
Fotó: Gligor Róbert László
A szervezők szerint több tízezren látogattak el hétvégén a Maros megyei Vármezőben szervezett Hőlégballon-fesztiválra.
2016. szeptember 25., 14:352016. szeptember 25., 14:35
Az időjárás kedvező volt, a tizenegyedik alkalommal rendezett esemény nemcsak a repülésről szólt, hiszen Marosvásárhelyről Vármezőbe érkezett az oldtimer kiállítás, amelynek keretében vagyonokat érő régi autókat csodálhatott meg a közönség. Több vármezői telken alakítottak ki parkolókat, ám mindenik megtelt délutánonként, este pedig több kilométereken keresztül kígyózott a kocsisor, szinte csak lépésben tudtak haladni a hazaindulók.
A légballonok reggelente 7 és délután 17 óra körül kerültek elő, hisz ekkor kedvező a légmozgás. A csapatok igyekeztek a gömböket forró levegővel telíteni, és a kosárba beszálló utasokkal a magasba emelkedni. Az idei fesztiválra huszonkét csapat érkezett, Hollandiából, Szlovákiából, a Moldovai Köztársaságból, Szerbiából és Romániából, és mindenik ballon repült is a hétvégén – tudtuk meg Kádár Levente főszervezőtől.
Mivel a helyek száma korlátozott, egy ballon kosarában egyszerre legfennebb négy személy tartózkodhat, ezért a repülni óhajtóknak előre be kellett jelentkezniük. Egyszerre az összes ballonnal 40-50, a három nap alatt pedig mintegy 300 személy tudott a magasba emelkedni. Nekik 320 lejt kellett fizetniük a legfeljebb egyórás utazásért. Hosszú sor kígyózott a pénztárnál, ahol a függeszkedő repüléshez váltották a jegyet az érdeklődők, ez csupán 20 lejbe került, de csak 5-10 percig lebeghetett az illető személy a földtől 10-20 méter magasságig felemelkedő, kikötött léggömbben.
Idén két formaballon is érkezett a fesztiválra: egy bohóc és a magyar Szent Korona, mindkettő a Felvidékről. A kassai Mede Ferenctől megtudtuk, tavaly született az ötlet, hogy a koronát léggömbön ábrázolják. Egy ballonépítő vállalta is a kivitelezést, egy művészettörténész pedig a grafikai megjelenítésben segített. A léggömb kupolája a koronát, alsó fele pedig az eget jeleníti meg. A különleges gömböt húsvétkor Ópusztaszeren engedték fel először az égre, azóta Felvidéken és Magyarországon számos helyen látható volt.
Három nyárádmenti léggömb is jelen volt a hétvégi fesztiválon, mindegyik Nyárádremetéről. Egyik Magyari Ernő tulajdona, kettőt a Nyárád Balloon Sky Team birtokol, amely öt éve dolgozik a „járművekkel\": számos hazai fesztiválon, város- és falunapon levegőbe emelkedtek, de már azt is megérték, hogy kosarukban lánykérés is történt egy vajdasági repülés alkalmával. Magyari Péter polgármester elmondta, egy ilyen rendezvény hatalmas tömeget vonz a községbe az ország minden tájáról, és ez mindenképp a település javára válik.
A május 1-jei hosszú hétvége különösen hideg időjárással érkezik, amilyet az elmúlt években már nemigen tapasztaltunk.
Már csak pár óra választ el minket a május elsejei hosszú hétvégétől, amikor sokan útra kelnek. A hegyekbe készülőknek üzennek a hegyimentők, akik amúgy a szokásosnál nagyobb létszámban állnak készenlétben, hogy ott legyenek, ha baj történik.
Szabályozott keretek közé terelné a gazdátlan macskák ellátását Kolozsvár önkormányzata: a lakótársulások beleegyezésével kihelyezett menedékházakkal, kijelölt felelősökkel és szigorú higiéniai előírásokkal indul kísérleti program a város 80 helyszínén.
Az észak-amerikai mozikasszáknál 97 millió dolláros, világszerte pedig összesen 217 millió dolláros bevételt könyvelhetett el a hétvégén a „pop királyáról” szóló, Michael című film, ami rekord az életrajzi alkotások mezőnyében.
Egyik legszelídebb karakterű, valóban zöld tavaszi zöldségünk a fejes saláta, amelynek többféle változata illeszthető be az étrendünkbe.
Bepillantottunk a világhírű Cirque du Soleil Kolozsváron egymás után öt alkalommal is előadott, Ovo című előadásának kulisszái mögé.
Varga Csaba nagyváradi hegymászó ismét csúcsra tör, jelenleg már Nepálban van, az alaptáborban: célja a Föld 5. legmagasabb hegycsúcsa, a 8462 méter magas Makalu központi csúcsának az elérése pótlólagos oxigén és magashegyi teherhordók segítsége nélkül.
A tavasz kezdetével látványosan megugrott a takarítási szolgáltatások iránti igény Romániában: márciusban 57 százalékkal több megrendelést regisztráltak, mint a téli hónapok átlagában – derül ki a HomeRun szolgáltatásközvetítő platform elemzéséből.
Balkáni és latin-amerikai ritmusok, grúz többszólamúság, mongol torokének, valamint cigány, magyar és erdélyi zene várja a közönséget július 30. és augusztus 2. között a Méra Világzenei Csűrfesztiválon, Kalotaszegen.
Az idei évben az égbolt kivételes csillagászati látványosságot kínál: egy teljes napfogyatkozást, ritka eseményt, amely világszerte felkelti a csillagászat iránt rajongók érdeklődését.
szóljon hozzá!