
Hogyan tudnék élni nélküled? Belopta magát az erdélyi filmkedvelők szívébe a Törőcsik Franciska és Ember Márk főszereplésével készült zenés produkció
Fotó: Taylor Projects / A Vándormozi
A korábbi csúcstartó Kincsem című film nézői számát több mint megduplázva, elérte a 100 ezres lélektani határt romániai mozikban a Demjén Ferenc slágereire építő Hogyan tudnék élni nélküled? című zenés produkció.
2025. március 08., 13:312025. március 08., 13:31
„Már 100 000 nézője van a Hogyan tudnék élni nélküled?-nek Romániában.
Magyar film eddig még sosem hozott hat számjegyű nézőszámot a romániai mozikban. A január 17-i premier óta pontosan 7 hét telt el, mely során 3 héten keresztül ott voltunk a TOP3 legnézettebb film között, egy hétig vezettük is a sikerlistát.
Nagyon megtisztelő, köszönjük nektek!” – írták a film Facebook-oldalán.
A legtöbb erdélyi mozi továbbra is műsoron tartja a filmet a nagy érdeklődés miatt.

Törőcsik Franciska és Ember Márk főszereplésével késő ősszel kezdik forgatni a Hogyan tudnék élni nélküled? című musicalt, amely egy kalandos balatoni nyár történetét meséli el Demjén Ferenc dalaival – tájékoztatta a Nemzeti Filmintézet hétfőn az MTI-t.
Mi köti össze a múltat a jelennel? Természetesen a szerelem. És a zene. De csak ha nagyon jó.
Lili korunk tipikus lánya: magányos, és igyekszik bebeszélni magának, hogy így jó neki. De egyszer a szülei lakásában talál egy régi levélcsomagot, amit az anyja, úgy látszik, egyáltalán nem akart megmutatni neki. Ő persze nem sokat habozik, olvasni kezd, és megelevenedik előtte a múlt…
…a kilencvenes évek elejének egy felejthetetlen nyara, amikor három jó barátnő a Balatonnál vakációzik, és közülük csak Eszter (Törőcsik Franciska) akar hűséges maradni az otthon hagyott, karót nyelt pasijához. De általában mérnöki pontossággal követett terveit kissé összekuszálja, hogy megismerkedik egy sráccal (Ember Márk), aki laza, vicces és van még egy nagyon jó tulajdonsága: egy zenekarban játszik, és esténként a szigligeti strandon lép fel a haverjaival.
Mi lehet ebből? Kavarodás? Szerelem? Féltékenység? Néhány csók? Néhány pofon? Még több csók? Ez a minimum. A Balaton parti nyár áthangolja néhány fiatal ember életét – és még a gyerekeikét is – így ajánlja a filmet a Port.hu.
Látványos videófelvételt tett közzé közösségi oldalán a Maros-ártér Természetvédelmi Park vezetősége a Maros zajló tiszavirágzásról.
A Krónika új nyereményjátékában a kedvenc nyaralásos fotód értékes ajándékokat érhet!
Nem mindennapi látvány fogadta azt, aki szombaton Nagyszeben történelmi belvárosában járt, ugyanis egy helikopter körözött a város felett, miközben zenészek adtak elő műveket a földön. Az akció a filharmónia épületének korszerűsítéséhez kapcsolódott.
A hollandiai Assen bírósága 3 év és 11 hónap börtönbüntetésre ítélte a holland Drents Múzeumból tavaly januárban ellopott dák aranykincsek tolvajait – tájékoztatott az NL Times című, angol nyelvű holland hírportál pénteken.
Aradon mintegy 150 tömegközlekedési eszközön egy kattintással elérhető a megyei könyvtár digitális változata, így több ezer olvasmány közül válogathat az utazóközönség.
Rendőrségi ellenőrzés során vaddisznóhúst találtak abban az autóban, amelyben Nicolae Deme, az Arad Megyei Vadász- és Sporthorgász Egyesület (AJVPS) igazgatója is utazott – erősítette meg az Arad Megyei Rendőr-főkapitányság.
Vádat emelt Bukarest első kerületének ügyészsége egy férfi ellen, aki a fővárosi főpolgármester kabinetfőnökének adva ki magát fiktív WhatsApp-fiókokról Nicușor Dan nevében próbált ingyenjegyeket szerezni különféle eseményekre.
Adrian Ahrițculesei hegymászó hétfőn elindult Alaszkába, ahol az észak-amerikai kontinens legmagasabb csúcsát a 6194 méteres McKinley-hegyet (Denali) tervezi megmászni az úgynevezett Hét hegycsúcs kihívás keretében.
Ritkán hallani olyan kezdeményezésekről, amelyek egyszerűségük ellenére képesek változást hozni egy közösség életében. Borsaújfaluban egy ilyen példa hívta fel magára a figyelmet: a polgármester saját medencéjét bocsátotta a gyerekek rendelkezésére.
Május végén elárasztják az erdélyi piacokat a különböző cseresznyefajták, az igazi nyár közeledtét jelzik a fényes, bordó, piros vagy sárgás szemek.
szóljon hozzá!