Hirdetés

Marian Godină, a népszerű rendőr iránti szolidaritásból tüntettek Brassóban

•  Fotó: Mytex.ro

Fotó: Mytex.ro

A rendőrök országos szakszervezetének több mint száz tagja tüntetett és tartott füttykoncertet hétfőn a brassói rendőrség épülete előtt az ország egyik legismertebb rendőre, Marian Godină iránti szolidaritásból. 

Krónika

2016. február 22., 15:092016. február 22., 15:09

2016. február 22., 15:212016. február 22., 15:21

A tüntetők Ioan Aron Brassó megyei rendőrparancsnok lemondását kérték, miután Godină feltárta, hogy meghurcolták a felettesei, amiért megbírságolt egy befolyásos személyt: a megyei Vörökereszt vezetőjét, aki egyben szociáldemokrata párti megyei tanácsos is. Az érdekvédelmisek többek közt Brassó, Dolj és Galac megyéből érkeztek.

„Le a Brassó megyei rendőrség korrupciójával\", „A ti hozzá nem értésetek foglyai vagyunk\" – állt a tüntetők által magasba tartott táblákon. Az érdekvédelmisek, akik azt követelték, hogy a belügyminisztérium változtassa meg a rendszert, azért álltak ki Godină mellett, mert álláspontjuk szerint fényt derített a kapitányságon történt rendellenességekre.

Mint arról beszámoltunk, a Marian Godină nevű közlekedési rendőr – aki könyvet is írt a szakmája gyakorlása közben átélt „kalandokról\" – Facebook-oldalán arról számolt be, hogy február 8-án szolgálat közben megállította a megyei Vörökereszt vezetőjét szállít autót, amelynek sofőrje elmulasztott elsőbbséget adni egy gyalogosnak. A nő – tisztségére hivatkozva – megpróbálta rávenni, hogy ne vonja be a sofőr jogosítványát, Godină azonban nem tágított. A nő ezt követően panaszt tett a feletteseinél arra hivatkozva, hogy a rendőr nem mutatkozott be, és minősíthetetlen hangnemben beszélt vele.

Godinát ennek nyomán felettesei kemény hangnemben megrótták. A rendőr azonban nem hagyta magát, és közzétette az interneten a nővel folytatott beszélgetés felvételét, amelyből kiderül, hogy bemutatkozott, és nem beszélt tiszteletlenül. A rendőrség központi vezetése ezt követően Brassóba küldte belső ellenőrző testületét, amely az ott lefolytatott vizsgálatok nyomán az ügyészséghez fordult a helyi rendőri vezetők magatartása miatt. A történtek után Ioan Aron főfelügyelő kérte korai nyugdíjazását.

Marian Godinát hősként ünneplik a közösségi oldalakon, bejegyzéseit több mint 220 ezren követik a Facebookon, mivel volt bátorsága feltárni a romániai rendőrséget behálózó korrupciót. Egyébként Dacian Cioloş miniszterelnök is részt vesz Godină szerdai bukaresti könyvbemutatóján – szerepelt a kormány programját ismertető közleményben. Mint a Villanások a szemközti sávból (Flash-uri din sens opus) című kiadványt bemutató szövegben olvasható, „olyan könyvről van szó, amely elszomoríthatja, a könnyekig megnevetteti, mulattathatja vagy felháboríthatja az olvasót\".

A Curtea Veche Publishing kiadónál megjelenő könyvben szó esik természetesen Godină kilencéves rendőri karrierjének mulattató és elkeserítő tapasztalatairól is. „Bár akadályokba ütköztem, amelyekből kiderült számomra, nem korlátlan a szabadságom, szerencsére nem tartóztattak le és el sem ítéltek. Tehát nem azért írtam a könyvet, hogy megrövidítsem börtönbüntetésemet, hanem puszta kedvtelésből, valamint amiatt a buzdítás miatt, amely olvasóim Facebook-kommentjeiből sugárzott\" – fogalmazott a rendőr.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. november 08., vasárnap

Ha van otthon káposzta és murok: drága hozzávalók nélkül is lehet különleges a menü

Ha van zöldségpáros, amely nélkül elképzelhetetlen a Kárpát-medence őszi konyhája, az a káposzta és a sárgarépa, amelyet Erdélyben murokként ismerünk. Olcsók, hónapokig eltarthatók, és együtt sokkal többet „tudnak”, mint külön-külön.

Ha van otthon káposzta és murok: drága hozzávalók nélkül is lehet különleges a menü
Hirdetés
2026. november 08., vasárnap

A Krav Maga több mint harcművészet: amerikai tapasztalatait adja tovább Kolozsváron Szabó Enikő

Oktatói munkájában a fizikai technikák mellett a tudatosság, önbizalom, erőnlét és stressztűrő képesség fejlesztésére is nagy hangsúlyt fektet Szabó Enikő, aki az Egyesült Államokból hazatérve a kincses városban kezdett el Krav Maga-edzéseket tartani.

A Krav Maga több mint harcművészet: amerikai tapasztalatait adja tovább Kolozsváron Szabó Enikő
2026. november 07., szombat

Ötszáz méteren múlhat Európa legritkább halfajának fennmaradása – Újabb lépésekkel mentenék a kölöntesügért

Továbbra is rendkívül veszélyeztetett a világon kizárólag a Fogarasi-havasokban, a Vâlsan folyóban élő kölöntesügér állománya. A természetvédelmi törekvések újabb fejleményeiről Nagy András Attila biológus számolt be a Krónikának.

Ötszáz méteren múlhat Európa legritkább halfajának fennmaradása – Újabb lépésekkel mentenék a kölöntesügért
2026. november 06., péntek

Újabb rekordot hozott az október, az El Niño fokozza az emberi tevékenység okozta felmelegedést

Az idei október volt a legmelegebb október a globális mérések kezdete óta – közölte pénteken az Európai Unió Copernicus éghajlatváltozási szolg&aacu

Újabb rekordot hozott az október, az El Niño fokozza az emberi tevékenység okozta felmelegedést
Hirdetés
2026. november 03., kedd

Zseniális magyarok kvíze: játssz és nyerj a Krónikával!

Büszkék lehetünk rájuk, hiszen találmányaikkal és felfedezéseikkel alapjaiban formálták át a világot. De vajon mennyire ismerjük a legnagyobb magyar elméket? A magyar tudomány ünnepe alkalmából a Krónika izgalmas játékkal várja olvasóit!

Zseniális magyarok kvíze: játssz és nyerj a Krónikával!
2026. november 02., hétfő

Veszélyesnek tartják a TikTokot, de a szülők többsége nem korlátozza gyermeke internetezését

A romániai netezők 65 százaléka találkozott az elmúlt évben valamilyen online csalással, megtévesztő tartalommal, és mindössze 52 százalékuk érzi úgy, hogy megfelelően tájékozott az internetes platformok használatának kockázatairól egy felmérés szerint.

Veszélyesnek tartják a TikTokot, de a szülők többsége nem korlátozza gyermeke internetezését
2026. november 01., vasárnap

Tánccal a magány ellen: közösséget épít a szenior örömtánc a Szilágyságban

Nemcsak a testet és az elmét mozgatja meg, hanem a magányt is oldja, és új életkedvet adhat az időseknek a szenior örömtánc. Ezt bizonyítja a zilahi Magdi Senior Dance Group története is, amelyről Bakó Magdi ötletgazda beszélt a Krónikának.

Tánccal a magány ellen: közösséget épít a szenior örömtánc a Szilágyságban
Hirdetés
2026. november 01., vasárnap

A név kötelez: édességek édesburgonyából

Ha a sütőtök az ősz klasszikusa, akkor az édesburgonya a merész újonc: krémes, természetesen édes, és szinte bármilyen süteményt képes gazdagítani,

A név kötelez: édességek édesburgonyából
A név kötelez: édességek édesburgonyából
2026. november 01., vasárnap

A név kötelez: édességek édesburgonyából

2026. október 29., csütörtök

Egy nettó minimálbérért borzonganak Drakula várában: a borsos ár sem riasztja el a vámpírlegendák rajongóit

Nem riasztották el az árak a halloweenkor Törcsváron mulatni vágyókat: a kastélyban és a hozzá tartozó parkban rendezett partikra minden jegy elkelt. A „hátborzongató” mulatozásért a választott csomagtól függően 800–3000 lejt is elkértek.

Egy nettó minimálbérért borzonganak Drakula várában: a borsos ár sem riasztja el a vámpírlegendák rajongóit
2026. október 26., hétfő

Gasztrotérképen ízlelgethetjük Hargita megyét

Elérhető Hargita megye online gasztrotérképe, amely tanúsítvánnyal rendelkező vendéglátóipari egységeket, látogatható gazdaságokat, tematikus útvonalakat és kulináris eseményeket foglal magában.

Gasztrotérképen ízlelgethetjük Hargita megyét
Hirdetés
Hirdetés