
Nem kívánják Batman szerepében látni Ben Afflecket a képregények és mozifilmek szuperhőseinek rajongói: az interneten már 53 ezren írták alá azt a felhívást, amelyet a Warner Bros Pictures filmstúdióhoz intéztek azért, hogy álljon el attól a tervétől, hogy Az acélember című film folytatásában az Oscar-díjas színész alakítsa a szuperhőst.
2013. augusztus 26., 16:022013. augusztus 26., 16:02
A Change.org honlapon megjelent felhívás szerzői arra hivatkoznak, hogy \"Affleck színészi képessége még csak meg sem közelíti azt, hogy olyan hihető alakítást nyújtson, mint Bruce Wayne, és nem fogja jól eljátszani a szerepet\". A felhívást alig két nap alatt több mint 53 ezren írták alá. A kommentelők között volt, aki megjegyezte, hogy Affleck \"meg fogja semmisíteni Batman örökségét. Kérem hozzák vissza Chritian Bale-t\". Volt, aki A sötét lovag című filmben a Jokert alakító Heath Ledger halálát sajnálva azt kérte a Warner Brostól, ne akarja \"meglágyítani\" Batman alakját.
A filmstúdió csütörtökön jelentette be, hogy Ben Affleck fogja játszani Batman szerepét Az acélember című film folytatásában, amelyben egymás ellen küzd majd a két szuperhős, Superman és Batman. A 41 éves színész a titokzatos milliárdos, Bruce Wayne, Batman alteregója bőrébe bújik Zack Snyder rendező 2015-re tervezett filmjében, amely az idén bemutatott alkotása, Az acélember folytatása lesz.
A tervek szerint a jövő évben kezdik meg a Supermant és Batmant együtt szerepeltető film forgatását, és az egyelőre cím nélküli alkotást 2015. július 17-én mutatják be a mozikban. A főbb szerepekben Affleck mellett Az acélember szereplői fognak feltűnni, Henry Cavill, aki Supermant alakítja, továbbá Amy Adams, Laurence Fishburne és Diana Lane. A forgatókönyvet David S. Goyer, Az acélember forgatókönyvírója írja.
Van egy gyümölcs, amelynek illata-íze nagyon jellemzi az erdélyi őszt: a rézüstben rotyogó lekvár, a pálinkafőző kályha füstje, a fáról frissen leszedett, kékesfényű termés íze.
Kossuth Rádió – újra mindenkié. Ez a szlogenje az augusztus 24-én teljes műsorstruktúrával visszatérő, megújult Kossuth Rádiónak – közölte a Duna Médiaszolgáltató Nonprofit Zrt. Sajtó és Marketing Iroda vasárnap az MTI-vel.
Felhagyott az agglegényélettel az RMDSZ alsóházi frakcióvezetője, megnősült Csoma Botond parlamenti képviselő. A kolozsvári politikus Deák-Sala Rebekát, Kós Károly dédunokáját vette el feleségül.
Egy hosszú éveken át tartó toxikus vagy bántalmazó kapcsolat lezárása akár „sikertörténet” is lehet, ezért Mészáros Andrea pszichoterapeuta szerint a növekvő válási számokat sem érdemes önmagukban értelmezni. Házasságról, válási okokról beszélgettünk.
Erdély a hátborzongató kastélyokon túl: családi kaland Románia hegyeiben – Felejtsd el a vámpírmeséket – a Keleti-Kárpátok drámai csúcsokat, barangoló medvéket és mély magányt kínálnak – ezzel a címmel, alcímmel közölt riportot a The Guardian.
A szürke maradt a legnépszerűbb autószín Romániában 2025-ben – erre a következtetésre jutott a Román Gépjármű-nyilvántartó Hivatal (RAR), miután összesítette a forgalmi engedélyekhez kapcsolódó adatokat mind az új, mind a használt autók esetében.
Öt ország 14 együttese mutatta meg Kolozsváron: a tánchoz nem kell közös nyelv. Egymás lépéseit tanulták, barátságokat kötöttek, és már a következő találkozást tervezik.
A Krónikának nyilatkozó Popa Armand informatikus, robotikatanár és amatőr csillagász szerint, ha van a természettudományok között olyan terület, amely gyereket és felnőttet egyaránt lenyűgöz, akkor az a csillagászat.
Augusztus közepén járunk, túl vagyunk Lőrinc napján, amely a magyar néphagyományban a görögdinnye-fogyasztás hallgatólagos lezárását jelentette.
Antal Emőke lett a Miss Balaton királynője. A szatmárnémeti lány a koronát elődjétől, a 2024-ben győztes Bábel Virágtól vehette át.
szóljon hozzá!