
Kolozsvár a leginkább vendégszerető európai város az Európai Bizottság által készített felmérés szerint, amelyből kiderült, a kincses városban érzik magukat legjobban az odelátogatók.
2013. október 10., 15:302013. október 10., 15:30
A felmérést az Európai Unió több városában, valamint Izlandon, Norvégiában, Svájcban és Törökországban végezték. Az eredményekből az is kiderül, hogy a legkevésbé vendégszerető európai város Athén, valamint hogy Erdély fővárosában fogadják legszívélyesebben a turistákat. A kincses város után a sorban Luxemburg, Karakkó és Koppenháha következik. Arra a kérdésre, hogy szívesen laknak-e városukban, a kolozsváriak 75 százaléka igennel válaszolt, a bukarestieknek viszont csak 40 százaléka.
A romániai városok közül a kincses város a külföldiek által leginkább látogatott városok egyike, tavaly tavasszal például több mint 15 ezren érkeztek Kolozsvárra. Az „Európai városok életminősége” című felmérést három évenként végzi az Európai Bizottság. Ezúttal 41 ezer személyt kérdeztek meg Európa 79 városából, a kutatás során az egészségügyet és a közlekedési viszonyokat is vizsgálták. Romániából Kolozsváron kívül Bukarestet és Piatra Neamtot vonták be a felmérésbe.
Van egy gyümölcs, amelynek illata-íze nagyon jellemzi az erdélyi őszt: a rézüstben rotyogó lekvár, a pálinkafőző kályha füstje, a fáról frissen leszedett, kékesfényű termés íze.
Kossuth Rádió – újra mindenkié. Ez a szlogenje az augusztus 24-én teljes műsorstruktúrával visszatérő, megújult Kossuth Rádiónak – közölte a Duna Médiaszolgáltató Nonprofit Zrt. Sajtó és Marketing Iroda vasárnap az MTI-vel.
Felhagyott az agglegényélettel az RMDSZ alsóházi frakcióvezetője, megnősült Csoma Botond parlamenti képviselő. A kolozsvári politikus Deák-Sala Rebekát, Kós Károly dédunokáját vette el feleségül.
Egy hosszú éveken át tartó toxikus vagy bántalmazó kapcsolat lezárása akár „sikertörténet” is lehet, ezért Mészáros Andrea pszichoterapeuta szerint a növekvő válási számokat sem érdemes önmagukban értelmezni. Házasságról, válási okokról beszélgettünk.
Erdély a hátborzongató kastélyokon túl: családi kaland Románia hegyeiben – Felejtsd el a vámpírmeséket – a Keleti-Kárpátok drámai csúcsokat, barangoló medvéket és mély magányt kínálnak – ezzel a címmel, alcímmel közölt riportot a The Guardian.
A szürke maradt a legnépszerűbb autószín Romániában 2025-ben – erre a következtetésre jutott a Román Gépjármű-nyilvántartó Hivatal (RAR), miután összesítette a forgalmi engedélyekhez kapcsolódó adatokat mind az új, mind a használt autók esetében.
Öt ország 14 együttese mutatta meg Kolozsváron: a tánchoz nem kell közös nyelv. Egymás lépéseit tanulták, barátságokat kötöttek, és már a következő találkozást tervezik.
A Krónikának nyilatkozó Popa Armand informatikus, robotikatanár és amatőr csillagász szerint, ha van a természettudományok között olyan terület, amely gyereket és felnőttet egyaránt lenyűgöz, akkor az a csillagászat.
Augusztus közepén járunk, túl vagyunk Lőrinc napján, amely a magyar néphagyományban a görögdinnye-fogyasztás hallgatólagos lezárását jelentette.
Antal Emőke lett a Miss Balaton királynője. A szatmárnémeti lány a koronát elődjétől, a 2024-ben győztes Bábel Virágtól vehette át.
szóljon hozzá!