Megnyitja kapuit májustól Délkelet-Európa egyetlen dinóparkja a Brassó megyei Barcarozsnyón: a különleges létesítményben, amely a középkori vár melletti erdőben kap helyet 1,4 hektáros területen, 45 életnagyságú dinoszauruszszobrot lehet majd megcsodálni.
2015. március 24., 16:352015. március 24., 16:35
Az őslényeket fejlődésük kronológiai sorrendjében helyezik el, a létesítmény pedig a helyiek reménye szerint növelni fogja a település vonzerejét: a hatalmas, üvegszálból készített őslények hosszúsága 8 és 24 méter, magasságuk pedig 2 és 20 méter közti, a bejárat pedig stílszerűen egy dinoszauruszszáj lesz.
Az őslénypark létesítői németországi szakemberekkel dolgoztak együtt, hogy minél élethűbbek legyenek a dinók. Hasonló parkok működnek Németországban és Ausztriában. A létesítményt egy sepsiszentgyörgyi cég rendezi be, amely 4,5 millió eurós európai uniós támogatást kapott az egyedülálló projektre.
Az őslények mellett egy hetven férőhelyes mozi is helyet kap a területen, ezen kívül mesterséges tó, játszóterek, fákra erősített kis házikók várják az odalátogatókat. A parkban tudományos részleget is kialakítanak, ahol az érdeklődők az őslények fejlődéséről és életéről kaphatnak információkat.
„A kiállítandó dinoszauruszok elkészítését tudományos munkatársaink, paleontológusok felügyelték. A különleges szobrok mellett ugyanakkor több fajta szabadtéri szórakozási lehetőséget is kínálunk\" – mondta el Daniel Bucşa, a park képviselője az Adevărul.ro-nak.
A befektetők becslése szerint az őslénypark mintegy 200 ezer turistát vonz majd az elkövetkező két évben Barcarozsnyóra. Adrian Veştea, a település polgármestere úgy nyilatkozott, reményeik szerint több napot is eltöltenek majd az odalátogatók, hiszen a vár kulturális vonzerőt jelent, míg a szoborpark remek kikapcsolódási lehetőséget kínál a gyerekes családok számára.
Barcarozsnyó Brassótól 15 kilométerre, a Vidombák patak partján, a Törcsvári-szoros bejáratánál fekszik. A település fölött meredek sziklákon épült középkori vár, Erdély legnagyobb parasztvára a régi Rozsnyó község mentsvára volt – veszély esetén az egész község idemenekülhetett. Mai formájában a város szász lakossága építette ki a 15. században. Falai átlagosan ötméteres vastagságúak.
Szokatlan riasztás miatt vonult ki hétfőn késő este az aradi csendőrség: valamivel 23 óra a 112-es segélyhívószámon jelentette be egy férfi, hogy autója motorházteteje alatt egy kígyó bújt meg.
Júniusban már elárasztja a piacokat a világos és sötétebb színű zöldpaprika, amit nemcsak töltött paprika formájában és nyersen fogyaszthatunk. Összeállításunkban nyári, hűsítő fogások receptjeit is közöljük – főszerepben a zöldpaprika.
Európát, és azon belül Romániát is történelmi hőség hulláma érte el. Alább pontokba szedve foglaljuk össze, mi történik a testünkkel a kritikus hőmérsékleti határokon, mire kell különösen figyelnünk, és hogyan védekezhetünk hatékonyan a hőség ellen.
Magyarul talán frappánsan „házpesztrának” fordíthatnánk az angol kifejezéssel house-sitting-nek nevezett új utazási trendet, ami lassan meghódítja a világot. Fő aduászai: pénztárcabarát, ráadásul autentikus helyi élményt nyújt.
A nyár a legtöbb ember fejében a szabadság, a napsütés, a nyaralás és a gondtalan kikapcsolódás évszaka. Mégis sokan vannak, akik éppen ezekben a hónapokban érzik magukat feszültebbnek, kimerültebbnek vagy szorongóbbnak.
Te is kívülről fújod a legnagyobb slágereket? Otthon vagy a zene világában, vagy csak egyszerűen imádod a fesztiválhangulatot? Akkor itt a te időd! Itt a Krónika legújabb nyereményjátéka!
A következő napokban várható hőhullám miatt ajánlásokat fogalmaztak meg csütörtökön a hatóságok a lakosság számára.
Egyre erősödik a forróság és kiterjed egész Romániára – figyelmeztetnek a meteorológusok, akik narancssárga és sárga hőségriasztásokat adtak ki, amelyek csütörtök reggeltől péntek 21 óráig érvényesek.
Elena Ceaușescu eltitkolt balesete igazság vagy városi legenda? – erről közölt bejegyzést szerdán a Securitate Irattárát Vizsgáló Országos Tanács (CNSAS).
A felmelegedő tengerek kedvező feltételeket teremtenek a Vibrio vulnificus nevű kórokozó terjedéséhez.
szóljon hozzá!