
Tovább kell lépni, mert ez adja meg a tiszteletet az áldozatoknak - mondta Kollár Lajos, a Magyarok a világ nyolcezresein expedíció vezetője azon csütörtöki budapesti sajtótájékoztatón, amelyen a Kancsendzöngán történtekről volt szó.
2013. június 06., 17:462013. június 06., 17:46
A rendezvényen a két eltűnt magyar hegymászóra, Erőss Zsoltra és Kiss Péterre néma felállással emlékeztek. Kollár arról beszélt: nem látja a Magyarok a világ nyolcezresein folytatásának kulcsát. Kiemelte: az expedíciósorozatot legerősebb, legcsúcsképesebb és legjobb hegymászóját vesztették el Erőss Zsolt személyében, aki a világ 14 nyolcezres csúcsa közül 10-et mászott meg, Kiss Péter pedig a következő nemzedék egyik jeles tehetsége volt. Beszámolt arról is, hogy egy körülbelül 7600 méteren készült fotón beazonosították Kiss Péter holttestét, Erőss Zsolt vélhetően ennél magasabban maradt, őt nem találták meg.
Kollár Lajos hangsúlyozta, hogy a 8586 méter magas Kancsendzönga meghódításakor nem kellett semmilyen ellenlépést sem javasolnia, mert nem volt rá oka, megegyezett a véleményük. Erőss Zsolt visszafordulhatott vagy elhalaszthatta volna a csúcstámadást, de nem tette. Kollár Lajos kifejtette azt is, miért vitték magukkal Kiss Pétert, akinek ilyen magasságban nem voltak tapasztalatai. Erőss Zsolt javaslatára döntöttek úgy, hogy kipróbálják a 27 éves hegymászót, aki nagy technikai tudással és kiváló fizikai képességekkel rendelkezett. Az utolsó napra emlékezve kifejtette, hogy délelőtt még beszélt Erőss Zsolttal, aki szinte teljesen elveszítette a látását és összeroskadva a fáradtságtól, elaludt a rámpán. Délután 3-kor ő ébresztette, Erőss Zsolt akkor \"normális\" hangon beszélt és azt mondta, elindul lefelé, aztán soha többet nem volt vele kapcsolat.
A sajtótájékoztatón részt vett Erőss Zsolt édesanyja is, aki szerint ebben a láthatatlan történetben csak akkor derülne fény valamire is, ha visszahallgathatnák a rádióbeszélgetéseket. Erőss anyja bajtársiatlansággal vádolta meg Kollárt. Az expedíció vezetője szerinte hibát követett el, amiért nem biztatta Erőss Zsoltot a rádión keresztül, hogy szedje össze magát és jöjjön le a hegyről, ehelyett hagyta, hogy fent töltse az éjszakát. Az édesanya szerint az igazság csak akkor derülne ki, ha a rádióbeszélgetéseket visszahallgatnák. Kollár Erőss Zsolt anyjának szavaira azt felelte, hogy megérti a felindultságát, de a kérdéseire nemigen tudott érdemi választ adni. Erőss Zsoltnak és Kiss Péternek május 20-án sikerült feljutnia a Nepál és India határán található, 8586 méteres Kancsendzönga csúcsára. A magyar hegymászók kimerültséggel küzdöttek, és a lefelé vezető úton el is szakadtak egymástól. Eltűnésüket két nappal később jelentették be hivatalosan.
Van egy gyümölcs, amelynek illata-íze nagyon jellemzi az erdélyi őszt: a rézüstben rotyogó lekvár, a pálinkafőző kályha füstje, a fáról frissen leszedett, kékesfényű termés íze.
Kossuth Rádió – újra mindenkié. Ez a szlogenje az augusztus 24-én teljes műsorstruktúrával visszatérő, megújult Kossuth Rádiónak – közölte a Duna Médiaszolgáltató Nonprofit Zrt. Sajtó és Marketing Iroda vasárnap az MTI-vel.
Felhagyott az agglegényélettel az RMDSZ alsóházi frakcióvezetője, megnősült Csoma Botond parlamenti képviselő. A kolozsvári politikus Deák-Sala Rebekát, Kós Károly dédunokáját vette el feleségül.
Egy hosszú éveken át tartó toxikus vagy bántalmazó kapcsolat lezárása akár „sikertörténet” is lehet, ezért Mészáros Andrea pszichoterapeuta szerint a növekvő válási számokat sem érdemes önmagukban értelmezni. Házasságról, válási okokról beszélgettünk.
Erdély a hátborzongató kastélyokon túl: családi kaland Románia hegyeiben – Felejtsd el a vámpírmeséket – a Keleti-Kárpátok drámai csúcsokat, barangoló medvéket és mély magányt kínálnak – ezzel a címmel, alcímmel közölt riportot a The Guardian.
A szürke maradt a legnépszerűbb autószín Romániában 2025-ben – erre a következtetésre jutott a Román Gépjármű-nyilvántartó Hivatal (RAR), miután összesítette a forgalmi engedélyekhez kapcsolódó adatokat mind az új, mind a használt autók esetében.
Öt ország 14 együttese mutatta meg Kolozsváron: a tánchoz nem kell közös nyelv. Egymás lépéseit tanulták, barátságokat kötöttek, és már a következő találkozást tervezik.
A Krónikának nyilatkozó Popa Armand informatikus, robotikatanár és amatőr csillagász szerint, ha van a természettudományok között olyan terület, amely gyereket és felnőttet egyaránt lenyűgöz, akkor az a csillagászat.
Augusztus közepén járunk, túl vagyunk Lőrinc napján, amely a magyar néphagyományban a görögdinnye-fogyasztás hallgatólagos lezárását jelentette.
Antal Emőke lett a Miss Balaton királynője. A szatmárnémeti lány a koronát elődjétől, a 2024-ben győztes Bábel Virágtól vehette át.
szóljon hozzá!