Liliputi házak, templomok

A falu, amely 2004 óta önálló község lett, arról is nevezetes, hogy itt volt a Bethlen-család iktári ágának kúriája.

Kis házikók a kerítésen
A ma Mezőmadarasra látogató figyelmét előbb az 1804-ben, egy korábbi román stílusú templom helyén épült, impozáns református istenháza hívja magára. Aztán az innen elkalandozó tekintet óhatatlanul megakad a templom közvetlen közelében lakó Balázs család házán, udvarán. Már a kerítés is igen különleges: a tartógerendák mindegyike csinos kis faragott faházikóban végződik. Azonnal látni, hogy itt olyan emberek élnek, akik nemcsak megbecsülik a faanyagot, hanem abból tüneményes dolgokat is fabrikálnak.
Az udvarra betérőnek mindenféle faház hívja magára a figyelmét. A csupa faragvány, mintegy másfél méter magas építményről kiderül: babaháznak készült.

A mezőgazdálkodást abbahagyták
Előbb a porta háziasszonyát, Balázs Pólit találtuk meg. Három felnőtt gyermeke van: két fiú és egy lány. Kiderül: a fő faragómester egyik fia: Balázs Gergely Lajos. „A férjem már 16 éve meghalt. Erősen beteges volt. Ő is ácsolt istállótetőt, háztetőket, de mást nemigen. Előbb csak az egyik fiam fogott neki a faragásnak, s aztán később a testvérét is befogta, s még templomtoronyhoz is hívták őket. De főleg háztetőkkel foglalkoznak” – mesélte Póli asszony. Még azt is elmondta, Gergely az első, kisméretű házat lánytestvére gyerekének ácsolta, faragta, hogy legyen hol játszania. Az udvar másik érdekessége egy keréken mozgatható ház. Annak az volt a rendeltetése, hogy kivigyék a mezőre, s abban lakjon főleg éjnek évadján az, aki a kukoricát őrzi. De most már nem viszik ki a mezőre, mert mostanában nemigen foglalkoznak mezőgazdasággal. „Az asztalosság pénzt hoz, a mezei munka csak elviszi a pénzt a háztól” – sommázza a sokéves tapasztalatból leszűrt véleményét Póli asszony.

A kiállítás csak terv maradt
A Balázs-portán, mint kiderült, a legfőbb különlegesség nem is az udvar, amely maga is beillene falumúzeumnak, hanem a Gergely által épített műhelyépület emelete, no meg a családi ház maga. Ezekben rengeteg, igen sokféle faházikó, templomépület búvik meg, olyan 50-60 cm szélesek-magasak, kizárólag fából készültek. „Eleinte arra gondoltam, hogy egy házi kiállítás lesz ezekből, de aztán rájöttem, annyi a munkám, hogy ebből nem lesz semmi. Így aztán már vagy 14-15 házacskát eladogattam, de még mindig sok van belőlük” – állítja Gergely, aki édesapjától tanulta az asztalos, fafaragó mesterséget, majd sokkal többre vitte tanítómesterénél. Testvérével, sógorával immár jelentős megrendeléseket kap. A közeli Szabédon a református templomot az alaptól újjáépítették, az unitárius templomnak pedig a tetőszerkezetét újították fel.

Ég a munka a kezük alatt
Mikor ott jártunk, Balázsék műhelyében szüntelenül berregtek a gépek, pedig szombati napon tévedtünk be udvarukba. Gergely csak pár percre hagyta abba a munkát, hogy beszélgethessünk. Póli asszony mondta: „asztalokat, ajtókat, padokat, mindenfélét készítenek. Marosvásárhelyre is jár Gergely dolgozni. Nem nézik a fáradságot, csak egyfolytában dolgoznak. Soha nem pihennek. Veszekedem is velük, hogy kicsit pihenjenek, de nem, és nem. Sokszor még éjfélkor is gyalulnak, s akkor itt kell állnom nekem is mellettük, hogy segítsek. Még a leányom is szokott segíteni.”
Mezőmadarason más nemigen foglalkozik famegmunkálással, fafaragással. Balázs Gergely kézügyességének, jó ízlésének, fafaragó tehetségének híre viszont bejárta a környéket.