákiában, Szerbiában, Ukrajnában és Romániában – több mint 152 ezren voltak kíváncsiak a Demjén Ferenc slágerei köré épülő romantikus vígjátékra.
„Köszönjük nektek határon innen és túl, hogy ilyen szeretettel fogadtátok a filmet és hogy azóta is velünk vagytok itt és a mozitermekben!” – zárul a poszt.
Magyarországon a zenés film minden nézettségi rekordot megdöntött, a rendszerváltás utáni legsikeresebb magyar film lett a mozikban – írta az MTI-hez eljuttatott közleményében a Nemzeti Filmintézet (NFI).
A Kirády Attila producer vezetésévél, Goda Krisztina és Kormos Anett forgatókönyvéből, Orosz Dénes rendezésében készült film
a magyarországi mozijegy bevétel, amely több mint 2 milliárd forint, kétszerese az NFI által biztosított gyártási támogatás összegének – tették hozzá. A közlemény szerint ezzel a zenés film a teljes magyar piacon, a hollywoodi filmeket is beleértve, az elmúlt 35 év második legnagyobb bevételét érte el az Avatar: A víz útja című alkotás után.
melyek minőségi szórakoztatást kínálnak a nézőknek” – idézi a közlemény Káel Csaba mozgóképipar fejlesztéséért felelős kormánybiztost, a Nemzeti Filmintézet elnökét.
A romantikus vígjáték még mindig műsoron van, külföldi moziforgalmazásban is látható, és hátra vannak még a tévé- és streamingbevételek. Az NFI fejlesztési és gyártási támogatása összesen több mint 1 milliárd forint volt – áll az összegzésben.
„Egy éve a Balatonban még nem sejtettem, hogy mennyire megéri vacogni a hideg vízben, mert egymillióan megnézitek majd a @hogyantudnekfilm -et!” – írta.

A korábbi csúcstartó Kincsem című film nézői számát több mint megduplázva, elérte a 100 ezres lélektani határt romániai mozikban a Demjén Ferenc slágereire építő Hogyan tudnék élni nélküled? című zenés produkció.
Az időjárás is alakítja az utazási szokásokat: a kánikula által sújtott vidékeken élők egyre gyakrabban választanak olyan úti célt, ahol jóval hűvösebb a klíma. Találó kifejezés erre az új utazási trendre az angol „coolcation”.
Az Európai Bizottság előzetes megállapítása szerint a TikTok megsértheti az Európai Unió digitális szolgáltatásokról szóló rendeletét.
Egyre több munkavállaló számára nem a korai nyugdíj a cél, hanem az, hogy ne legyen kiszolgáltatva a munkahelyének. A FIRE mozgalom követői szerint a pénzügyi függetlenség elsősorban azt jelenti, hogy bármikor nemet mondhatnak egy rossz főnökre.
Törvényben tiltotta meg a francia parlament a 15 év alatti fiataloknak a közösségi hálózatok használatát kedden. A tinédzserek egészségének védelmét szolgáló intézkedés szeptemberben lép életbe.
Nagy nyári kedvenc, sokféleképpen elkészíthető és télire is elraktározható befőttesüvegben a friss zöldbab, más nevein zöldpaszuly vagy a Székelyföldön zöldfuszulyka.
Hogyan „gyártott” hamis örökösöket a Ceaușescu-rezsim és milyen módszerekkel szerzett kemény valutát a diktatúra és az ország külső adósságának finanszírozására?
Nem mindennapi látvány fogadta a hétfőről keddre virradó éjszaka a Kolozsváron közlekedő autósokat. Egy túlméretes szállítmányként közúton vontatott repülőgép miatt ideiglenesen leállt a forgalom a város egyik bevezető útján.
Elégedett vagy az arcmemóriáddal? Rögtön felismered a neves közéleti személyiségeket, legyenek azok erdélyi magyar vagy anyaországi celebek, esetleg külföldi sztárok? A Krónika nyereményjátékával most kipróbálhatod.
Ha nyár közepe, akkor Erdélyben is az egyik kedvenc gyümölcs a sárgabarack, más néven kajszibarack.
Ismét megugrottak a kolozsvári szállásárak a fesztiválszezon előtt. Az Electric Castle idején még kedvezőbb áron lehet szállást találni, az Untold alatt azonban már jóval többet kérnek a lakásokért, a tulajdonosok pedig kihasználják a keresletet is.
szóljon hozzá!