Kontrasztokkal teli világ: a cannes-i fesztivál hangulatát is meghatározták a világszerte érzékelhető nehézségek

Pedig én arra sokkal büszkébb vagyok, hogy közel húsz filmújdonságot sikerült megnéznem pár nap alatt – annak ellenére, hogy az online foglalási rendszer napokig akadozott (a szervezők szerint hackerek bojkottálták a rendszert, a fesztivált). De Cannes sokaknak nem a filmekről szól, hanem egyfajta turistalátványosság. Főleg hétvégén a város megtelik turistákkal (még a több tízezer fesztiválozón túl), akik elkészítik a „kötelező” fotókat a vörös szőnyeg, a fesztiválpalota és a fesztivállogó előtt, és sétálgatnak fel-alá, sztárokat keresve.

Ahol Tom Cruise elsétál melletted

Igen, láttam Tom Cruise-t élőben, úgy 6–7 méterre tőlem sétált el a vörös szőnyegen, meg Julianne Moore-t is pár méterről, meg egy hollywoodi szupersztár habos-babos ruhájában is majdnem megbotlottam a lépcsőn felfele. Meg végighallgattam Zelenszkij beszédét a megnyitón, láttam egyes fesztiválozók ukrán zászlós kitűzőit vagy embereket, akik a szabadság vagy egyenlőség jelszavakat kiabálva rohantak a tömegben.

Mint már megírtuk, a megnyitó ünnepségen az ukrán elnök, aki videón jelentkezett be Kijevből, többek között a film fontosságáról, erejéről beszélt, akárcsak az előtte felszólalók. Az est és egyúttal a fesztivál egyik alapgondolata az volt, hogy a filmek és a filmfesztiválok ráirányíthatják az emberek figyelmét a világ problémáira, hangot adhatnak azoknak, akiket a nagy többség nem hall. Tény, hogy a cannes-i fesztivál mindig élen járt ebben,

Nem mellesleg mindezt úgy, hogy Cannes tulajdonképpen hagyományos és konzervatív – pár éve lázadtak először fel sztárok a magas sarkús dresszkód ellen, de a mai napig szabályok korlátozzák a vörös szőnyegre lépést – jómagam is láttam olyan hölgyet, akit sportcipőben nem engedtek be.

Az idei fesztivált a háború szele hatotta át az ukrajnai háború apropóján, de a filmek – a Mariupolban meggyilkolt ukrán rendező dokumentumfilmjén kívül – más háborúkra, forradalmakra is koncentráltak. Láttam filmet a világháborúban a francia sereg tagjaként harcoló, gyarmatokon élő fekete emberekről, koreai konfliktusokról, a 2020-as chilei tüntetésekről, a hetvenes évekbeli olasz „forradalmárokról”,

Nem tudom, hogy a fesztivál programjának összeállításakor mennyire volt cél felhívni a figyelmet az ukrajnai háborúra, de úgy tapasztaltam, a filmfelhozatal inkább „csak” kitágította a nézők látókörét, rámutatva, hogy a nagyon mediatizált ukrán háborún túl még mennyi atrocitás zajlott és zajlik ma is a világon.

Illegális bevándorlás, elöregedő társadalom a mozivásznakon

Ezenkívül minden más aktuális téma feltűnt idén is, az általam látott filmek között is volt az afrikai migránsok illegális bevándorlásával, a társadalom elöregedésével, az elidegenedéssel foglalkozó produkció. Bár ezek visszatérő témák Cannes mozivásznain, személy szerint idén éreztem a leginkább a kontrasztot a forma és a tartalom, azaz a fesztivál csillogó világa, a méregdrága ruhák, jachtok, bulik világa és a fesztivál filmjeinek mondanivalója között.

Több év után is meghökkenve látom azokat, akik végigvonulnak a vörös szőnyegen tökéletes ruhában, sminkben, beülnek a Lumière-terembe, majd a film kezdete után 5–10 perccel kisurrannak. És ha már csillogásról és a gazdagok világáról beszélünk, idén feltűnő volt a gazdag oroszok hiánya, más években lépten-nyomon megütötte az ember fülét az orosz beszéd,

A fesztiválon egyébként a kora reggeli vetítések a legjobbak, nem a pompásan bevonulós esti filmek. Ha az ember reggel nyolc-, kilencórai vetítésre siet, láthatja, hogyan ébredezik a város, hogyan készülődnek nyitni a szuvenírüzletek és a vendéglők, ebben az órában csak a helyi piac és a pékségek azok a helyek, ahol már élet van, és végre lehet helyieket (is) látni. Ezekre a vetítésekre azok ülnek be, akiket tényleg érdekel a film – lehet az szakmabeli, filmkritikus, cannes-i mozibarát vagy 28 év alatti fiatal, azok, akik nem „vonulni”, hanem filmet akarnak nézni.

Filmdömping több tucat helyszínen

A fesztivál folyamatosan nőtte ki magát, ma már több tucat helyszínen zajlanak párhuzamosan a vetítések reggeltől éjszakába nyúlóan. A vörös szőnyeges vetítések azok, amelyek a Lumière-színházban vannak, azokra vonatkozik a dresszkód – bár több teremben elvárt a „megfelelő öltözet”. Noha sok a vetítés, napi 4–5 filmnél többet kimerítő megnézni.

Bár az online jegyrendszer kiváltotta a régi sorban állást (régen volt esély rá, hogy egy óra várakozás ellenére nem jut be a vetítésre az érdeklődő), várakozni most is kell, hisz jegyet ellenőriznek, át kell menni ellenőrző kapukon, a biztonságiak átnézik a táskákat és így tovább. Gyorsan eltelik a nap, ha az ember megnéz négy filmet, ami összesen nyolc-tíz óra, erre még rájön két óra várakozás a teremben vagy a sorban, illetve egy óra séta a termek között,

És bár nekem általában az éjféli vetítéssel ért véget a nap, vannak, akiknek abban az órában kezdődtek a zárt körű partik a jachtokon, luxusvillákban, a Croisette szállodáiban, ahol több ezer eurós szobák vannak. Első nap az épp felújítás alatt álló Carlton Szálló épületét nézegetve megmosolyogtam, hogy elég kellemetlen lehet, ha az ember több ezer eurót fizet valamelyik szomszédos szállodában a szobáért, és arra ébred reggel, hogy fúrnak-faragnak a közeli állványokon.

A francia riviérán a háború szele mellett kissé még érződik a koronavírus szele is, a rendezvény alkalmazottai maszkot viselnek, illetve tanácsolják a közönségnek is, ám nem kötelező, mint tavaly,

Összegzésként a 75. cannes-i nemzetközi filmfesztivál kissé koronavírusos még, kissé ukrán háborús, de egyébként ugyanolyan, mint mindig: a filmek közt van sok jó és elgondolkodtató, a ruhák közt van sok látványos és szép, és persze a díjakban sincs hiány – néhányat már kiosztottak, a többire szombaton derül fény.