
Hatalmas magyar–román verekedés fog kitörni péntek este a kolozsvári Horia Demian-sportcsarnokban, ugyanis ekkor rendezik meg a kincses városban a Románia–Magyarország MMA (magyarul kevert harcművészetek)-gálát.
2013. június 27., 17:432013. június 27., 17:43
A viadalon Magyarország és Románia legjobbjai küzdenek meg egymással egy hatszögű ketrecben – ez az oka annak, hogy a sportág ketrecharc néven is ismert. Laurean Mihu, a rendezvény szervezője a kolozsvári Iullius Mall bevásárlóközpontban megtartott csütörtöki mérlegelést követően a Krónikának elmondta: Romániában mindössze a harmadik hasonló gálát szervezik: 2011-ben Kolozsvár, 2012-ben Jászvásár volt a helyszín. Kérdésünkre elmondta: nincs különösebb apropója a küzdősportgálának, egyszerűen eszébe jutott, hogy a 2011-es Románia –Németország összecsapás mintájára ezúttal Magyarország legjobb ketrecharcosait hívja meg az eseményre.
A magyar színeket a 80 kilogrammos súlycsoportban képviselő Kálucz Martin a Krónikának elmondta: gyors, pontos, erős győzelmet szeretne aratni a péntek esti mérkőzésén. Kérdésünkre hozzáfűzte, a földharctól az állóharcig mindenre számíthat a kolozsvári közönség, hiszen a hagyományos boksztól a dzsiudzsicuig valamennyi harcművészeti elem előfordulhat.
Megtudtuk tőle: korábban ökölvívással foglalkozott, majd rögtön az MMA-ra váltott. Hozzáfűzte: a mérkőzés közben nem lesz barátság, legfeljebb utána, még egy közös vacsorát is el tud képzeli. Ellenfele a 77 kilóval mérlegelő Alin Tămaş lesz. Az est slágermérkőzésének ugyanakkor Gombos András (Öcsi)–Jerry Ottó nehézsúlyú összecsapása számít. A pénteken 20 órakor kezdődő gálára a legolcsóbb belépők 40 lejbe kerülnek.
Lélegzetelállító mutatvánnyal hívta fel magára a figyelmet két orosz származású aktivista New Yorkban: felmásztak az Empire State Building csúcsára, ahol egy világbékét hirdető transzparenst feszítettek ki, majd a férfi megkérte társa kezét.
Szokatlan riasztás miatt vonult ki hétfőn késő este az aradi csendőrség: valamivel 23 óra a 112-es segélyhívószámon jelentette be egy férfi, hogy autója motorházteteje alatt egy kígyó bújt meg.
Júniusban már elárasztja a piacokat a világos és sötétebb színű zöldpaprika, amit nemcsak töltött paprika formájában és nyersen fogyaszthatunk. Összeállításunkban nyári, hűsítő fogások receptjeit is közöljük – főszerepben a zöldpaprika.
Európát, és azon belül Romániát is történelmi hőség hulláma érte el. Alább pontokba szedve foglaljuk össze, mi történik a testünkkel a kritikus hőmérsékleti határokon, mire kell különösen figyelnünk, és hogyan védekezhetünk hatékonyan a hőség ellen.
Magyarul talán frappánsan „házpesztrának” fordíthatnánk az angol kifejezéssel house-sitting-nek nevezett új utazási trendet, ami lassan meghódítja a világot. Fő aduászai: pénztárcabarát, ráadásul autentikus helyi élményt nyújt.
A nyár a legtöbb ember fejében a szabadság, a napsütés, a nyaralás és a gondtalan kikapcsolódás évszaka. Mégis sokan vannak, akik éppen ezekben a hónapokban érzik magukat feszültebbnek, kimerültebbnek vagy szorongóbbnak.
Te is kívülről fújod a legnagyobb slágereket? Otthon vagy a zene világában, vagy csak egyszerűen imádod a fesztiválhangulatot? Akkor itt a te időd! Itt a Krónika legújabb nyereményjátéka!
A következő napokban várható hőhullám miatt ajánlásokat fogalmaztak meg csütörtökön a hatóságok a lakosság számára.
Egyre erősödik a forróság és kiterjed egész Romániára – figyelmeztetnek a meteorológusok, akik narancssárga és sárga hőségriasztásokat adtak ki, amelyek csütörtök reggeltől péntek 21 óráig érvényesek.
Elena Ceaușescu eltitkolt balesete igazság vagy városi legenda? – erről közölt bejegyzést szerdán a Securitate Irattárát Vizsgáló Országos Tanács (CNSAS).
szóljon hozzá!