
Nem sikerült Klein Dávid első csúcstámadása a Mount Everesten, a hegymászó 8600 méteren, mintegy 250 méterrel a cél előtt visszafordult a hét végén.
2014. május 26., 16:422014. május 26., 16:42
A SPAR Everest Expedíció tájékoztatása szerint azért döntött így, mert kifutott az időből, vagyis ha folytatta volna a mászást, nem biztos, hogy lett volna ereje utána visszatérni.
Klein Dávid, aki oxigénpalack nélkül akar feljutni a világ legmagasabb, 8848 méteres hegycsúcsára, és mászótársa, Ang Mingma serpa több mint 10 órás mászást követően fordultak vissza.
Azért döntöttek így, hogy épségben, kockázatok vállalása nélkül le tudjanak jönni a hegyről – ismerteti az expedíció honlapja, amely szerint a mászók „a halálzónában nem tudták tartani a szükséges tempót, az utolsó néhány száz méter rendkívül nehéznek bizonyult az erősödő szélben, a mínusz 20 fokban és a ritka légkörben oxigénpalack nélkül\".
Klein Dávid korábban az MTI-nek elmondta: ha elsőre nem sikerül felérnie, még egyszer fog próbálkozni, amennyiben fizikai állapota és a időjárási viszonyok is engedik.
Szokatlan riasztás miatt vonult ki hétfőn késő este az aradi csendőrség: valamivel 23 óra a 112-es segélyhívószámon jelentette be egy férfi, hogy autója motorházteteje alatt egy kígyó bújt meg.
Júniusban már elárasztja a piacokat a világos és sötétebb színű zöldpaprika, amit nemcsak töltött paprika formájában és nyersen fogyaszthatunk. Összeállításunkban nyári, hűsítő fogások receptjeit is közöljük – főszerepben a zöldpaprika.
Európát, és azon belül Romániát is történelmi hőség hulláma érte el. Alább pontokba szedve foglaljuk össze, mi történik a testünkkel a kritikus hőmérsékleti határokon, mire kell különösen figyelnünk, és hogyan védekezhetünk hatékonyan a hőség ellen.
Magyarul talán frappánsan „házpesztrának” fordíthatnánk az angol kifejezéssel house-sitting-nek nevezett új utazási trendet, ami lassan meghódítja a világot. Fő aduászai: pénztárcabarát, ráadásul autentikus helyi élményt nyújt.
A nyár a legtöbb ember fejében a szabadság, a napsütés, a nyaralás és a gondtalan kikapcsolódás évszaka. Mégis sokan vannak, akik éppen ezekben a hónapokban érzik magukat feszültebbnek, kimerültebbnek vagy szorongóbbnak.
Te is kívülről fújod a legnagyobb slágereket? Otthon vagy a zene világában, vagy csak egyszerűen imádod a fesztiválhangulatot? Akkor itt a te időd! Itt a Krónika legújabb nyereményjátéka!
A következő napokban várható hőhullám miatt ajánlásokat fogalmaztak meg csütörtökön a hatóságok a lakosság számára.
Egyre erősödik a forróság és kiterjed egész Romániára – figyelmeztetnek a meteorológusok, akik narancssárga és sárga hőségriasztásokat adtak ki, amelyek csütörtök reggeltől péntek 21 óráig érvényesek.
Elena Ceaușescu eltitkolt balesete igazság vagy városi legenda? – erről közölt bejegyzést szerdán a Securitate Irattárát Vizsgáló Országos Tanács (CNSAS).
A felmelegedő tengerek kedvező feltételeket teremtenek a Vibrio vulnificus nevű kórokozó terjedéséhez.
szóljon hozzá!