
2012. március 23., 14:122012. március 23., 14:12
A lagúnák városa jelenleg nagyjából két millimétert süllyed évente. A talajvíz folyamatos kiszivattyúzása nyomán a város jelentősen megsüllyedt az elmúlt évszázadban. A munkálatokat leállították, és a 2000-ben született tanulmányok már azt sugallták, hogy a folyamatot sikerült megállítani. Amerikai és olasz szakemberek közös kutatása szerint azonban a város továbbra is süllyed, és enyhén kelet felé billen.
Figyelembe véve, hogy a Velencei-lagúna vízszintje körülbelül két milliméterrel emelkedik, a város pedig ugyanekkora ütemben süllyed évente, így az összhatás négymilliméternyi tengerszint emelkedést jelent. A várost bizonyos időközönként rendszeresen elönti a dagály, és a lakóknak ilyenkor gyakran az elárasztott utcákon kell keresztül gázolniuk. Ezeket az áradásokat azonban könnyebben kordában tudják majd tartani a 2014-re elkészülő új gátrendszer révén - olvasható a BBC brit közszolgálati médium internetes oldalán.
A kutatócsoport GPS rendszer és műholdas radar speciális kombinációjának segítésével térképezte fel a város, illetve a lagúna – minden irányú – mozgásának ütemét és mértékét. A 2000-es években Velence átlagosan 1-2 millimétert süllyedt, míg a lagúna más területei 3-4 milliméterrel kerültek lejjebb évente – magyarázta Yehuda Bock, a kaliforniai Scripps Oceanográfiai Intézet munkatársa, aki a floridai Miami Egyetem, és az olasz Tele-Rilevamento Europa nevű cég szakembereivel együtt eredt a város süllyedésének nyomába.
A kutató hozzátette: senki sem tudja biztosan, hogy ez a folyamat miként alakul a jövőben, de ha a város süllyedésének, illetve a tengerszint emelkedésének a mértéke nem változik, akkor Velence – figyelembe véve a lagúna vízállásának átlagos magasságát – várhatóan nyolcvan milliméterrel fog lejjebb kerülni a következő húsz évben.
Bock hangoztatta: a városnak valószínűleg mindig számolnia kell majd a süllyedés veszélyével. A nagy volumenű geológiai folyamatok miatt ugyanis a Velence alatti talaj egyre lejjebb nyomódik, és, bár a talajvíz kiszivattyúzása már nem jelent fenyegetést a lagúnák városára nézve, az épített környezet alatti üledékréteg egyszer még komoly problémákat okozhat. A szakemberek tanulmánya a Geochemistry, Geophysics, Geosystems című folyóirat jövő heti számában fog megjelenni.
Lélegzetelállító mutatvánnyal hívta fel magára a figyelmet két orosz származású aktivista New Yorkban: felmásztak az Empire State Building csúcsára, ahol egy világbékét hirdető transzparenst feszítettek ki, majd a férfi megkérte társa kezét.
Szokatlan riasztás miatt vonult ki hétfőn késő este az aradi csendőrség: valamivel 23 óra a 112-es segélyhívószámon jelentette be egy férfi, hogy autója motorházteteje alatt egy kígyó bújt meg.
Júniusban már elárasztja a piacokat a világos és sötétebb színű zöldpaprika, amit nemcsak töltött paprika formájában és nyersen fogyaszthatunk. Összeállításunkban nyári, hűsítő fogások receptjeit is közöljük – főszerepben a zöldpaprika.
Európát, és azon belül Romániát is történelmi hőség hulláma érte el. Alább pontokba szedve foglaljuk össze, mi történik a testünkkel a kritikus hőmérsékleti határokon, mire kell különösen figyelnünk, és hogyan védekezhetünk hatékonyan a hőség ellen.
Magyarul talán frappánsan „házpesztrának” fordíthatnánk az angol kifejezéssel house-sitting-nek nevezett új utazási trendet, ami lassan meghódítja a világot. Fő aduászai: pénztárcabarát, ráadásul autentikus helyi élményt nyújt.
A nyár a legtöbb ember fejében a szabadság, a napsütés, a nyaralás és a gondtalan kikapcsolódás évszaka. Mégis sokan vannak, akik éppen ezekben a hónapokban érzik magukat feszültebbnek, kimerültebbnek vagy szorongóbbnak.
Te is kívülről fújod a legnagyobb slágereket? Otthon vagy a zene világában, vagy csak egyszerűen imádod a fesztiválhangulatot? Akkor itt a te időd! Itt a Krónika legújabb nyereményjátéka!
A következő napokban várható hőhullám miatt ajánlásokat fogalmaztak meg csütörtökön a hatóságok a lakosság számára.
Egyre erősödik a forróság és kiterjed egész Romániára – figyelmeztetnek a meteorológusok, akik narancssárga és sárga hőségriasztásokat adtak ki, amelyek csütörtök reggeltől péntek 21 óráig érvényesek.
Elena Ceaușescu eltitkolt balesete igazság vagy városi legenda? – erről közölt bejegyzést szerdán a Securitate Irattárát Vizsgáló Országos Tanács (CNSAS).