Hirdetés

Ki ne legyen az új Bartman?

Nem kívánják Batman szerepében látni Ben Afflecket a képregények és mozifilmek szuperhőseinek rajongói: az interneten már 53 ezren írták alá azt a felhívást, amelyet a Warner Bros Pictures filmstúdióhoz intéztek azért, hogy álljon el attól a tervétől, hogy Az acélember című film folytatásában az Oscar-díjas színész alakítsa a szuperhőst.

MTI

2013. augusztus 26., 16:022013. augusztus 26., 16:02

A Change.org honlapon megjelent felhívás szerzői arra hivatkoznak, hogy \"Affleck színészi képessége még csak meg sem közelíti azt, hogy olyan hihető alakítást nyújtson, mint Bruce Wayne, és nem fogja jól eljátszani a szerepet\".  A felhívást alig két nap alatt több mint 53 ezren írták alá. A kommentelők között volt, aki megjegyezte, hogy Affleck \"meg fogja semmisíteni Batman örökségét. Kérem hozzák vissza Chritian Bale-t\". Volt, aki A sötét lovag című filmben a Jokert alakító Heath Ledger halálát sajnálva azt kérte a Warner Brostól, ne akarja \"meglágyítani\" Batman alakját.

A filmstúdió csütörtökön jelentette be, hogy Ben Affleck fogja játszani Batman szerepét Az acélember című film folytatásában, amelyben egymás ellen küzd majd a két szuperhős, Superman és Batman. A 41 éves színész a titokzatos milliárdos, Bruce Wayne, Batman alteregója bőrébe bújik Zack Snyder rendező 2015-re tervezett filmjében, amely az idén bemutatott alkotása, Az acélember folytatása lesz.

A tervek szerint a jövő évben kezdik meg a Supermant és Batmant együtt szerepeltető film forgatását, és az egyelőre cím nélküli alkotást 2015. július 17-én mutatják be a mozikban. A főbb szerepekben Affleck mellett Az acélember szereplői fognak feltűnni, Henry Cavill, aki Supermant alakítja, továbbá Amy Adams, Laurence Fishburne és Diana Lane. A forgatókönyvet David S. Goyer, Az acélember forgatókönyvírója írja.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. augusztus 30., vasárnap

A szilvaízen és pálinkán túl: izgalmas ízvilágú, különleges receptek az őszi gyümölccsel

Van egy gyümölcs, amelynek illata-íze nagyon jellemzi az erdélyi őszt: a rézüstben rotyogó lekvár, a pálinkafőző kályha füstje, a fáról frissen leszedett, kékesfényű termés íze.

A szilvaízen és pálinkán túl: izgalmas ízvilágú, különleges receptek az őszi gyümölccsel
Hirdetés
2026. augusztus 23., vasárnap

Hétfőn indul a megújult Kossuth Rádió

Kossuth Rádió – újra mindenkié. Ez a szlogenje az augusztus 24-én teljes műsorstruktúrával visszatérő, megújult Kossuth Rádiónak – közölte a Duna Médiaszolgáltató Nonprofit Zrt. Sajtó és Marketing Iroda vasárnap az MTI-vel.

Hétfőn indul a megújult Kossuth Rádió
Hétfőn indul a megújult Kossuth Rádió
2026. augusztus 23., vasárnap

Hétfőn indul a megújult Kossuth Rádió

2026. augusztus 23., vasárnap

„Benőtt a feje lágya” az RMDSZ szóvivőjének

Felhagyott az agglegényélettel az RMDSZ alsóházi frakcióvezetője, megnősült Csoma Botond parlamenti képviselő. A kolozsvári politikus Deák-Sala Rebekát, Kós Károly dédunokáját vette el feleségül.

„Benőtt a feje lágya” az RMDSZ szóvivőjének
2026. augusztus 23., vasárnap

Nem minden válás kudarc: pszichoterapeuta arról, miért ér véget egyre több házasság

Egy hosszú éveken át tartó toxikus vagy bántalmazó kapcsolat lezárása akár „sikertörténet” is lehet, ezért Mészáros Andrea pszichoterapeuta szerint a növekvő válási számokat sem érdemes önmagukban értelmezni. Házasságról, válási okokról beszélgettünk.

Nem minden válás kudarc: pszichoterapeuta arról, miért ér véget egyre több házasság
Hirdetés
2026. augusztus 19., szerda

Székelyföldi turisztikai célpontokról ír lelkendezve egy világjáró brit újságíró

Erdély a hátborzongató kastélyokon túl: családi kaland Románia hegyeiben – Felejtsd el a vámpírmeséket – a Keleti-Kárpátok drámai csúcsokat, barangoló medvéket és mély magányt kínálnak – ezzel a címmel, alcímmel közölt riportot a The Guardian.

Székelyföldi turisztikai célpontokról ír lelkendezve egy világjáró brit újságíró
2026. augusztus 19., szerda

Fekete, fehér, igen, nem – A fantáziátlan színű autók a menők

A szürke maradt a legnépszerűbb autószín Romániában 2025-ben – erre a következtetésre jutott a Román Gépjármű-nyilvántartó Hivatal (RAR), miután összesítette a forgalmi engedélyekhez kapcsolódó adatokat mind az új, mind a használt autók esetében.

Fekete, fehér, igen, nem – A fantáziátlan színű autók a menők
2026. augusztus 19., szerda

Szicíliai szalagok, erdélyi hegedűszó – táncban találtak közös nyelvre Kolozsváron - videóval

Öt ország 14 együttese mutatta meg Kolozsváron: a tánchoz nem kell közös nyelv. Egymás lépéseit tanulták, barátságokat kötöttek, és már a következő találkozást tervezik.

Szicíliai szalagok, erdélyi hegedűszó – táncban találtak közös nyelvre Kolozsváron - videóval
Hirdetés
2026. augusztus 17., hétfő

Fakultatív tantárgyként vezetik be a csillagászatot a középiskolákban

A Krónikának nyilatkozó Popa Armand informatikus, robotikatanár és amatőr csillagász szerint, ha van a természettudományok között olyan terület, amely gyereket és felnőttet egyaránt lenyűgöz, akkor az a csillagászat.

Fakultatív tantárgyként vezetik be a csillagászatot a középiskolákban
2026. augusztus 16., vasárnap

Görögdinnye: most múlik pontosan a nyár „koronázatlan királynőjének” szezonja

Augusztus közepén járunk, túl vagyunk Lőrinc napján, amely a magyar néphagyományban a görögdinnye-fogyasztás hallgatólagos lezárását jelentette.

Görögdinnye: most múlik pontosan a nyár „koronázatlan királynőjének” szezonja
2026. augusztus 16., vasárnap

Szatmárnémeti lány a Miss Balaton 2026-os királynője

Antal Emőke lett a Miss Balaton királynője. A szatmárnémeti lány a koronát elődjétől, a 2024-ben győztes Bábel Virágtól vehette át.

Szatmárnémeti lány a Miss Balaton 2026-os királynője
Hirdetés
Hirdetés