Hirdetés

Lájkversenyt folytatnak a politikusok

Aki nincs ott a közösségi médiában, az nincs – foglalható össze tömören a hazai közélet egyik aranyszabálya. A megállapítás furcsának tűnhet egy olyan ország lakossága esetében, amelynek fele – a bukaresti távközlési minisztérium minap közzétett kimutatása szerint – még soha nem használta az internetet.

Rostás Szabolcs

2015. április 17., 12:332015. április 17., 12:33

Roppant csalóka képet kapna azonban Romániáról az, aki abból a száraz statisztikai adatból indulna ki, hogy a világhálót használók arányát tekintve az ország az utolsó helyen áll az Európai Unióban. A tavaly novemberben rendezett államfőválasztás végkimenetele például ékesen bebizonyította, hogy igenis megnyerhető egy politikai verseny az internetnek köszönhetően.

A politikatörténetbe „Facebook-forradalomként” bevonult megmérettetésen Klaus Johannisnak, Nagyszeben német nemzetiségű polgármesterének elsősorban az ellenfelével, Victor Pontával és kormányával szembeni felháborodáshullámot meglovagolva sikerült győzelmet aratnia. A külföldön élő románok voksolásának akadályoztatása miatt valósággal felrobbant a közösségi media, és ez a hangulat a liberális politikus malmára hajtotta a vizet.

Johannis tavaly májusban létesített Facebook-oldala a választási kampányban vált hihetetlenül népszerűvé, amikor néhány hét leforgása alatt több százezerrel nőtt a lájkolók száma. Megválasztása után, november végén az első európai politikus lett, akinek több mint egymillió kedvelője van a közösségi oldalon; lájkolóinak száma ma meghaladja a másfél milliót.

Összehasonlításképpen: Angela Merkel német kancellár profilját jelenleg egymillióan, François Hollande francia államfőét és David Cameron brit miniszterelnökét egyaránt 500 ezren kedvelik. Jóformán nem telik el nap anélkül, hogy a román államfő ne fejtené ki a véleményét bejegyzés formájában a korrupcióellenes küzdelemről, a parlament munkájáról vagy szociális-gazdasági kérdésekről.

Nemrég éppen amiatt szólalkozott össze elődjével, hogy „nyugdíjas posztolónak” nevezte a Facebookon ugyancsak aktív Traian Băsescut. A jobbközép politikus azzal vágott vissza utódjának, hogy öszszeszámolta: mandátuma első száz napja során Johannis százhárom bejegyzést posztolt a közösségi oldalon, míg ő „mindöszsze” harmincegyet.

A kommunikáció eme formáját ma már valamennyi mérvadó romániai politikai alakulat és közszereplő előszeretettel és naprakészen használja. Nagyon sok párt és jelölt – elsősorban kampányidőszakban – külön apparátust bíz meg üzeneteinek a világhálóra való eljuttatásával, a különböző viták gerjesztésével.

Aktív szereplője és felhasználója a közösségi médiának Victor Ponta miniszterelnök is, aki a napokban közvetve a Magyar Nemzet egyik cikkét ajánlotta ismerősei figyelmébe. A szociáldemokrata kormányfő a napilapnak a bukaresti hírügynökségek által átvett cikkét lájkolta a Facebookon, miszerint az élelmiszerek áfájának csökkentése nyomán fellendülhet a Magyarországról Romániába irányuló bevásárlóturizmus. „Szívesen látjuk a szomszédainkat” – jegyezte meg mosolyjellel végződő posztjában Ponta.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. november 08., vasárnap

Ha van otthon káposzta és murok: drága hozzávalók nélkül is lehet különleges a menü

Ha van zöldségpáros, amely nélkül elképzelhetetlen a Kárpát-medence őszi konyhája, az a káposzta és a sárgarépa, amelyet Erdélyben murokként ismerünk. Olcsók, hónapokig eltarthatók, és együtt sokkal többet „tudnak”, mint külön-külön.

Ha van otthon káposzta és murok: drága hozzávalók nélkül is lehet különleges a menü
Hirdetés
2026. november 08., vasárnap

A Krav Maga több mint harcművészet: amerikai tapasztalatait adja tovább Kolozsváron Szabó Enikő

Oktatói munkájában a fizikai technikák mellett a tudatosság, önbizalom, erőnlét és stressztűrő képesség fejlesztésére is nagy hangsúlyt fektet Szabó Enikő, aki az Egyesült Államokból hazatérve a kincses városban kezdett el Krav Maga-edzéseket tartani.

A Krav Maga több mint harcművészet: amerikai tapasztalatait adja tovább Kolozsváron Szabó Enikő
2026. november 07., szombat

Ötszáz méteren múlhat Európa legritkább halfajának fennmaradása – Újabb lépésekkel mentenék a kölöntesügért

Továbbra is rendkívül veszélyeztetett a világon kizárólag a Fogarasi-havasokban, a Vâlsan folyóban élő kölöntesügér állománya. A természetvédelmi törekvések újabb fejleményeiről Nagy András Attila biológus számolt be a Krónikának.

Ötszáz méteren múlhat Európa legritkább halfajának fennmaradása – Újabb lépésekkel mentenék a kölöntesügért
2026. november 06., péntek

Újabb rekordot hozott az október, az El Niño fokozza az emberi tevékenység okozta felmelegedést

Az idei október volt a legmelegebb október a globális mérések kezdete óta – közölte pénteken az Európai Unió Copernicus éghajlatváltozási szolg&aacu

Újabb rekordot hozott az október, az El Niño fokozza az emberi tevékenység okozta felmelegedést
Hirdetés
2026. november 03., kedd

Zseniális magyarok kvíze: játssz és nyerj a Krónikával!

Büszkék lehetünk rájuk, hiszen találmányaikkal és felfedezéseikkel alapjaiban formálták át a világot. De vajon mennyire ismerjük a legnagyobb magyar elméket? A magyar tudomány ünnepe alkalmából a Krónika izgalmas játékkal várja olvasóit!

Zseniális magyarok kvíze: játssz és nyerj a Krónikával!
2026. november 02., hétfő

Veszélyesnek tartják a TikTokot, de a szülők többsége nem korlátozza gyermeke internetezését

A romániai netezők 65 százaléka találkozott az elmúlt évben valamilyen online csalással, megtévesztő tartalommal, és mindössze 52 százalékuk érzi úgy, hogy megfelelően tájékozott az internetes platformok használatának kockázatairól egy felmérés szerint.

Veszélyesnek tartják a TikTokot, de a szülők többsége nem korlátozza gyermeke internetezését
2026. november 01., vasárnap

Tánccal a magány ellen: közösséget épít a szenior örömtánc a Szilágyságban

Nemcsak a testet és az elmét mozgatja meg, hanem a magányt is oldja, és új életkedvet adhat az időseknek a szenior örömtánc. Ezt bizonyítja a zilahi Magdi Senior Dance Group története is, amelyről Bakó Magdi ötletgazda beszélt a Krónikának.

Tánccal a magány ellen: közösséget épít a szenior örömtánc a Szilágyságban
Hirdetés
2026. november 01., vasárnap

A név kötelez: édességek édesburgonyából

Ha a sütőtök az ősz klasszikusa, akkor az édesburgonya a merész újonc: krémes, természetesen édes, és szinte bármilyen süteményt képes gazdagítani,

A név kötelez: édességek édesburgonyából
A név kötelez: édességek édesburgonyából
2026. november 01., vasárnap

A név kötelez: édességek édesburgonyából

2026. október 29., csütörtök

Egy nettó minimálbérért borzonganak Drakula várában: a borsos ár sem riasztja el a vámpírlegendák rajongóit

Nem riasztották el az árak a halloweenkor Törcsváron mulatni vágyókat: a kastélyban és a hozzá tartozó parkban rendezett partikra minden jegy elkelt. A „hátborzongató” mulatozásért a választott csomagtól függően 800–3000 lejt is elkértek.

Egy nettó minimálbérért borzonganak Drakula várában: a borsos ár sem riasztja el a vámpírlegendák rajongóit
2026. október 26., hétfő

Gasztrotérképen ízlelgethetjük Hargita megyét

Elérhető Hargita megye online gasztrotérképe, amely tanúsítvánnyal rendelkező vendéglátóipari egységeket, látogatható gazdaságokat, tematikus útvonalakat és kulináris eseményeket foglal magában.

Gasztrotérképen ízlelgethetjük Hargita megyét
Hirdetés
Hirdetés