Hirdetés

Kilenc éve próbálja meggyőzni a hatóságokat arról, hogy nem halott

Egy hivatalosan halott férfi is indul az indiai elnökválasztáson, hogy bizonyítsa: él. A 32 éves Szantos Kumar Szingh 9 esztendeje próbálja meggyőzni a hatóságokat arról, hogy nem halott, ám mindhiába.

MTI

2012. június 26., 12:382012. június 26., 12:38

A szakácsként dolgozó férfi magas kasztba tartozó család sarja, famíliája pedig halottnak nyilvánította 2003-ban, mert feleségül vett egy rangján jóval aluli, a legalacsonyabb kasztba, az úgynevezett érinthetetlenekébe tartozó nőt.

A rokonság elkergette a férfit - természetesen pária párjával együtt -, aztán a rendőrségen hivatalosan bejelentette, hogy eltűnt. Ez a feljegyzés szolgált később Szingh halotti bizonyítványának alapjául. A família még a halotti torát is megrendezte, és – a szokásnak megfelelőn – alamizsnát osztott szegényeknek az alkalomból, így még többen hitték valóban halottnak – olvasható a The Daily Telegraph című brit napilap honlapján.

A férfi megpróbált a helyi rendőrségtől segítséget kérni, ám csak halálos fenyegetést kapott.

„Most még csak papíron vagy halott, de ha nem kotródsz el a faluból, tényleg az leszel!” – idézte Szingh a rendőröket.

A férfi Delhiben is elment a rendőrségre, ám ott azt mondták, csak akkor foglalkozhatnak vele, ha elkövet valamilyen bűntettet. Szingh-nek ehhez nem volt kedve, inkább levelet írt a miniszterelnöknek kanosszájáról, de választ nem kapott, így továbbra is halott maradt.

Végül megfogant a hivatalosan halottban egy életre való ötlet: kitöltötte az elnöki tisztségre pályázók jelölési dokumentumait. Ha netán nyerne – amire vajmi kevés esélye van –, akkor feltehetően hatalmában állna élőnek nyilváníttatnia magát, ám Szingh nem akar elnök lenni, csupán hivatalosan is élni. Feltehetően így is sikerül ezt elérnie, elvégre mint pályázóval számolnia kell a hatóságnak.
 

Hirdetés

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. augusztus 30., vasárnap

A szilvaízen és pálinkán túl: izgalmas ízvilágú, különleges receptek az őszi gyümölccsel

Van egy gyümölcs, amelynek illata-íze nagyon jellemzi az erdélyi őszt: a rézüstben rotyogó lekvár, a pálinkafőző kályha füstje, a fáról frissen leszedett, kékesfényű termés íze.

A szilvaízen és pálinkán túl: izgalmas ízvilágú, különleges receptek az őszi gyümölccsel
Hirdetés
2026. augusztus 23., vasárnap

Hétfőn indul a megújult Kossuth Rádió

Kossuth Rádió – újra mindenkié. Ez a szlogenje az augusztus 24-én teljes műsorstruktúrával visszatérő, megújult Kossuth Rádiónak – közölte a Duna Médiaszolgáltató Nonprofit Zrt. Sajtó és Marketing Iroda vasárnap az MTI-vel.

Hétfőn indul a megújult Kossuth Rádió
Hétfőn indul a megújult Kossuth Rádió
2026. augusztus 23., vasárnap

Hétfőn indul a megújult Kossuth Rádió

2026. augusztus 23., vasárnap

„Benőtt a feje lágya” az RMDSZ szóvivőjének

Felhagyott az agglegényélettel az RMDSZ alsóházi frakcióvezetője, megnősült Csoma Botond parlamenti képviselő. A kolozsvári politikus Deák-Sala Rebekát, Kós Károly dédunokáját vette el feleségül.

„Benőtt a feje lágya” az RMDSZ szóvivőjének
2026. augusztus 23., vasárnap

Nem minden válás kudarc: pszichoterapeuta arról, miért ér véget egyre több házasság

Egy hosszú éveken át tartó toxikus vagy bántalmazó kapcsolat lezárása akár „sikertörténet” is lehet, ezért Mészáros Andrea pszichoterapeuta szerint a növekvő válási számokat sem érdemes önmagukban értelmezni. Házasságról, válási okokról beszélgettünk.

Nem minden válás kudarc: pszichoterapeuta arról, miért ér véget egyre több házasság
Hirdetés
2026. augusztus 19., szerda

Székelyföldi turisztikai célpontokról ír lelkendezve egy világjáró brit újságíró

Erdély a hátborzongató kastélyokon túl: családi kaland Románia hegyeiben – Felejtsd el a vámpírmeséket – a Keleti-Kárpátok drámai csúcsokat, barangoló medvéket és mély magányt kínálnak – ezzel a címmel, alcímmel közölt riportot a The Guardian.

Székelyföldi turisztikai célpontokról ír lelkendezve egy világjáró brit újságíró
2026. augusztus 19., szerda

Fekete, fehér, igen, nem – A fantáziátlan színű autók a menők

A szürke maradt a legnépszerűbb autószín Romániában 2025-ben – erre a következtetésre jutott a Román Gépjármű-nyilvántartó Hivatal (RAR), miután összesítette a forgalmi engedélyekhez kapcsolódó adatokat mind az új, mind a használt autók esetében.

Fekete, fehér, igen, nem – A fantáziátlan színű autók a menők
2026. augusztus 19., szerda

Szicíliai szalagok, erdélyi hegedűszó – táncban találtak közös nyelvre Kolozsváron - videóval

Öt ország 14 együttese mutatta meg Kolozsváron: a tánchoz nem kell közös nyelv. Egymás lépéseit tanulták, barátságokat kötöttek, és már a következő találkozást tervezik.

Szicíliai szalagok, erdélyi hegedűszó – táncban találtak közös nyelvre Kolozsváron - videóval
Hirdetés
2026. augusztus 17., hétfő

Fakultatív tantárgyként vezetik be a csillagászatot a középiskolákban

A Krónikának nyilatkozó Popa Armand informatikus, robotikatanár és amatőr csillagász szerint, ha van a természettudományok között olyan terület, amely gyereket és felnőttet egyaránt lenyűgöz, akkor az a csillagászat.

Fakultatív tantárgyként vezetik be a csillagászatot a középiskolákban
2026. augusztus 16., vasárnap

Görögdinnye: most múlik pontosan a nyár „koronázatlan királynőjének” szezonja

Augusztus közepén járunk, túl vagyunk Lőrinc napján, amely a magyar néphagyományban a görögdinnye-fogyasztás hallgatólagos lezárását jelentette.

Görögdinnye: most múlik pontosan a nyár „koronázatlan királynőjének” szezonja
2026. augusztus 16., vasárnap

Szatmárnémeti lány a Miss Balaton 2026-os királynője

Antal Emőke lett a Miss Balaton királynője. A szatmárnémeti lány a koronát elődjétől, a 2024-ben győztes Bábel Virágtól vehette át.

Szatmárnémeti lány a Miss Balaton 2026-os királynője
Hirdetés
Hirdetés