Legyezőket gyűjt a soknemzetiségű erdélyi családból származó Filimon Veronica

A helyi román lapok sokszor írtak Vera asszonyról, ám arról nemigen ejtettek szót, hogy a Beszterce környékéről származó, román anyanyelvű Aurel Filimon sokáig Budapesten tanult, majd itthon feleségül vette Kismagurai Szakács Mikes Gyula 23 éves özvegyét, akinek már három gyereke volt. Őket is Aurel Filimon nevelte fel, így nem csoda, hogy minekutána három színmagyar féltestvérével együtt nevelkedett, Vera asszony anyanyelvi szinten beszél, ír magyarul.

A Ritz-örökös

Vera asszony örökségéhez tartozott többek között a híres marosvásárhelyi Ritz strand meg a Ritz festőde. (A több hektáros strand helyét a rendszerváltás után visszakapta, majd eladta, később beépítették.) „A mi családunkban voltak románok, magyarok, zsidók és más nemzetiségűek is. Németországból származó Ritz nagyapám az üzleti sikerét azzal alapozta meg, hogy az első világháború után, amikor a férfiak hazajöttek, a katonaruhájukat sürgősen átfestették, hogy civil gúnyának nézzen ki”, meséli Vera asszony, aki szerint anyai nagyapjának a vérében volt az úgynevezett menedzsment. Egy időben ő látta el nyaranta Vásárhelyt jéggel: „Jégzajláskor a Marosról összeszedte a jeget, betette egy jégverembe, s nyáron családunk férfitagjai és a fiúgyermekek hordták szét azt a városban.”

Bécsi legyező a 18. századból

Filimon Vera gyűjtőszenvedélyét édesapjától örökölte. A szépérzék is családi hagyomány, ugyanakkor művészi hajlama is van, valamikor Aurel Ciupétől tanult festeni, de a háború miatt ez abbamaradt. Végül biológiatanári diplomát szerzett, de évtizedekig könyvtárosként dolgozott Marosvásárhelyen. A hetvenes éveit taposó Vera asszony jelenleg egy többnyelvű szótár összeállításán dolgozik, ő maga is több nyelvet beszél, és fiatal lányként édesapjával bejárta a világot. Legyezőket 35 évvel ezelőtt kezdett gyűjteni. „Volt egy gyűjtő barátom, aki most Magyarországon él. Ő hozta nekem az első két legyezőt, az egyik Teleki monogramos, a másik szintén régi darab.” A körülbelül 200 darabból álló gyűjtemény majdnem minden egyes darabját megvásárolta, egyeseket igen drágán. Gyűjteménye legrégibb darabja egy 1740-ben, vélhetően Bécsben készült legyező. Úgy tett rá szert, hogy újságban hirdette: ilyesmit vásárolna. Egészen biztos abban, hogy azok az értékes legyezők, amelyeket egy egyszerű asszony kínált eladásra, egy erdélyi arisztokrata család kastélyából származtak. Köztudott, hogy a családok kitelepítése után a berendezés, a tárgyak egy része közprédává vált. Értékes gyűjteményének többi darabja más gyűjtőktől származik. A baráti, ismerősi köre jól tudja, hogy legyezőket gyűjt, és értesítik, ha valahol felfedeztek egy-egy míves darabot. Marosvásárhelyen utoljára 2006-ban állította ki a gyűjteményt. 2007-ben Európa kulturális fővárosában, Nagyszebenben is bemutatták kollekcióját. Brassói, kolozsvári, marosvásárhelyi kiállításai után is sokan jelentkeztek.

Brüsszeli csipke, selyem, elefántcsont

Vera asszony jól ismeri a legyezők történetét: „A legrégibb legyező a világon körülbelül háromezer éves. Japánban, egy archeológiai ásatáskor került a felszínre, egy főnemes hölgyé lehetett. Pirosra és zöldre festett rizsszálakból bogozták. Nekem is van rizsrostokból készült keleti legyezőm. A legyezőket olykor nagyon drága anyagból készítették, például I. Erzsébet királynő gyűjteményében van olyan darab is, aminek a küllői aranyból készültek, és drágakövekkel vannak kirakva. Viktória királynő legyezőkollekciója is megtekinthető Londonban.”

Vera asszony gyűjteményében sok a különleges darab, a kis méretű legyezők az arisztokrata kislányok számára készültek, a vékony falemezből faragottakat a társalkodónők, szobalányok, fodrászok használhatták.

A gyűjtemény legszebb, légértékesebb egyedei brüsszeli csipkéből, selyemből készültek, a foglalatot, a küllőket elefántcsontból, gyöngyházból, olykor teknőspáncélból készítették. Gyakoriak rajtuk a kézzel festett madarak, zsánerképek. Filimon Vera az egyik legyezőt Kolozsváron vásárolta – ez a darab teljes mértékben elefántcsontból készült, Maria Biazzini festőnő tulajdona volt, és monogramos darab.

Legyező-jelbeszéd

Vera asszony úgymond „tudományosan” is foglalkozik a legyezőkkel, behatóan tanulmányozza a legyező-kódrendszert. „Régen Párizsban iskolában is tanították a legyező-jelbeszédet. Amikor még a hölgyek legyezővel egészítették ki díszes öltözéküket, egyáltalán nem volt mindegy, hogy például a bálban a lány mennyire nyitja ki a legyezőt, mennyire takarja el vele az arcát, ha leejti, ki mellett ejti el. A hölgyek apró »legyező-gesztusokkal« jelezték a férfiak iránti érzelmeiket. Másképpen nemigen tudtak értekezni egymással, hiszen mindig idős asszonyok kíséretében mentek a bálba” – fejti ki Vera asszony, aki nemrég a Budapesti Iparművészeti Múzeumban tanulmányozta az ilyen jellegű szakkönyveket. A pesti muzeográfusok meg is hívták, rendezzen ott kiállítást. Erre még nem került sor, de ami késik, nem múlik, mondja mosolyogva.