Hirdetés

Külföldiek énekelnek az élesdi gyermekotthonért

Skóciai és svédországi kórus érkezett Nagyváradra, hogy csütörtök délután jótékonysági hangversenyt tartsanak az élesdi Kajántó Mária Gyermek- és Ifjúsági Otthon javára – tájékoztatott Veres Kovács Attila, az eseménynek otthont adó Váradolaszi Református Egyházközösség lelkipásztora.

Vásárhelyi-Nyemec Réka

2013. október 16., 18:212013. október 16., 18:21

Az ötlet Skóciából származik, attól a Vidits Györgytől, aki nyolc évnyi Bihar megyei – jákóhodosi – szolgálat után a Glasgowhoz közeli Helensburgh városában telepedett le. Ott – a helyi, 2008-ban alakult Family Singer nevű kórussal – kötött barátságot, valamint a hozzájuk ellátogató nagy múltú, 1899-ben alakult svéd Sollerökören kórus karnagyával, Britt-Inger Nilssonnal. Azóta rendszeresen énekelnek együtt, és ahogyan azt Veres Kovács hangsúlyozta, barátságukat nem csak a maguk örömére fordítják, hanem évente fellépnek egy harmadik országban is, hogy nemes célra gyűjtsenek adományokat.

A két kórus tavaly a portugáliai Algarva tartomány tűzvészkárosultjainak segített. A bőkezű adakozók jóvoltából viszonylag nagy összeggel tudták az ottani farmereket támogatni, most pedig bíznak abban, hogy a váradi hangversenyen is sok „jólelkű\" hallgató vesz majd részt. A majd nyolcvan vendégfellépő énekel majd közösen is, de külön-külön is ízelítőt adnak majd nemzeteik népdalaiból, vallásos énekeikből. Az olaszi református templomban 17.30 órakor kezdődő hangverseny alkalmával előadják Joseph Haydn Rövid Miséjét is, melyet Kristófi János Zsigmond helyi orgonaművész és a Nagyváradi Állami Filharmónia vonósai kísérnek. Veres Kovács jelezte, az előadás alkalmával gyűjtött „perselypénz\" mellett a skótok és a svédek személyesen is adományoznak majd a gyermekotthon javára, de a hallgatóknak is lehetősége lesz nagyobb felajánlást tenni a helyszínen.

A hangversenyre természetesen az élesdi otthon vezetője, Dénes Éva és néhány gyermek is Váradra érkezik. Az igazgató lapunk megkeresésére elmondta, a helyi református egyházközösség által 1997-ben létrehozott intézménynek jelenleg 24 kiskorú és 5 tizennyolc év feletti fiatal lakója van. „Megpróbáljuk családiassá tenni számukra a környezetet és keresztény szellemben nevelni őket\" – mondta. Az intézet fenntartása az utóbbi időben nehezebbé vált, hiszen nagyon kevés állami támogatást kapnak, és a külföldi felajánlások is csökkentek, így Dénes nagyon örül ennek a mostani a kezdeményezésnek.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. augusztus 30., vasárnap

A szilvaízen és pálinkán túl: izgalmas ízvilágú, különleges receptek az őszi gyümölccsel

Van egy gyümölcs, amelynek illata-íze nagyon jellemzi az erdélyi őszt: a rézüstben rotyogó lekvár, a pálinkafőző kályha füstje, a fáról frissen leszedett, kékesfényű termés íze.

A szilvaízen és pálinkán túl: izgalmas ízvilágú, különleges receptek az őszi gyümölccsel
Hirdetés
2026. augusztus 23., vasárnap

Hétfőn indul a megújult Kossuth Rádió

Kossuth Rádió – újra mindenkié. Ez a szlogenje az augusztus 24-én teljes műsorstruktúrával visszatérő, megújult Kossuth Rádiónak – közölte a Duna Médiaszolgáltató Nonprofit Zrt. Sajtó és Marketing Iroda vasárnap az MTI-vel.

Hétfőn indul a megújult Kossuth Rádió
Hétfőn indul a megújult Kossuth Rádió
2026. augusztus 23., vasárnap

Hétfőn indul a megújult Kossuth Rádió

2026. augusztus 23., vasárnap

„Benőtt a feje lágya” az RMDSZ szóvivőjének

Felhagyott az agglegényélettel az RMDSZ alsóházi frakcióvezetője, megnősült Csoma Botond parlamenti képviselő. A kolozsvári politikus Deák-Sala Rebekát, Kós Károly dédunokáját vette el feleségül.

„Benőtt a feje lágya” az RMDSZ szóvivőjének
2026. augusztus 23., vasárnap

Nem minden válás kudarc: pszichoterapeuta arról, miért ér véget egyre több házasság

Egy hosszú éveken át tartó toxikus vagy bántalmazó kapcsolat lezárása akár „sikertörténet” is lehet, ezért Mészáros Andrea pszichoterapeuta szerint a növekvő válási számokat sem érdemes önmagukban értelmezni. Házasságról, válási okokról beszélgettünk.

Nem minden válás kudarc: pszichoterapeuta arról, miért ér véget egyre több házasság
Hirdetés
2026. augusztus 19., szerda

Székelyföldi turisztikai célpontokról ír lelkendezve egy világjáró brit újságíró

Erdély a hátborzongató kastélyokon túl: családi kaland Románia hegyeiben – Felejtsd el a vámpírmeséket – a Keleti-Kárpátok drámai csúcsokat, barangoló medvéket és mély magányt kínálnak – ezzel a címmel, alcímmel közölt riportot a The Guardian.

Székelyföldi turisztikai célpontokról ír lelkendezve egy világjáró brit újságíró
2026. augusztus 19., szerda

Fekete, fehér, igen, nem – A fantáziátlan színű autók a menők

A szürke maradt a legnépszerűbb autószín Romániában 2025-ben – erre a következtetésre jutott a Román Gépjármű-nyilvántartó Hivatal (RAR), miután összesítette a forgalmi engedélyekhez kapcsolódó adatokat mind az új, mind a használt autók esetében.

Fekete, fehér, igen, nem – A fantáziátlan színű autók a menők
2026. augusztus 19., szerda

Szicíliai szalagok, erdélyi hegedűszó – táncban találtak közös nyelvre Kolozsváron - videóval

Öt ország 14 együttese mutatta meg Kolozsváron: a tánchoz nem kell közös nyelv. Egymás lépéseit tanulták, barátságokat kötöttek, és már a következő találkozást tervezik.

Szicíliai szalagok, erdélyi hegedűszó – táncban találtak közös nyelvre Kolozsváron - videóval
Hirdetés
2026. augusztus 17., hétfő

Fakultatív tantárgyként vezetik be a csillagászatot a középiskolákban

A Krónikának nyilatkozó Popa Armand informatikus, robotikatanár és amatőr csillagász szerint, ha van a természettudományok között olyan terület, amely gyereket és felnőttet egyaránt lenyűgöz, akkor az a csillagászat.

Fakultatív tantárgyként vezetik be a csillagászatot a középiskolákban
2026. augusztus 16., vasárnap

Görögdinnye: most múlik pontosan a nyár „koronázatlan királynőjének” szezonja

Augusztus közepén járunk, túl vagyunk Lőrinc napján, amely a magyar néphagyományban a görögdinnye-fogyasztás hallgatólagos lezárását jelentette.

Görögdinnye: most múlik pontosan a nyár „koronázatlan királynőjének” szezonja
2026. augusztus 16., vasárnap

Szatmárnémeti lány a Miss Balaton 2026-os királynője

Antal Emőke lett a Miss Balaton királynője. A szatmárnémeti lány a koronát elődjétől, a 2024-ben győztes Bábel Virágtól vehette át.

Szatmárnémeti lány a Miss Balaton 2026-os királynője
Hirdetés
Hirdetés