Lepipálja a fiatalokat a százhét éves Márton Mihály

„Inkább az ételről mondok le, mint a pipáról!” – állítja határozottan a jó humorral megáldott Jóska bácsi, aki alig várja az igazi tavaszt, hogy kint, a ház előtt gyújthasson rá a pipájára. Mint mondja, jobb a görgényvölgyi fenyvesek friss levegőjét keverni a pipadohány illatával, mintsem a négy fal között pöfékelni.

A tegnaptól a 108. évébe lépett Márton Mihály azóta pipázik, amióta elhagyta a cigarettát. Pontosabban a második világháború óta, amikor határvadászként Nagyilván szolgált, a Dornák környékén. „Épp őrködtem, amikor egy Dornavátra irányába tartó német katona ledobta a pipáját a hídról. Felvettem, és azóta nem engedtem ki a kezemből. Pedig minden tizedik nap kaptunk száz-száz szál cigit. Azt az állomásfőnöknek adtam, ő meg cserébe pipadohányt szerzett” – emlékszik vissza a hat évtizeddel ezelőtt történtekre. Mint mondja, voltak idők, amikor az orvosok megpróbálták lebeszélni az állandó pöfékelésről, de ő azzal vágott vissza, hogy a „doktor úr is cigizik”.

Mindent megiszik, még a vizet is

Márton Mihály, azaz mindenki Jóska bácsija a matuzsálemi korban sem félti az egészségét. Szellemileg teljesen friss, gyógyszerhez sem kell túl sűrűn folyamodnia. „Az öreg egészségesebb, mint mi. Én bezzeg, ha lehajolok, rögtön megfájdul a fejem, neki meg kutyabaja nincs. Pedig ő már 107 esztendős, én meg 75” – mondja Jóska bácsi veje, Szabó János. Erre az ünnepelt csak annyit jegyez meg, hogy bezzeg ő, amikor ilyen fiatal volt, még legénynek érezte magát. Ezt lánya is megerősíti, mondván, hogy neki meg Szászrégenben élő testvérének sokkal gyakrabban ír fel gyógyszert az orvos.

Jóska bácsi csak időnként szed egy-egy, gyomorégés elleni tablettát. Ő maga sem tudja, mi váltja ki a kellemetlen érzést, hisz minden étel jólesik. A legjobban viszont a húst meg a szalonnát szereti; ha ez kerül a tányérjába, még azt se bánja, hogy teljes egészében hiányzik a felső fogsora, valahogy csak elbajlódik vele. „És mit iszik szívesen?” – kérdezem. „Jaj, én még a vizet is megiszom. Persze a bor, a sör vagy a pálinka jobban esik” – mosolyogja el magát csintalan kisgyerekre jellemző cinkossággal.

A látszat ellenére, az öreg mindig is mértéktartó volt. Hajdanán egyszer történt meg, hogy egyetlen éjszaka alatt csaknem háromezer lejt mulatott el a kocsmában, de néhai felesége azt is képes volt megbocsátani. „Nagyon jó feleség volt, mi a hatvanhat év alatt nem veszekedtünk annyit, mint a mai fiatalok egy nap alatt” – büszkélkedik Jóska bácsi.

Láthatta Horthyt, ismerhette a grófokat

A múlt század elején született öreg sok mindent megélt hosszú életében. Az első világháborút a felvidéki Dunaszerdahelyen vészelte át, ahova szüleivel menekült. A második világégésben már a laposnyai légvédelemnél szolgált. Megadatott, hogy ott legyen Aurel Vlaicu marosvásárhelyi repülős bemutatóján, Horthy Miklós görgényvölgyi látogatásán, ismerje és jó kapcsolatot ápoljon a környék uraságaival, Kemény báróval, a Telekiekkel, az Éltetőkkel, lássa, miként pezseg az élet a helyi Bornemisza- kastélyban. Nosztalgiával emlékszik a Trianon előtti időszakra, amikor a mára szinte teljesen elrománosodott Görgényszentimrének a felső részét mind magyarok lakták, az alsó részben letelepedett románság pedig jól beszélte a magyar nyelvet is. Mindössze négy osztályt végzett, de tudásának és tehetségének köszönhetően az idők során volt famérő meg vasutas, szakszervezeti vezető meg bankigazgató. Mindig is jól keresett, s ha kellett, a cigányokkal kupeckedve pótolta a fizetését.

Hogy lett a Mihályból Jóska

Arra a kérdésre, hogy mivel tölti a napjait, a 107 éves Jóska bácsi bevallja, többnyire ül és pipázik, de semmiként nem unatkozik. „Olvasni már nem tudok, a tévét nem látom, inkább csak hallgatom. Azt is akkor, amikor a fiatalok bekapcsolják és a Kívánságkosárra állítják. Fél évszázaddal ezelőtt műtöttek szürke hályoggal, de azóta sem jött helyre a látásom” – mondja, majd megjegyzi, új szemüveg kellene, „de manapság már nem is készítenek jó pápaszemeket”.

Amúgy szerencsésnek vallja magát, mert az éjszakákat átalussza, reggel meg nem sieti el a felkelést. Hiányoznak a néhai barátok, akikkel megoszthatná hajdani emlékeit, a tizenhárom évvel ezelőtt elhunyt feleségéről, és a sorra elveszített testvéreiről nem is beszélve.

„Tizenegyen voltunk fivérek, én voltam az első és a Jóisten úgy akarta, hogy én legyek egyben az utolsó is” – mondja vállvonogatva az ünnepelt, aki végül azt is megfejti, hogy Mihályként ő miért is Jóska. „Üvegcsűrön Mihálynak kereszteltek, de a görgényszentimrei nagyanyámnak nem tetszett, ő inkább Jóskának szólított. Annyira rajtam ragadt ez a név, hogy a mai napig is így hívnak. Még az iskolai bizonyítványaimban is Jóskaként szerepeltem” – árulja el a matuzsálemi kort megért Jóska bácsi.