
Kiesett a vasárnap este közvetített adásban a magyarországi X-Faktor tehetségkutatóból a sepsiszentgyörgyi Ráduly Botond Manó, akit mentora, Tóth Gabi énekesnő nem vitt magával az élő adásba.
2013. október 07., 13:172013. október 07., 13:17
Tavaly a romániai X-Faktorban a harmadik élő show-műsorig jutott el a sepsiszentgyörgyi énekes. Manó hatalmas lehetőséget látott a magyarországi X-Faktorban, mint korábban nyilatkozta, ebben a műsorban is bizonyítani akart, és úgy tűnt, sikerül is neki. Tóth Gabi a műsorban azt mondta, Ráduly Botond nagy hatással volt a zsűrire, de el kell engednie magát, fel kell szabadulnia és akkor több esélye lesz a színpadon.
A műsor után az énekes úgy nyilatkozott, mindenképpen megérte részt venni a tehetségkutatóban, és soha nem kapott eddig ennyi támogató levelet, üzenetet, mint a műsor alatt és után. “Bár szomorú pillanatokat éltem át a döntést követően, nagyon sok szeretetet kaptam az utóbbi időben és az ilyen pillanatokért érdemes csinálni az egészet, így van csak értelme” – mondta az énekes. Hozzáfűzte, továbbra is énekelni fog, jövő hét végén Sepsiszentgyörgyön lép fel a kolbászparádén, a közeljövőben pedig meglepetést tartogat a rajongóinak.
Lélegzetelállító mutatvánnyal hívta fel magára a figyelmet két orosz származású aktivista New Yorkban: felmásztak az Empire State Building csúcsára, ahol egy világbékét hirdető transzparenst feszítettek ki, majd a férfi megkérte társa kezét.
Szokatlan riasztás miatt vonult ki hétfőn késő este az aradi csendőrség: valamivel 23 óra a 112-es segélyhívószámon jelentette be egy férfi, hogy autója motorházteteje alatt egy kígyó bújt meg.
Júniusban már elárasztja a piacokat a világos és sötétebb színű zöldpaprika, amit nemcsak töltött paprika formájában és nyersen fogyaszthatunk. Összeállításunkban nyári, hűsítő fogások receptjeit is közöljük – főszerepben a zöldpaprika.
Európát, és azon belül Romániát is történelmi hőség hulláma érte el. Alább pontokba szedve foglaljuk össze, mi történik a testünkkel a kritikus hőmérsékleti határokon, mire kell különösen figyelnünk, és hogyan védekezhetünk hatékonyan a hőség ellen.
Magyarul talán frappánsan „házpesztrának” fordíthatnánk az angol kifejezéssel house-sitting-nek nevezett új utazási trendet, ami lassan meghódítja a világot. Fő aduászai: pénztárcabarát, ráadásul autentikus helyi élményt nyújt.
A nyár a legtöbb ember fejében a szabadság, a napsütés, a nyaralás és a gondtalan kikapcsolódás évszaka. Mégis sokan vannak, akik éppen ezekben a hónapokban érzik magukat feszültebbnek, kimerültebbnek vagy szorongóbbnak.
Te is kívülről fújod a legnagyobb slágereket? Otthon vagy a zene világában, vagy csak egyszerűen imádod a fesztiválhangulatot? Akkor itt a te időd! Itt a Krónika legújabb nyereményjátéka!
A következő napokban várható hőhullám miatt ajánlásokat fogalmaztak meg csütörtökön a hatóságok a lakosság számára.
Egyre erősödik a forróság és kiterjed egész Romániára – figyelmeztetnek a meteorológusok, akik narancssárga és sárga hőségriasztásokat adtak ki, amelyek csütörtök reggeltől péntek 21 óráig érvényesek.
Elena Ceaușescu eltitkolt balesete igazság vagy városi legenda? – erről közölt bejegyzést szerdán a Securitate Irattárát Vizsgáló Országos Tanács (CNSAS).
szóljon hozzá!