
Nagy sikerrel léptek fel hétfő este a Fölszállott a páva tehetségkutató idei győztesei az ENSZ Nevelésügyi, Tudományos és Kulturális Szervezete (UNESCO) párizsi székházában a szellemi kulturális örökség megőrzéséről szóló egyezmény 10. évfordulója alkalmából rendezett gálaműsoron.
2013. június 12., 10:382013. június 12., 10:38
Csizmadia Anna énekes és Berecz István táncos mellett a Parapács zenekar, valamint a Jászság táncegyüttes mutatkozhatott be, őket Pál István „Szalonna\" prímás kísérte el Párizsba. Az MTVA, a Duna Televízió Zrt. és a Hagyományok Háza népzenei és néptáncvetélkedőjének az UNESCO volt a fővédnöke. A Páva-variációk című gálaműsor elején és végén matyó népviseletbe öltözött mezőkövesdi hagyományőrzők, valamint mohácsi busójelmezesek vonultak fel a színpadra. A matyó hímzés tavaly került fel az UNESCO szellemi kulturális örökség reprezentatív listájára, a mohácsi busójárás pedig 2009 óta szerepel ezen a listán. A koncert előtt Getachew Engida, az UNESCO főigazgató-helyettese szólt a tíz évvel ezelőtt elfogadott szellemi kulturális örökség megőrzéséről szóló egyezmény jelentőségéről. Magyarország – mint azt Bogyay Katalin UNESCO-nagykövet (egyben közgyűlési elnök) bejelentette – 2014-ben újra pályázik az UNESCO szellemi kulturális örökség kormányközi bizottságának tagságáért, amelynek korábban már tagja volt, és a konvenció szövegezésében is részt vett. A párizsi gálakoncert az Emberi Erőforrások Minisztériumának és a Külügyminisztérium támogatásával jött létre.
Prőhle Gergely magyarországi külügyi államtitkár az MTI-nek Párizsban elmondta: a magyar népi kultúra egyértelműen mutatja, hogy egy befogadó nemzet mennyire képes a kulturális sokszínűséget nemcsak hazájában bemutatni, hanem kifelé is közvetíteni. „Egy ilyen alkalom nagyon jó eszköz arra, hogy Magyarország bemutassa azt a nyíltságot, amely sokkal inkább jellemző rá, mint ahogy az a franciaországi újsághírekből általában kiderül\" – hangsúlyozta az államtitkár. A „nem épített kulturális\", azaz szellemi kulturális örökség megóvása Prőhle szerint a kulturális politika leglényegesebb eleme. Az elmúlt évek egyik nagy tanulsága, hogy a kulturális diplomácia szerepe a nemzetközi kapcsolatokban is egyre fontosabb, mert a kulturális eszközök a jobb integráció elősegítésében sokkal nagyobb jelentőséggel bírnak, mint korábban. Ez a tény pedig felértékeli az UNESCO-t is – tette hozzá az államtitkár.
Embercsempészet és szexuális szolgáltatásokra való kényszerítés vádjával román bűnözői hálózat tagjait fogták el a román és a brit hatságok, az együttműködés négy ember előállításához, valamint számos luxusautó és ingatlan lefoglalásához vezetett.
A Mehedinți megyei rendőrség azonosított egy 16 éves fiatalt, aki két, az utcán parkoló autót rongált meg Szörényváron (Drobeta-Turnu Severin), miután részt vett egy TikTok‑kihívásban.
Huszonhárom tehén zuhant egy befagyott tóba vasárnap a Suceava megyei Pocoleni településen, miután a jég beszakadt alattuk. A kimentésükhöz összetett beavatkozásra volt szükség – közölte a Suceava megyei katasztrófavédelmi felügyelőség (ISU).
Bár névrokona a krumplinak, a nálunk is egyre több helyen kapható, Dél-Amerikából származó, de szerte a világon közkedvelt és elterjedt édesburgonya ízbeli, tápértékbeli és kulturális szempontból is nagyban különbözik a „pityókától”.
Adrian Ahrițculesei román hegymászó január 9-én sikeresen eljutott a Déli-sarkra – közölte szombaton a sportoló menedzsere. Néhány nappal korábban megmászta az Antarktisz legmagasabb csúcsát, a 4892 méteres méteres Vinson-csúcsot is.
A videojátékok és képernyők uralta korban meglepő módon évek óta egy hagyományos, fa ügyességi játék hódít a gyerekek, kamaszok körében.
Látványos közúti baleset történt csütörtökön Predealon: egy autó sofőrje elveszítette uralmát a jármű felett, a kocsi megcsúszott, áttörte az út szélén lévő korlátot, majd egy panzió tetején akadt fenn.
Szabadidős, közösségi rendezvényei révén több mint 5100 résztvevő számára biztosított életre szóló élményeket 2025-ben az Erdélyi Kárpát-Egyesület kolozsvári tagszervezete. Kismihály Boglárka irodavezető a sikeres túrákról, a 2026-os tervekről beszélt.
A Tokos zenekar hagyományos újévi koncertje idén több szempontból is ünnepibb lesz a megszokottnál: a kolozsvári népzenei együttes 15. születésnapját ünnepli, valamint Kallós Zoltán születésének 100. évfordulójáról is megemlékezik.
Január, az évkezdet sokak számára az újrakezdések hónapja: vannak, akik ekkor döntik el, hogy lefogynak, abbahagyják a szenvedélyüket, megváltoztatják viselkedésük egyes szegmenseit vagy éppen az életvitelüket.
szóljon hozzá!