
A Déli-Kárpátok nyugati részén négy bölény pusztult el a közelmúltban – közölte a a WWF Románia és a Rewilding Europe Egyesület, amely az állatokat a Szárkő-hegységbe telepítette 2014-ben.
2016. január 22., 13:272016. január 22., 13:27
A Krassó-Szörény megyei Örményes mellett a gyengébb példányokat a csorda „kivetette magából”, aminek következtében nagyon sebezhetőkké váltak, közülük kettő pedig a környékbeli kóbor kutyák áldozatául esett. Az egyesület közleményében azt írta, a téli időszak amúgy is megnehezíti a bölények túlélését, hiszen rengeteg energiát fordítanak az ennivaló keresésére. A gyengébb egyedeket azért űzik el társaik, mert veszélybe sodorhatnák az egész csordát, felkeltve a ragadozók figyelmét – és ezúttal ez történt.
Bár a kóbor kutyák nem természetes ragadozók, a környéken ők számítanak a legerősebb ellenfélnek, felveszik a versenyt a régióban csekély számban élő farkasokkal. A Biológiai Diverzitás Megőrzéséért Egyesület nemrég végzett egy tanulmányt, amelyből az derült ki, hogy a kóbor kutyák és a felügyelet nélkül hagyott juhászkutyák miatt csökken a vadállatok száma, egyrészt az ebek által terjesztett betegségek, másrészt a támadások miatt. A kutyák többek között őzeket, szarvasokat, vaddisznókat és nyulakat is ölnek, ugyanakkor gyorsabban szaporodnak, mint a farkasok.
A WWF Románia és a Rewilding Europe Egyesület közleményében azt írta, konkrét lépéseket kellene tenni a vadonban bóklászó kóbor kutyák számának csökkentése érdekében. Javaslatuk szerint környezetvédelmi hatóságoknak, állatvédő egyesületeknek, a vadállatpopuláció szakértőinek, helyi hatóságoknak kellene összefogniuk, hogy tudatosítókampányt szervezzenek a felelős ebtartást illetően. A kutyák ivartalanítása, mikrocsippel való ellátása is fontos lenne. A kampányban azt is hirdetni kellene, hogy az ebtartók inkább hagyományos juhászkutyafajtákat részesítsék előnyben keverékfajták helyett, a házőrzőket rendszeresen etessék és oltassák be.
„Az, hogy a kutyáknak már a legnagyobb európai emlőst, a bölényt is sikerült elejteniük, köztük az első, szabadon fogant és született példányt, vészjelzés. Arra hívja fel a figyelmet, hogy veszélybe van a vadállatpopuláció” – írta az egyesület. A szárkői a valaha volt legjelentősebb kísérlet a bölények európai visszavadítására, a hosszú távú cél az, hogy 2025-ig legkevesebb 500 szabadon élő bölény legyen a Déli-Kárpátokban, ahonnan 1790-ben pusztult ki az addig szabadon élő bölénypopuláció. A világon jelenleg mintegy 5000 bölényt tartanak számon, ezek közül mintegy 3400 él félszabad körülmények között.
Van egy gyümölcs, amelynek illata-íze nagyon jellemzi az erdélyi őszt: a rézüstben rotyogó lekvár, a pálinkafőző kályha füstje, a fáról frissen leszedett, kékesfényű termés íze.
Kossuth Rádió – újra mindenkié. Ez a szlogenje az augusztus 24-én teljes műsorstruktúrával visszatérő, megújult Kossuth Rádiónak – közölte a Duna Médiaszolgáltató Nonprofit Zrt. Sajtó és Marketing Iroda vasárnap az MTI-vel.
Felhagyott az agglegényélettel az RMDSZ alsóházi frakcióvezetője, megnősült Csoma Botond parlamenti képviselő. A kolozsvári politikus Deák-Sala Rebekát, Kós Károly dédunokáját vette el feleségül.
Egy hosszú éveken át tartó toxikus vagy bántalmazó kapcsolat lezárása akár „sikertörténet” is lehet, ezért Mészáros Andrea pszichoterapeuta szerint a növekvő válási számokat sem érdemes önmagukban értelmezni. Házasságról, válási okokról beszélgettünk.
Erdély a hátborzongató kastélyokon túl: családi kaland Románia hegyeiben – Felejtsd el a vámpírmeséket – a Keleti-Kárpátok drámai csúcsokat, barangoló medvéket és mély magányt kínálnak – ezzel a címmel, alcímmel közölt riportot a The Guardian.
A szürke maradt a legnépszerűbb autószín Romániában 2025-ben – erre a következtetésre jutott a Román Gépjármű-nyilvántartó Hivatal (RAR), miután összesítette a forgalmi engedélyekhez kapcsolódó adatokat mind az új, mind a használt autók esetében.
Öt ország 14 együttese mutatta meg Kolozsváron: a tánchoz nem kell közös nyelv. Egymás lépéseit tanulták, barátságokat kötöttek, és már a következő találkozást tervezik.
A Krónikának nyilatkozó Popa Armand informatikus, robotikatanár és amatőr csillagász szerint, ha van a természettudományok között olyan terület, amely gyereket és felnőttet egyaránt lenyűgöz, akkor az a csillagászat.
Augusztus közepén járunk, túl vagyunk Lőrinc napján, amely a magyar néphagyományban a görögdinnye-fogyasztás hallgatólagos lezárását jelentette.
Antal Emőke lett a Miss Balaton királynője. A szatmárnémeti lány a koronát elődjétől, a 2024-ben győztes Bábel Virágtól vehette át.
szóljon hozzá!