Kiállítják Európa legrégibb lábbelijét

A híres személyek lábbelijén kívül az érdeklődők Európa legrégibb cipőszerűségét is megtekinthetik. 2008. december 6. és 2009. július 5. között g a nemzetközi kiállítás, amely – több mint 400 kiállított tárgy segítségével – a cipő fejlődéstörténetét mutatja be, köztük a jégkorszaki vadász szőrmecsizmáját, a második világháborút követő szükségcipőket, Európa legrégibb saruját, a kémek különleges készítésű lábbelijét, a kínai lótuszcipőket, valamint Marlene Ditrich elegáns papucsait.

A legidősebb kiállítási tárgy egy megközelítőleg 4900 éves dél-németországi saru, amely egyben legrégebbi európai cipő. A tárgy a Bodeni-tó iszapjából került elő, Sipplingen közelében, ahol egykor őskori település feküdt. A lábravalók, akárcsak a ruhaneműk elsődlegesen a túlélést szolgálták, egyrészt védelmet nyújtottak a nedvesség, hideg és a sérülések ellen, másrészt lehetőséget biztosított arra, hogy az őskori ember a mocsaras és nehezen járható terepeken is mozogni tudjon. A sipplingeni saru egy földművesé lehetett, azt azonban nem lehet megállapítani, hogy férfi vagy nő viselte-e, mint ahogy azt sem, hogy jobb vagy bal lábra valók.

Ennek ellenére a cipő tanúsítja a korabeli ember kézügyességét és találékonyságát: a sipplingeni sarut ugyanis bonyolult eljárással készítették hársfa kérgéből és háncsából. A kiegyenesedett járás és a vele együtt járó terhelés arra ösztönözte a korszak emberét, hogy egyre inkább törődjék lábfejének védelmével. A két lábon járásnál az egész test súlya a lábakra esik, melyek ugyanakkor tompítják a rázkódásokat és kiegyenlítik a földfelszín egyenetlenségeit. Az ember azonban gondoskodott a láb megfelelő védelméről: míg a jeges és havas környezetben magas szárú és csúszásmentes talpú csizmára volt szüksége, addig a széles talpú saruk a mocsaras talajba való besüppedést akadályozták meg.