Hirdetés

Magyarországon is emberi jogokat sért a börtönök túlzsúfoltsága

Hat magyarországi fogvatartott ügyében mondta ki kedden az Emberi Jogok Európai Bírósága, hogy ellentétes az Emberi Jogok Európai Egyezményével, sérti a megalázó vagy embertelen bánásmód tilalmát, hogy túlzsúfolt cellákban tartják őket fogva.

Kiss Judit

2015. március 10., 18:222015. március 10., 18:22

Romániában is beadványok özönével bombázzák a törvényhozókat és a médiát a rabok, embertelennek tartva a fogvatartási körülményeket. A hazai börtönkörülményekről azután kapott lábra élénk közvita, hogy az elmúlt időszakban számos politikust, üzletembert, futballklub-vezetőt sújtottak letöltendő szabadságvesztéssel.

A panaszok többsége elsősorban nálunk is a túlzsúfoltságot kifogásolja. Miközben az uniós jogszabályok legkevesebb négy négyzetméteres területet írnak elő egy rab számára, a hazai börtönökben kilenc-tíz embert is bezsúfolnak egy kilenc négyzetméteres zárkába. Több tucatnyi romániai rab fordul rendszeresen jogorvoslatért az Emberi Jogok Európai Bíróságához, amely tavaly kétszázezer, 2013-ban 220 ezer euró kártérítés kifizetésére kötelezte a román államot a börtönkörülmények miatt.

A keddi elsőfokú, egyelőre nem jogerős ítélet értelmében a magyar államnak összesen több mint 84 ezer euró kártérítést és perköltséget kell fizetnie a hat rabnak – tudósított az MTI. Az ítélet azt is kimondja, hogy Magyarországnak az ítélet jogerőre emelkedésétől számított féléven belül menetrendet kell kidolgoznia arra vonatkozólag, hogy milyen módon szünteti meg az egyezményt sértő állapotokat, illetve milyen intézkedésekkel tervezi megakadályozni a további jogsértést, illetve kárpótolni a túlzsúfoltság kárvallottait.

A magyarországi panaszosok a túlzsúfoltság mellett amiatt is panaszt tettek, hogy lefogytak, mert nem volt megfelelő az étel, a cellákban nem biztosított a magánszférájuk védelme, mert a mellékhelyiség nincs megfelelően elválasztva a cellától, nem volt megfelelő minőségű szellőzés, folyóvíz vagy WC, az ágyneműt pedig mindössze 4-6 hetente cserélik.

Ítéletükben a bírák arra is emlékeztettek, hogy a magyar alkotmánybíróság is állást foglalt a kérdésben, amikor tavaly októberben idén március végi hatállyal megsemmisítette a fogva tartás körülményeit szabályozó miniszteri rendelet egyes pontjait, kimondva, hogy az ellentétes az emberi jogi egyezménnyel, mert a jogalkotó feladata, hogy kötelező érvénnyel meghatározza, mekkora területet kell legalább biztosítani egy-egy fogva tartottnak, a rendelet pedig ezt nem mondta ki egyértelműen.

Világosan kimondja ugyanakkor az ítélet, hogy nem a strasbourgi bíróság dolga megmondani, hogy melyik ország hogyan szervezze meg büntetésvégrehajtását, vagy pontosan hogyan orvosolja a kifogásolt körülményeket. A bírák ugyanakkor tudatják, hogy csökkenthető lenne a túlzsúfoltság, ha az előzetesben lévők esetében gyakrabban alkalmazna a magyar igazságszolgáltatás olyan korlátozó intézkedést, amely nem jár fogva tartással.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. november 08., vasárnap

Ha van otthon káposzta és murok: drága hozzávalók nélkül is lehet különleges a menü

Ha van zöldségpáros, amely nélkül elképzelhetetlen a Kárpát-medence őszi konyhája, az a káposzta és a sárgarépa, amelyet Erdélyben murokként ismerünk. Olcsók, hónapokig eltarthatók, és együtt sokkal többet „tudnak”, mint külön-külön.

Ha van otthon káposzta és murok: drága hozzávalók nélkül is lehet különleges a menü
Hirdetés
2026. november 08., vasárnap

A Krav Maga több mint harcművészet: amerikai tapasztalatait adja tovább Kolozsváron Szabó Enikő

Oktatói munkájában a fizikai technikák mellett a tudatosság, önbizalom, erőnlét és stressztűrő képesség fejlesztésére is nagy hangsúlyt fektet Szabó Enikő, aki az Egyesült Államokból hazatérve a kincses városban kezdett el Krav Maga-edzéseket tartani.

A Krav Maga több mint harcművészet: amerikai tapasztalatait adja tovább Kolozsváron Szabó Enikő
2026. november 07., szombat

Ötszáz méteren múlhat Európa legritkább halfajának fennmaradása – Újabb lépésekkel mentenék a kölöntesügért

Továbbra is rendkívül veszélyeztetett a világon kizárólag a Fogarasi-havasokban, a Vâlsan folyóban élő kölöntesügér állománya. A természetvédelmi törekvések újabb fejleményeiről Nagy András Attila biológus számolt be a Krónikának.

Ötszáz méteren múlhat Európa legritkább halfajának fennmaradása – Újabb lépésekkel mentenék a kölöntesügért
2026. november 06., péntek

Újabb rekordot hozott az október, az El Niño fokozza az emberi tevékenység okozta felmelegedést

Az idei október volt a legmelegebb október a globális mérések kezdete óta – közölte pénteken az Európai Unió Copernicus éghajlatváltozási szolg&aacu

Újabb rekordot hozott az október, az El Niño fokozza az emberi tevékenység okozta felmelegedést
Hirdetés
2026. november 03., kedd

Zseniális magyarok kvíze: játssz és nyerj a Krónikával!

Büszkék lehetünk rájuk, hiszen találmányaikkal és felfedezéseikkel alapjaiban formálták át a világot. De vajon mennyire ismerjük a legnagyobb magyar elméket? A magyar tudomány ünnepe alkalmából a Krónika izgalmas játékkal várja olvasóit!

Zseniális magyarok kvíze: játssz és nyerj a Krónikával!
2026. november 02., hétfő

Veszélyesnek tartják a TikTokot, de a szülők többsége nem korlátozza gyermeke internetezését

A romániai netezők 65 százaléka találkozott az elmúlt évben valamilyen online csalással, megtévesztő tartalommal, és mindössze 52 százalékuk érzi úgy, hogy megfelelően tájékozott az internetes platformok használatának kockázatairól egy felmérés szerint.

Veszélyesnek tartják a TikTokot, de a szülők többsége nem korlátozza gyermeke internetezését
2026. november 01., vasárnap

Tánccal a magány ellen: közösséget épít a szenior örömtánc a Szilágyságban

Nemcsak a testet és az elmét mozgatja meg, hanem a magányt is oldja, és új életkedvet adhat az időseknek a szenior örömtánc. Ezt bizonyítja a zilahi Magdi Senior Dance Group története is, amelyről Bakó Magdi ötletgazda beszélt a Krónikának.

Tánccal a magány ellen: közösséget épít a szenior örömtánc a Szilágyságban
Hirdetés
2026. november 01., vasárnap

A név kötelez: édességek édesburgonyából

Ha a sütőtök az ősz klasszikusa, akkor az édesburgonya a merész újonc: krémes, természetesen édes, és szinte bármilyen süteményt képes gazdagítani,

A név kötelez: édességek édesburgonyából
A név kötelez: édességek édesburgonyából
2026. november 01., vasárnap

A név kötelez: édességek édesburgonyából

2026. október 29., csütörtök

Egy nettó minimálbérért borzonganak Drakula várában: a borsos ár sem riasztja el a vámpírlegendák rajongóit

Nem riasztották el az árak a halloweenkor Törcsváron mulatni vágyókat: a kastélyban és a hozzá tartozó parkban rendezett partikra minden jegy elkelt. A „hátborzongató” mulatozásért a választott csomagtól függően 800–3000 lejt is elkértek.

Egy nettó minimálbérért borzonganak Drakula várában: a borsos ár sem riasztja el a vámpírlegendák rajongóit
2026. október 26., hétfő

Gasztrotérképen ízlelgethetjük Hargita megyét

Elérhető Hargita megye online gasztrotérképe, amely tanúsítvánnyal rendelkező vendéglátóipari egységeket, látogatható gazdaságokat, tematikus útvonalakat és kulináris eseményeket foglal magában.

Gasztrotérképen ízlelgethetjük Hargita megyét
Hirdetés
Hirdetés