2010. május 17., 12:012010. május 17., 12:01
Pászkány Árpád, a CFR klub tulajdonosa tavaly februárban tett ígéretet arra, hogy ha a futballcsapat megnyeri a román bajnokságot, Iron Maiden-koncertet szervez Kolozsváron. A CFR szombaton román bajnok lett, a Maiden pedig augusztus 15-én a kolozsvári Polus Center parkolójában koncertezik. A hat tagú együttes 2008-ban Bukarestben is fellépett.
Pászkány Árpád, a CFR futballklub tulajdonosa és Liviu Alexa, a koncertet szervező Imagistica reklámcég vezetője hétfőn közölték: három héttel korábban, féléves tárgyalássorozat után írták alá a koncertről szóló szerződést a zenekar menedzsmentjével. „Sikerült megnyerni a bajnokságot, ma pedig megtettem a hivatalos bejelentést a koncerttel kapcsolatban. Azt akartam, hogy meglepetés legyen a kolozsváriaknak és nem csak számukra. Vannak más együttesek is, jönnek és mennek, de az Iron Maiden hosszú éveken át magas szinten képviselte ezt a fajta zenét. Nagyon örülök, hogy sikerül elhoznunk ezt a zenekart Kolozsvárra, Romániába” – nyilatkozta Pászkány.
Az esemény főszponzora a CFR labdarúgóklub, Pászkány hétfőn írta alá az erről szóló szerződést.
„Amikor utoljára Romániában jártunk, a 2008-as »Somewhere Back in Time« turné keretében, a közönség hihetetlen lelkesedéssel fogadott, fantasztikus tapasztalat volt, és azt kívántuk, hogy visszatérhessünk egy újabb koncerttel. Még nagyobb az örömünk, mivel, Erdélyről van szó, egy különleges történelmű térségről. Ezt egyébként rajongóink is tudják, első albumunk egyik számának címe is Erdély nevét viseli, és alig várjuk, hogy itt koncertezzünk” – nyilatkozta Steve Harris, az Iron Maiden alapítója, basszusgitárosa.
A The Final Frontier turné keretében a Maiden azonos című, tizenötödik stúdiólemezét népszerűsíti, amely közel négy évvel a legutóbbi lemezük után jelenik meg idén júniusban.
Az augusztusi kolozsvári koncertre mintegy ötvenezer személy részvételére számítanak a szervezők, akik azt mondták: megpróbálják 20 euróban (plusz áfa) megállapítani a jegyek árát, mivel az Iron Maiden-koncertekre általában 50 eurónál kezdődik a jegyek ára. A belépőjegyeket május 24-től lehet megvásárolni a www.servuscluj.ro honlapon.
| Augusztusban Kolozsváron száll le az Iron Maiden gépe, az Ed Force One |
Az Iron Maident 1975-ben alapította Steve Harris, a jelenleg hat tagú zenekar – Steve Harris basszusgitár, Bruce Dickinson énekes, Dave Murray gitáros, Adrian Smith gitáros, Janick Gers gitáros, Nicko McBrain dobos – a brit heavy metal új hullámának egyik legfontosabb és legnépszerűbb képviselője. Eddigi pályafutásuk alatt tizennégy stúdióalbumot és több koncertfelvételt adtak ki, népszerűségüket mutatja, hogy koncertjeiken mindig telt ház van.
Az Iron Maiden különlegessége, hogy az együttes, a technikai személyzet és a koncertfelszerelés az utóbbi évek során külön repülőgéppel utazik a turnéállomások között, az Iron Maiden nevét viselő Boeing 757-es repülőgépet az énekes Bruce Dickinson vezeti, aki „civilben” hivatásos pilóta.
Van egy gyümölcs, amelynek illata-íze nagyon jellemzi az erdélyi őszt: a rézüstben rotyogó lekvár, a pálinkafőző kályha füstje, a fáról frissen leszedett, kékesfényű termés íze.
Kossuth Rádió – újra mindenkié. Ez a szlogenje az augusztus 24-én teljes műsorstruktúrával visszatérő, megújult Kossuth Rádiónak – közölte a Duna Médiaszolgáltató Nonprofit Zrt. Sajtó és Marketing Iroda vasárnap az MTI-vel.
Felhagyott az agglegényélettel az RMDSZ alsóházi frakcióvezetője, megnősült Csoma Botond parlamenti képviselő. A kolozsvári politikus Deák-Sala Rebekát, Kós Károly dédunokáját vette el feleségül.
Egy hosszú éveken át tartó toxikus vagy bántalmazó kapcsolat lezárása akár „sikertörténet” is lehet, ezért Mészáros Andrea pszichoterapeuta szerint a növekvő válási számokat sem érdemes önmagukban értelmezni. Házasságról, válási okokról beszélgettünk.
Erdély a hátborzongató kastélyokon túl: családi kaland Románia hegyeiben – Felejtsd el a vámpírmeséket – a Keleti-Kárpátok drámai csúcsokat, barangoló medvéket és mély magányt kínálnak – ezzel a címmel, alcímmel közölt riportot a The Guardian.
A szürke maradt a legnépszerűbb autószín Romániában 2025-ben – erre a következtetésre jutott a Román Gépjármű-nyilvántartó Hivatal (RAR), miután összesítette a forgalmi engedélyekhez kapcsolódó adatokat mind az új, mind a használt autók esetében.
Öt ország 14 együttese mutatta meg Kolozsváron: a tánchoz nem kell közös nyelv. Egymás lépéseit tanulták, barátságokat kötöttek, és már a következő találkozást tervezik.
A Krónikának nyilatkozó Popa Armand informatikus, robotikatanár és amatőr csillagász szerint, ha van a természettudományok között olyan terület, amely gyereket és felnőttet egyaránt lenyűgöz, akkor az a csillagászat.
Augusztus közepén járunk, túl vagyunk Lőrinc napján, amely a magyar néphagyományban a görögdinnye-fogyasztás hallgatólagos lezárását jelentette.
Antal Emőke lett a Miss Balaton királynője. A szatmárnémeti lány a koronát elődjétől, a 2024-ben győztes Bábel Virágtól vehette át.