
Két dalt is a kolozsvári János Zsigmond Unitárius Kollégium kórusával közösen adott elő Földes László (Hobo) Kossuth-díjas előadóművész a 70. születésnapján tartott koncerten a budapesti Nemzeti Színházban.
2015. február 15., 15:272015. február 15., 15:27
Az Aranycsapat legendás győzelmének emléket állító 6:3-at és a koncertet záró, Viharban születtem című dalt a kolozsvári diákok énekelték az ünnepelttel a hét végén – mondta el a Krónikának Solymosi Zsolt, a kollégium aligazgatója.
Mint részletezte, a két dalt Ercsey Ravasz Ferenc, az iskola karnagya írta át a kórus számára, és tíz percnyi próba elég volt ahhoz, hogy egymásra találjanak Hobo zenekarával. Az unitárius oktatási intézményt és a Földes Lászlót immár egy évtizedes barátság fűzi egymáshoz, ennek köszönhető, hogy a Nemzeti Színházban énekelhettek a kollégium diákjai.
„Idén pont tíz éve, hogy Hobo visszajár az iskolánkba, mély és őszinte barátság alakult ki közte és a diákjaink közt” – magyarázta Solymosi Zsolt. Hozzáfűzte, minden évben felköszöntik születésnapján a magyar rockzene nagy öregjét, a 70. születésnap pedig elég kerek szám volt ahhoz, hogy részt vegyenek a rendezvényen.
Kétszeresen is óriási élményt jelentett a diákok számára a születésnap: egyrészt felléphettek Hobóval, másrészt betekintést nyerhettek a Nemzeti Színház kulisszái mögé. „A záró dalt Hobo hagyományosan felkapcsolt fényekkel játssza, így láthatták a gyerekek is a közönséget. Az önmérsékletéről híres magyarországi közönség pedig ezúttal felállva tapsolt” – részletezte Solymosi Zsolt.
Hozzátette, Hobo erdélyi unitárius csavargásainak köszönhetően olyan szórványtelepülésekre is sikerült elvinniük a népszerű előadót, ahová csak elvétve jut el Kossuth-díjas művész a helyi magyar közösséghez. Hobo Erdélybe jobbára önálló előadóestjeivel érkezett, amelyeken zömében József Attila versei voltak műsoron, és volt rá példa, hogy az unitárius kollégium diákzenekarát is bevonta a közös zenélésbe.
A születésnapi koncerten Póka Egon, Szakadáti Mátyás, ifj. Tornóczky Ferenc és Fekete-Kovács Kornél zenélt együtt Hobóval. „Két barátomat hívtam meg, Baksa-Soós Attilát és Cseh Andrást, aztán hogy fokozzuk a hangulatot, a kolozsvári János Zsigmond Unitárius Kollégium 40 tagú kórusa is színpadra áll” – fogalmazott az előadó a koncert előtt.
A Kossuth-díjas előadóművész, blues- és rockénekes pénteken lett hetvenéves. A hatvanas évek végén kezdett dalszövegeket írni a legendás Kex együttesnek, majd az Olympiának és a Syriusnak is. A hetvenes években alkalmanként fellépett a Kexszel, a P. Mobillal, saját zenekarát 1978-ban alapította meg Hobo Blues Band néven.
A blues és a hard rock, a rock and roll és tradicionális blues elemeiből építkező HBB rövid idő után már ezrek előtt játszott, de a hivatalos nyilvánosságban nem kapott teret, csak kislemeze jelenhetett meg. A rendszerváltásig „fekete báránynak” számítottak, a kultúrpolitika tűrt és tiltott kategóriájának határán mozogtak. A különböző felállásokban több generációt is túlélt együttes dalai, mint a 3:20-as blues, a Nem hallod, üvöltök!, a Kopaszkutya, a Mesél az erdő ma már klasszikusnak számítanak.
Van egy gyümölcs, amelynek illata-íze nagyon jellemzi az erdélyi őszt: a rézüstben rotyogó lekvár, a pálinkafőző kályha füstje, a fáról frissen leszedett, kékesfényű termés íze.
Kossuth Rádió – újra mindenkié. Ez a szlogenje az augusztus 24-én teljes műsorstruktúrával visszatérő, megújult Kossuth Rádiónak – közölte a Duna Médiaszolgáltató Nonprofit Zrt. Sajtó és Marketing Iroda vasárnap az MTI-vel.
Felhagyott az agglegényélettel az RMDSZ alsóházi frakcióvezetője, megnősült Csoma Botond parlamenti képviselő. A kolozsvári politikus Deák-Sala Rebekát, Kós Károly dédunokáját vette el feleségül.
Egy hosszú éveken át tartó toxikus vagy bántalmazó kapcsolat lezárása akár „sikertörténet” is lehet, ezért Mészáros Andrea pszichoterapeuta szerint a növekvő válási számokat sem érdemes önmagukban értelmezni. Házasságról, válási okokról beszélgettünk.
Erdély a hátborzongató kastélyokon túl: családi kaland Románia hegyeiben – Felejtsd el a vámpírmeséket – a Keleti-Kárpátok drámai csúcsokat, barangoló medvéket és mély magányt kínálnak – ezzel a címmel, alcímmel közölt riportot a The Guardian.
A szürke maradt a legnépszerűbb autószín Romániában 2025-ben – erre a következtetésre jutott a Román Gépjármű-nyilvántartó Hivatal (RAR), miután összesítette a forgalmi engedélyekhez kapcsolódó adatokat mind az új, mind a használt autók esetében.
Öt ország 14 együttese mutatta meg Kolozsváron: a tánchoz nem kell közös nyelv. Egymás lépéseit tanulták, barátságokat kötöttek, és már a következő találkozást tervezik.
A Krónikának nyilatkozó Popa Armand informatikus, robotikatanár és amatőr csillagász szerint, ha van a természettudományok között olyan terület, amely gyereket és felnőttet egyaránt lenyűgöz, akkor az a csillagászat.
Augusztus közepén járunk, túl vagyunk Lőrinc napján, amely a magyar néphagyományban a görögdinnye-fogyasztás hallgatólagos lezárását jelentette.
Antal Emőke lett a Miss Balaton királynője. A szatmárnémeti lány a koronát elődjétől, a 2024-ben győztes Bábel Virágtól vehette át.
szóljon hozzá!