Fotó: MTI
2011. december 19., 06:452011. december 19., 06:45
A zenekar tagjai próbahelyükön meséltek az MTI-nek arról, mi volt, és mi lesz. „A KFT korábban soha nem szerepelt óriásplakátokon, úgyhogy éppen ideje volt, harminc év szűrlete ez” – fogalmazott Laár András gitáros-énekes. Mint felidézte, a KFT 15. születésnapján, 1996 októberében a Budapest Sportcsarnokban 16 ezer néző előtt játszott, ez volt a zenekar történetében a legnagyobb közönség Magyarországon. Hozzátette, hogy 1986 őszén a Los Angeles-i Street Scene Festivalon több tízezer ember előtt léphettek fel – éppen a világhírű UB40 után. Bár a KFT már 1980-ban megalakult, 1981 tavaszán adta első koncertjét, ugyanabban az évben a táncdalfesztiválon aratott sikert Bábu vagy című dalával.
A zenekar napjainkban is az eredeti felállásban működik, dalaikra ma is a fanyar humor, a meglepő zenei megoldások jellemzőek. A 2008-ban megjelent A bábu visszavág volt a KFT 11. stúdióalbuma. „Ez egy baráti alapon szerveződött együttes, amely akkor működött, amikor megvolt a tökéletes összhang, nemcsak zenei értelemben, hanem emberileg is. Amikor kicsit belefáradtunk egymásba, akkor szünetelt a KFT” – fogalmazott Bornai Tibor billentyűs, énekes. Laár András kitért arra, hogy bár az Aréna-koncerten vadonatúj számot nem fognak játszani, lesznek nagyon régen született dalok, valamint olyan is, amelyet élőben eddig csak kétszer adtak elő. Az Arénában lesz egy Magyarországon ritkaságszámba menő, 50 méter széles kivetítő, láthat a közönség pomponlányokat, afrikai művészeket, abszurd jeleneteket, és a KFT tagjai lézerhárfán is játszanak. A koncerten lesz kapható a KFT három évtizedét szubjektíven, Bornai Tibor látószögén keresztül bemutató könyv.
Szeptember végéig látogatható a Kolozsvári tengerek kincsei című időszaki tárlat, amely az egyetem őslénytani gyűjteményeit és Kolozs megye természeti örökségét mutatja be beltéri és kültéri installációkon keresztül.
A kolozsvári városrendezési bizottság jóváhagyta a város első kisállattemetőjének létrehozását.
Bár sok helyen felhő borította az eget, Erdély-szerte meg lehetett csodálni vasárnap este a teljes holdfogyatkozást. Néhány felvételen mutatjuk, miként festett – hiszen sok esetben valóban festői volt – az égi jelenség.
Egy véletlenül rögzített beszélgetésen Hszi Csin-ping kínai és Vlagyimir Putyin orosz elnök a halhatatlanság lehetőségéről elmélkedtek.
A ChatGPT-t üzemeltető amerikai OpenAI bejelentette, hogy szülői felügyeleti mechanizmust vezet be a platformon, miután augusztus végén amerikai szülők azzal vádolták meg a chatbotot, hogy öngyilkosságra buzdította gyermeküket.
Tavaly az Európai Unió lakosságának 8,5 százaléka nem engedhette meg magának, hogy minden második nap húst, halat vagy ezzel egyenértékű vegetáriánus ételt fogyasszon; ez az arány 1 százalékponttal kisebb a 2023-ban jegyzettnél.
A kutatások szerint a filozófia nyitottabbá és tudatosabbá formálja a gondolkodást, Romániában azonban egyre inkább háttérbe szorul az oktatásban.
Augusztus 26-án tartják világszerte a nemzetközi kutyanapot. Erdélyben is állatvédő eseményekkel hívják fel a figyelmet civil szervezetek az ember hűséges barátjára, az ebre.
A Kolozsvári Magyar Napok egyik legkedveltebb helyszíne minden évben a Farkas utca, ahol a vásár standjai között sétálva az ember könnyen elveszhet az illatok, színek és hangok kavalkádjában.
Bukarestben készül a világ egyik legdrágább magánbunkere Andrew és Tristan Tate számára. A föld alatti luxusmenedék 3,9 millió dollárba kerül, és még sztriptízrúddal felszerelt szórakoztatóterem is lesz benne.