2011. október 11., 13:412011. október 11., 13:41
Pár órával maratoni futás után szült egy nő az Egyesült Államokban. A 27 éves Amber Miller jószerivel alighogy kifújta magát 42 kilométernyi szaladás után, megint „fújhatott”, de ezúttal már a vajúdás könnyítése végett. A nő 8 hónapos terhesen vágott neki a chicagói maratoninak, és nem hitte volna, hogy célba ér, mivel eredetileg úgy tervezte, hogy csak a táv felét teljesíti. Kétmérföldenként tempót váltott: futás után gyalogolt, majd ismét szaladt. Végül annyira jól érezte magát a 21. kilométer után is, hogy végigcsinálta a 42-őt, majd megebédelt férjével, de sziesztára már nem volt idő, mert kezdődtek a fájások, este pedig négy tagúvá bővült az asszony családja: a második gyermekét hozta világra. Mind ő, mind a baba egészségesek.
Orvosai egyébként előzetesen nem beszélték le a kismamát a maratoni futásról.
Miller immár nyolcadszor vett részt maratonin, ezekből egyen szintén várandósan volt, de nem „ennyire”, mint a mostanin. Ideje 6 óra 25 perc volt, ez eddigi legrosszabb eredménye - adta hírül a The Daily Telegraph című brit lap.
Van egy gyümölcs, amelynek illata-íze nagyon jellemzi az erdélyi őszt: a rézüstben rotyogó lekvár, a pálinkafőző kályha füstje, a fáról frissen leszedett, kékesfényű termés íze.
Kossuth Rádió – újra mindenkié. Ez a szlogenje az augusztus 24-én teljes műsorstruktúrával visszatérő, megújult Kossuth Rádiónak – közölte a Duna Médiaszolgáltató Nonprofit Zrt. Sajtó és Marketing Iroda vasárnap az MTI-vel.
Felhagyott az agglegényélettel az RMDSZ alsóházi frakcióvezetője, megnősült Csoma Botond parlamenti képviselő. A kolozsvári politikus Deák-Sala Rebekát, Kós Károly dédunokáját vette el feleségül.
Egy hosszú éveken át tartó toxikus vagy bántalmazó kapcsolat lezárása akár „sikertörténet” is lehet, ezért Mészáros Andrea pszichoterapeuta szerint a növekvő válási számokat sem érdemes önmagukban értelmezni. Házasságról, válási okokról beszélgettünk.
Erdély a hátborzongató kastélyokon túl: családi kaland Románia hegyeiben – Felejtsd el a vámpírmeséket – a Keleti-Kárpátok drámai csúcsokat, barangoló medvéket és mély magányt kínálnak – ezzel a címmel, alcímmel közölt riportot a The Guardian.
A szürke maradt a legnépszerűbb autószín Romániában 2025-ben – erre a következtetésre jutott a Román Gépjármű-nyilvántartó Hivatal (RAR), miután összesítette a forgalmi engedélyekhez kapcsolódó adatokat mind az új, mind a használt autók esetében.
Öt ország 14 együttese mutatta meg Kolozsváron: a tánchoz nem kell közös nyelv. Egymás lépéseit tanulták, barátságokat kötöttek, és már a következő találkozást tervezik.
A Krónikának nyilatkozó Popa Armand informatikus, robotikatanár és amatőr csillagász szerint, ha van a természettudományok között olyan terület, amely gyereket és felnőttet egyaránt lenyűgöz, akkor az a csillagászat.
Augusztus közepén járunk, túl vagyunk Lőrinc napján, amely a magyar néphagyományban a görögdinnye-fogyasztás hallgatólagos lezárását jelentette.
Antal Emőke lett a Miss Balaton királynője. A szatmárnémeti lány a koronát elődjétől, a 2024-ben győztes Bábel Virágtól vehette át.