
Nyitott élőhelyet igényel. A túzok nem szereti azokat a területeket, ahol csak szántóföldek vannak
Fotó: MME/MOTKÓ BÉLA
Sikerült bizonyítaniuk a madárvédőknek a túzok fészkelését Nagyszalontán, és egyúttal egész Romániában. Az Európa-szerte veszélyeztetett faj élőhelyéről, védelméről Papp Tamás ornitológus, biológus beszélt lapunknak.
2020. május 12., 14:552020. május 12., 14:55
2020. május 12., 14:582020. május 12., 14:58
A madárvédők számára történelmi jelentőségű fényképet osztott meg hétfőn Facebook-oldalán a Milvus Csoport. „Több évtizednyi csend után ez az első túzokfészek, amelyet Nagyszalontán, sőt egész Romániában nyilvántartásba vehettek” – olvasható a három tojást ábrázoló fotó leírásában. A fényképet múlt héten készítette ifj. Ioan Matiu állatorvosi hallgató, aki véletlenül bukkant rá mezőgazdasági munkavégzés közben.
Papp Tamás, a Milvus Madártani és Természetvédelmi Egyesület elnöke a Krónika megkeresésére elmondta,
„Rendkívül fontos, hogy most végre tudjuk bizonyítani. Tavaly láttuk messziről, hogy egy tojó majdnem biztosan fészken ül, de a fészket nem sikerült megtalálni. Nem akartuk megzavarni, mert ez Európa-szerte veszélyeztetett faj” – mutatott rá az ornitológus. Hozzátette, a túzok (Otis tarda) az ötvenes-hatvanas években még nagyon sok helyen fészkelt Romániában, de most élőhelye sincs már.
Véletlenül bukkantak rá a túzokfészekre Nagyszalontán
Fotó: Ifj. Ioan Matiu
Rámutatott, ez egy pusztai madár, amelynek nagy, nyitott élőhelyre van szüksége, nem szereti azokat a területeket, ahol csak szántóföldek vannak. Szalonta környékén viszont egészen sok még a gyep, legelő.
– részletezte a biológus. A túzok költési időszaka május első napjai közé tehető, a kotlási ideje 27-28 nap – így a kis madarak körülbelül június elején hagyatják el a Bihar megyei fészket.
Fotó: MME/MOTKÓ BÉLA
A Milvus elnöke arról is beszámolt lapunknak, hogy jelenleg a nagyszalontai önkormányzattal közösen van egy aktív pályázatuk, amely a túzok védelméről szól. „Számomra ez nagy sikertörténet, tekintve, hogy ezelőtt nyolc-tíz évvel az önkormányzat nem hitte el nekünk, hogy a város határában él túzok, és szélerőműparkot akart építeni arra a területre. Akkor elég hevesen tiltakoztunk, és nagyon haragudtak ránk, hogy hátráltatjuk a létesítmény megvalósítását. De három-négy évvel ezelőtt ők kerestek meg azzal, hogy írjunk egy közös európai uniós pályázatot a madár védelmében, és azóta nagyon jól együttműködünk a nagyszalontai önkormányzattal” – fogalmazott a szakember.
Kifejtette, végül a városvezetés is meglátta a túzok természeti értékét, a gazdák pedig részt vehetnek egy támogatási programban, amelynek keretében úgy gazdálkodhatnak, hogy az a túzok számára is jó legyen.
A tartós kánikula és a vízhiány nemcsak az embereket viseli meg: a madarak és más vadon élő állatok számára is egyre nagyobb kihívást jelent. Osváth Gergely biológussal a különösen veszélyeztetett fajokról, emberi segítségnyújtásról beszélgettünk.
Részleges napfogyatkozás és a Perseidák nevű hullócsillagraj csúcspontja látható augusztus 12-én, szerdán este, illetve éjjel. Mindkettő különlegességnek számít, de az ritkaság, hogy egy napra essen a két égi jelenség – mondta Popa Armand a Krónikának.
Javában tombol a nyár, Erdély-szerte is nagy a hőség, sokaknak jól esik ilyenkor egy korsó sör. Vagy egy üveggel. De vajon mennyit kell utazni, hogy az itthoni 10–15 lejes vagy akár magasabb áraknál olcsóbban jussunk sörhöz?
Látványos felvételt tett közzé vasárnap a Prahova Megyei Hegyimentő-szolgálat (Salvamont) a szombati bevetésről, amikor két német sziklamászót mentettek meg a Bucsecs-hegységben.
A nyári kánikulában nemcsak arra kell figyelni, hogy kutyánk mindig elegendő vizet igyon, hanem arra is, hol és hogyan tároljuk az eledelét. Szélsőséges esetben ugyanis olyan káros anyagok is kialakulhatnak benne, amelyek akár mérgezést is okozhatnak.
Először csendült fel a székely himnusz a kínai nagy falnál. A Csíkszentsimoni Ifjúsági Koncert Fúvószenekar előadásában elhangzott himnusz nemcsak különleges zenei pillanat volt, hanem a kulturális identitás, a kultúrák közötti párbeszéd jelképévé vált.
A tartós hőség nemcsak a sofőröket viseli meg, hanem az autók egyik legfontosabb biztonsági elemét, a gumiabroncsokat is. A kánikulában az aszfalt hőmérséklete jóval magasabb lehet a levegőénél, ami jelentősen növeli az autógumik terhelését.
Augusztus 20. a magyar államalapítás ünnepe, egy olyan kitüntetett pillanat, amikor mindannyian közelebb érezzük magunkat a gyökereinkhez. A Krónika ez alkalomból különleges játékot indít.
Az Untold előtt ismét fellángolt a vita Kolozsváron: míg a városháza a fesztivál gazdasági hasznát emeli ki, bírálói szerint a helyiek túl nagy árat fizetnek érte, ezért közvitát szerveznek.
A rendkívüli aszály már az energiatermelést is veszélyezteti. Az Eurostat adatai alapján bemutatjuk, mely háztartási gépek fogyasztják a legtöbb áramot, és hogyan takarékoskodhatunk a hőségben.
szóljon hozzá!