
Fotó: Balázs Katalin
Tizedszerre vágják ünnepélyesen a káposztát hétvégén Gyergyószárhegyen. A jubileumi évfordulón a Híres Szárhegyi Káposztavásár és Fesztivál szervezői az esemény népi jellegét emelik ki, arra törekedve, hogy kizárják a giccset, autentikus népi kulturális értékeket beépítve a programba – ismertette a főszervező, Portik Gabriella.
2016. október 13., 19:412016. október 13., 19:41
Kifejtette, az őszi káposztafesztiválnak szintén célja, hogy hozzájáruljon a falu és a térség turizmusának fellendítéséhez. A tapasztalat azt mutatja, ebből a szempontból egyre sikeresebb a rendezvény, hiszen sokan távolról érkeznek a szárhegyi eseményre, hogy kikapcsolódjanak, és beszerezzék a híres karácsonyi töltöttkáposzta-alapanyagot. A falu kulturális értékeinek továbbörökítését és népszerűsítését szolgálja a gyermekek számára az Egy szót se káposztavágásig vetélkedő, a vasárnap délelőtti falulátogatáson pedig a vendégeknek mutatják be a helyi nevezetességeket.
Danguly Ervin polgármester korábban művelődésszervezőként vette ki a részét a káposztafesztivál megrendezéséből, de ezúttal polgármesterként fejtette ki: büszke, hogy a szárhegyi közösség most jobban megmozdul a rendezvény érdekében. Példaként említette, hogy az önkormányzati képviselők vállalták, támogatókat keresnek, és így sikerült megvásárolni két disznót, amelyeket már le is vágtak, hogy húsukat a gazdasszonyok töltöttkáposzta-alapanyagként használják fel. Így lesz olcsóbb idén a megkóstolásra érdemes hagyományos étel.
Egy nagy fej káposztából vágott szeleteket Barti Tihamér, a Hargita megyei önkormányzat alelnöke a keddi sajtótájékoztatón, és kínálta a megjelenteknek. Arra hívta fel a figyelmet, hogy nyersen is ízletes a zöldség, de csak akkor az igazi, ha karácsonykor töltelékkel együtt szolgálják fel. Ám a Torzsások Kulturális és Turisztikai Egyesülete megelőlegezi a rendezvény résztvevőinek a jó töltött káposztát, hiszen az egyesület elnöke, Nagy Ildikó elmondta, gazdasszonyokat kértek fel arra, hogy ötezer tölteléket készítsenek a fesztiválra.
Továbbá megtudtuk, a jó töltött káposztához szárhegyi káposzta kell, amelyet időben kell megvásárolni, akár a hétvégi eseményen. A háromnapos rendezvény részletes programja megtalálható az egyesület vagy a község önkormányzatának Facebook-oldalán is. A kiemelkedőbb műsorszámok szombaton zajlanak a vásártéren, illetve a cárinában, a káposztáskertben. Környékbeli népi együttesek lépnek fel, lesz fúvószenekari koncert, a fő zenei attrakciónak pedig a Cimbaliband esti koncertjét szánják. Nem marad el persze a káposztabál és a főzőverseny sem, amelyre előzetes bejelentkezést várnak a szervezők csütörtök estig.
Ha van zöldségpáros, amely nélkül elképzelhetetlen a Kárpát-medence őszi konyhája, az a káposzta és a sárgarépa, amelyet Erdélyben murokként ismerünk. Olcsók, hónapokig eltarthatók, és együtt sokkal többet „tudnak”, mint külön-külön.
Oktatói munkájában a fizikai technikák mellett a tudatosság, önbizalom, erőnlét és stressztűrő képesség fejlesztésére is nagy hangsúlyt fektet Szabó Enikő, aki az Egyesült Államokból hazatérve a kincses városban kezdett el Krav Maga-edzéseket tartani.
Továbbra is rendkívül veszélyeztetett a világon kizárólag a Fogarasi-havasokban, a Vâlsan folyóban élő kölöntesügér állománya. A természetvédelmi törekvések újabb fejleményeiről Nagy András Attila biológus számolt be a Krónikának.
Az idei október volt a legmelegebb október a globális mérések kezdete óta – közölte pénteken az Európai Unió Copernicus éghajlatváltozási szolg&aacu
Büszkék lehetünk rájuk, hiszen találmányaikkal és felfedezéseikkel alapjaiban formálták át a világot. De vajon mennyire ismerjük a legnagyobb magyar elméket? A magyar tudomány ünnepe alkalmából a Krónika izgalmas játékkal várja olvasóit!
A romániai netezők 65 százaléka találkozott az elmúlt évben valamilyen online csalással, megtévesztő tartalommal, és mindössze 52 százalékuk érzi úgy, hogy megfelelően tájékozott az internetes platformok használatának kockázatairól egy felmérés szerint.
Nemcsak a testet és az elmét mozgatja meg, hanem a magányt is oldja, és új életkedvet adhat az időseknek a szenior örömtánc. Ezt bizonyítja a zilahi Magdi Senior Dance Group története is, amelyről Bakó Magdi ötletgazda beszélt a Krónikának.
Ha a sütőtök az ősz klasszikusa, akkor az édesburgonya a merész újonc: krémes, természetesen édes, és szinte bármilyen süteményt képes gazdagítani,
Nem riasztották el az árak a halloweenkor Törcsváron mulatni vágyókat: a kastélyban és a hozzá tartozó parkban rendezett partikra minden jegy elkelt. A „hátborzongató” mulatozásért a választott csomagtól függően 800–3000 lejt is elkértek.
Elérhető Hargita megye online gasztrotérképe, amely tanúsítvánnyal rendelkező vendéglátóipari egységeket, látogatható gazdaságokat, tematikus útvonalakat és kulináris eseményeket foglal magában.
szóljon hozzá!