2010. május 17., 13:592010. május 17., 13:59
A romániai média egyhangúlag tökéletesnek, történelminek, felülmúlhatatlannak nevezte hétfőn az AC/DC vasárnap esti, bukaresti koncertjét. Angus és Malcolm Young gitárosok, Brian Johnson énekes, Phil Rudd dobos és Cliff Williams basszusgitáros pontban 21 órakor léptek színpadra a bukaresti parlament épülete előtt felállított színpadon, ahol kiváló hangzást sikerült biztosítaniuk a hangmérnököknek.
A koncert nyitódala, a legújabb, Black Ice albumról származó Rock\'n Roll Train volt, majd a Hell Ain\'t a Bad Place to Be után a zenekar harminc évet visszalépett az időben és az 1980-as Back In Black nagylemez címadó dalával vezetett váltóáramot/egyenáramot a közönségbe. Majd következtek sorra az olyan klasszikussá vált rockhimnuszok, mint a Dirty Deeds Done Dirt Cheap, a Thunderstruck, a Hells Bells, a Shoot to Thrill, vagy a Whole Lotta Rosie, amelyeket a közönség – amelynek soraiban bőven voltak harmincas-negyvenes családapák is – együtt énekelt Johnsonékkal.
A színpadképet egy életnagyságú mozdony uralta, a Whole Lotta Rosie alatt pedig egy hatalmas, túlsúlyos nőt – Rosie-t – ábrázoló felfújható bábu, az AC/DC-koncertek egyik állandó kelléke lovagolta meg a járművet. A show-hoz ágyúk elsütése, látványos pirotechnikai elemek, és harangozás is hozzátartoztak, a közönség pedig hatalmas kivetítőkön is követhette a koncertet.
Az AC/DC-t 1973-ban alapította Ausztráliában az Angus és Malcolm Young testvérpár. Első albumuk, a High Voltage 1975-ben jelent meg. 1980-ban, amikor Bon Scott énekes meghalt, a brit Brian Johnson lett a zenekar énekese. Ugyanabban az évben jelent meg az AC/DC legnagyobb sikerű nagylemeze, a Back In Black, amely a rocktörténelem egyik legnagyobb hatású lemezének számít. Az együttes közel negyven éve ugyanazt a változatlan stílusú, boogie-alapú rock and rollt játssza, a számok egyszerűsége ellenére az AC/DC hatalmas rajongói tábort toborzott magának az évtizedek során.
Ha van zöldségpáros, amely nélkül elképzelhetetlen a Kárpát-medence őszi konyhája, az a káposzta és a sárgarépa, amelyet Erdélyben murokként ismerünk. Olcsók, hónapokig eltarthatók, és együtt sokkal többet „tudnak”, mint külön-külön.
Oktatói munkájában a fizikai technikák mellett a tudatosság, önbizalom, erőnlét és stressztűrő képesség fejlesztésére is nagy hangsúlyt fektet Szabó Enikő, aki az Egyesült Államokból hazatérve a kincses városban kezdett el Krav Maga-edzéseket tartani.
Továbbra is rendkívül veszélyeztetett a világon kizárólag a Fogarasi-havasokban, a Vâlsan folyóban élő kölöntesügér állománya. A természetvédelmi törekvések újabb fejleményeiről Nagy András Attila biológus számolt be a Krónikának.
Az idei október volt a legmelegebb október a globális mérések kezdete óta – közölte pénteken az Európai Unió Copernicus éghajlatváltozási szolg&aacu
Büszkék lehetünk rájuk, hiszen találmányaikkal és felfedezéseikkel alapjaiban formálták át a világot. De vajon mennyire ismerjük a legnagyobb magyar elméket? A magyar tudomány ünnepe alkalmából a Krónika izgalmas játékkal várja olvasóit!
A romániai netezők 65 százaléka találkozott az elmúlt évben valamilyen online csalással, megtévesztő tartalommal, és mindössze 52 százalékuk érzi úgy, hogy megfelelően tájékozott az internetes platformok használatának kockázatairól egy felmérés szerint.
Nemcsak a testet és az elmét mozgatja meg, hanem a magányt is oldja, és új életkedvet adhat az időseknek a szenior örömtánc. Ezt bizonyítja a zilahi Magdi Senior Dance Group története is, amelyről Bakó Magdi ötletgazda beszélt a Krónikának.
Ha a sütőtök az ősz klasszikusa, akkor az édesburgonya a merész újonc: krémes, természetesen édes, és szinte bármilyen süteményt képes gazdagítani,
Nem riasztották el az árak a halloweenkor Törcsváron mulatni vágyókat: a kastélyban és a hozzá tartozó parkban rendezett partikra minden jegy elkelt. A „hátborzongató” mulatozásért a választott csomagtól függően 800–3000 lejt is elkértek.
Elérhető Hargita megye online gasztrotérképe, amely tanúsítvánnyal rendelkező vendéglátóipari egységeket, látogatható gazdaságokat, tematikus útvonalakat és kulináris eseményeket foglal magában.