Hirdetés

Élete fellépésére készül Tamás Gábor a Kolozsvári Magyar Napokon

Élete koncertjére készül, ugyanis régebben elérhetetlen vágyálomnak tűnt, hogy szülővárosában, Kolozsváron, Mátyás király lovasszobra előtt lépjen fel családja, barátai, ismerősei előtt – jelentette ki Tamás Gábor a kolozsvári TIFF-házban tartott hétfői közönségtalálkozóján. 

Kiss Előd-Gergely

2014. augusztus 18., 16:522014. augusztus 18., 16:52

A Kolozsvári Magyar Napok keretében kedd este fél kilenckor a Főtéren fellépő énekes elmondta, a héttagú ceglédi Gríz zenekar kíséri élőben, és hatfős tánccsoport színesíti a produkciót. „Minden koncert fontos, de ami most jön, az lesz életem koncertje” – nyilatkozta Tamás Gábor a Paprika Rádió által élőben közvetített közönségtalálkozón.

A Svédországban elő előadó felelevenítette pályafutásának első szakaszát, amikor a kincses város szórakozóhelyein kezdett énekelni. Mostani koncertjével kapcsolatban elmondta: nehéz volt 94 dala közül kiválogatni azt a harminckettőt, amelyet ma énekel el. Mint részletezte, legismertebb dalai is felcsendülnek, ugyanakkor a november 8-án bemutatandó új lemezéről is hangzanak el dalok.

Hozzáfűzte, a ceglédi kísérő zenekar is évek óta vágyik már arra, hogy felléphessen Erdélyben. A koncert különlegessége az lesz, hogy fellép az Apáczai Csere János Gimnázium 35-40 fős gyerekkórusa is – néhány napja tartották a főpróbát a Kolozsvári Magyar Operában.

Arra kérdésre, hogy a Kolozsvári Magyar Napok milyen programjaira kíváncsi, Tamás Gábor úgy válaszolt, az Illés 50 koncertre fog elmenni, érdekesnek ígérkezik a Quimby fellépése is, de elsősorban a hangulat kedvéért marad pár napot a kincses városban. Hozzáfűzte, feldolgozásokat is előad a koncerten, így természetesen nem fog hiányozni a dalok közül a Quimby legnagyobb slágere, a Most múlik pontosan sem.

Tamás Gábor azt is elmondta, hogy a régi nagy eladók közül Horváth Charlie, Somló Tamás, Homonyik Sándor és az Apostol együttes a kedvencei, míg a legújabbak közül Tóth Vera. Azt is kifejtette, nem tetszik neki, hogy a magyarországi kereskedelmi rádiókban 5-6 külföldi dalra mindössze egy magyar jut. 

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. augusztus 30., vasárnap

A szilvaízen és pálinkán túl: izgalmas ízvilágú, különleges receptek az őszi gyümölccsel

Van egy gyümölcs, amelynek illata-íze nagyon jellemzi az erdélyi őszt: a rézüstben rotyogó lekvár, a pálinkafőző kályha füstje, a fáról frissen leszedett, kékesfényű termés íze.

A szilvaízen és pálinkán túl: izgalmas ízvilágú, különleges receptek az őszi gyümölccsel
Hirdetés
2026. augusztus 23., vasárnap

Hétfőn indul a megújult Kossuth Rádió

Kossuth Rádió – újra mindenkié. Ez a szlogenje az augusztus 24-én teljes műsorstruktúrával visszatérő, megújult Kossuth Rádiónak – közölte a Duna Médiaszolgáltató Nonprofit Zrt. Sajtó és Marketing Iroda vasárnap az MTI-vel.

Hétfőn indul a megújult Kossuth Rádió
Hétfőn indul a megújult Kossuth Rádió
2026. augusztus 23., vasárnap

Hétfőn indul a megújult Kossuth Rádió

2026. augusztus 23., vasárnap

„Benőtt a feje lágya” az RMDSZ szóvivőjének

Felhagyott az agglegényélettel az RMDSZ alsóházi frakcióvezetője, megnősült Csoma Botond parlamenti képviselő. A kolozsvári politikus Deák-Sala Rebekát, Kós Károly dédunokáját vette el feleségül.

„Benőtt a feje lágya” az RMDSZ szóvivőjének
2026. augusztus 23., vasárnap

Nem minden válás kudarc: pszichoterapeuta arról, miért ér véget egyre több házasság

Egy hosszú éveken át tartó toxikus vagy bántalmazó kapcsolat lezárása akár „sikertörténet” is lehet, ezért Mészáros Andrea pszichoterapeuta szerint a növekvő válási számokat sem érdemes önmagukban értelmezni. Házasságról, válási okokról beszélgettünk.

Nem minden válás kudarc: pszichoterapeuta arról, miért ér véget egyre több házasság
Hirdetés
2026. augusztus 19., szerda

Székelyföldi turisztikai célpontokról ír lelkendezve egy világjáró brit újságíró

Erdély a hátborzongató kastélyokon túl: családi kaland Románia hegyeiben – Felejtsd el a vámpírmeséket – a Keleti-Kárpátok drámai csúcsokat, barangoló medvéket és mély magányt kínálnak – ezzel a címmel, alcímmel közölt riportot a The Guardian.

Székelyföldi turisztikai célpontokról ír lelkendezve egy világjáró brit újságíró
2026. augusztus 19., szerda

Fekete, fehér, igen, nem – A fantáziátlan színű autók a menők

A szürke maradt a legnépszerűbb autószín Romániában 2025-ben – erre a következtetésre jutott a Román Gépjármű-nyilvántartó Hivatal (RAR), miután összesítette a forgalmi engedélyekhez kapcsolódó adatokat mind az új, mind a használt autók esetében.

Fekete, fehér, igen, nem – A fantáziátlan színű autók a menők
2026. augusztus 19., szerda

Szicíliai szalagok, erdélyi hegedűszó – táncban találtak közös nyelvre Kolozsváron - videóval

Öt ország 14 együttese mutatta meg Kolozsváron: a tánchoz nem kell közös nyelv. Egymás lépéseit tanulták, barátságokat kötöttek, és már a következő találkozást tervezik.

Szicíliai szalagok, erdélyi hegedűszó – táncban találtak közös nyelvre Kolozsváron - videóval
Hirdetés
2026. augusztus 17., hétfő

Fakultatív tantárgyként vezetik be a csillagászatot a középiskolákban

A Krónikának nyilatkozó Popa Armand informatikus, robotikatanár és amatőr csillagász szerint, ha van a természettudományok között olyan terület, amely gyereket és felnőttet egyaránt lenyűgöz, akkor az a csillagászat.

Fakultatív tantárgyként vezetik be a csillagászatot a középiskolákban
2026. augusztus 16., vasárnap

Görögdinnye: most múlik pontosan a nyár „koronázatlan királynőjének” szezonja

Augusztus közepén járunk, túl vagyunk Lőrinc napján, amely a magyar néphagyományban a görögdinnye-fogyasztás hallgatólagos lezárását jelentette.

Görögdinnye: most múlik pontosan a nyár „koronázatlan királynőjének” szezonja
2026. augusztus 16., vasárnap

Szatmárnémeti lány a Miss Balaton 2026-os királynője

Antal Emőke lett a Miss Balaton királynője. A szatmárnémeti lány a koronát elődjétől, a 2024-ben győztes Bábel Virágtól vehette át.

Szatmárnémeti lány a Miss Balaton 2026-os királynője
Hirdetés
Hirdetés