Hirdetés

Kezdődnek a Fölszállott a páva elődöntői

Szombaton kezdődnek a Fölszállott a páva 2014 című műsor elődöntői, amelyekben összesen 48 produkció látható négy kategóriában.

Krónika

2014. március 06., 17:072014. március 06., 17:07

2014. március 06., 17:122014. március 06., 17:12

A Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap a Hagyományok Házával együttműködésben szervezi a népzenei és néptáncos tehetségkutatót, amelyet a Duna csatorna élőben közvetít. Az idei verseny még színvonalasabb lesz a tavalyinál, mert nagyon erős a mezőnyt alkotnak a határon innenről és túlról érkező versenyzők, ezt már a zsűri is megállapította az első válogatókon – hangsúlyozta az MTI-nek Siklósi Beatrix projektvezető.

Balogh Júlia vezető szerkesztő, a műsor ötletgazdája is úgy vélekedett, hogy a tavalyinál izgalmasabbnak és színvonalasabbnak ígérkezik az idei megmérettetés. „Hiszek abban, hogy ismét rábukkanunk különleges értékeinkre, ami sajátosan a magyaroké, ami ránk jellemző” – fogalmazott Balogh Júlia, hozzátéve, hogy „ehhez a több ezer éves népi kultúrához vissza lehet csatlakozni és újjáépíteni sok mindent, amit időközben elveszítettünk\".

Elmondta azt is, hogy a versenyre Magyarországról jelentkeztek a legtöbben, de Délvidékről, Erdélyből és a Felvidékről is érkeztek szólisták, zenekarok, táncegyüttesek. Márciusban 4 adáson keresztül kategóriánként három-három produkció mutatkozik be a zsűri előtt, amelynek elnöke Sebő Ferenc Kossuth-díjas zenész.

A testület tagja Zsuráfszky Zoltán Kossuth-díjas koreográfus, Sebestyén Márta Kossuth-díjas énekes, Agócs Gergely néprajzkutató, zenész és Diószegi László, történész, koreográfus, a Martin György Néptáncszövetség elnöke.

A nyárádszeredai Bekecs együttes, valamint a tusnádfürdői Melles Endre produkcióját is szombaton láthatja a közönség a Duna Tv-n. A Bekecs együttes a Bocskai István Alapítvány égisze alatt jött létre. Oktatója, szakirányítója Veress Kálmán volt. 1997-ben kezdték el a munkát, kilenc-tizedikes diákokkal.

Az együttes jelenlegi szakoktatója a Maros Művészegyüttes két táncosa: Szabó Piroska Erika és Benő Barna Zsolt. A zenekart Kacsó Vilmos tanító vezeti. Az együttes állandósította a kiscsoport tevékenységét, táncházat indított, a Bocskai Napok ünnepségsorozata keretében rendszeresen fellép, farsangi ünnepségeket szervez a környék falvaiban.

Legelső előadásukat CD is megörökíti, 2010 februárjára pedig elkészült a második nagyműsor, amely alkalomhoz kötött, és A farsang farkára nevet viseli, bemutatva a nyárádmenti tavaszköszöntő szokásokat. 2011 a váltás és a továbblépés éve volt: Trilógia című produkciójuk műfaja a táncszínház. 2012-ben az együttes újabb előrelépést tett a Vörösmarty Mihály Csongor és Tündéjének táncszínházi feldolgozásával.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. augusztus 30., vasárnap

A szilvaízen és pálinkán túl: izgalmas ízvilágú, különleges receptek az őszi gyümölccsel

Van egy gyümölcs, amelynek illata-íze nagyon jellemzi az erdélyi őszt: a rézüstben rotyogó lekvár, a pálinkafőző kályha füstje, a fáról frissen leszedett, kékesfényű termés íze.

A szilvaízen és pálinkán túl: izgalmas ízvilágú, különleges receptek az őszi gyümölccsel
Hirdetés
2026. augusztus 23., vasárnap

Hétfőn indul a megújult Kossuth Rádió

Kossuth Rádió – újra mindenkié. Ez a szlogenje az augusztus 24-én teljes műsorstruktúrával visszatérő, megújult Kossuth Rádiónak – közölte a Duna Médiaszolgáltató Nonprofit Zrt. Sajtó és Marketing Iroda vasárnap az MTI-vel.

Hétfőn indul a megújult Kossuth Rádió
Hétfőn indul a megújult Kossuth Rádió
2026. augusztus 23., vasárnap

Hétfőn indul a megújult Kossuth Rádió

2026. augusztus 23., vasárnap

„Benőtt a feje lágya” az RMDSZ szóvivőjének

Felhagyott az agglegényélettel az RMDSZ alsóházi frakcióvezetője, megnősült Csoma Botond parlamenti képviselő. A kolozsvári politikus Deák-Sala Rebekát, Kós Károly dédunokáját vette el feleségül.

„Benőtt a feje lágya” az RMDSZ szóvivőjének
2026. augusztus 23., vasárnap

Nem minden válás kudarc: pszichoterapeuta arról, miért ér véget egyre több házasság

Egy hosszú éveken át tartó toxikus vagy bántalmazó kapcsolat lezárása akár „sikertörténet” is lehet, ezért Mészáros Andrea pszichoterapeuta szerint a növekvő válási számokat sem érdemes önmagukban értelmezni. Házasságról, válási okokról beszélgettünk.

Nem minden válás kudarc: pszichoterapeuta arról, miért ér véget egyre több házasság
Hirdetés
2026. augusztus 19., szerda

Székelyföldi turisztikai célpontokról ír lelkendezve egy világjáró brit újságíró

Erdély a hátborzongató kastélyokon túl: családi kaland Románia hegyeiben – Felejtsd el a vámpírmeséket – a Keleti-Kárpátok drámai csúcsokat, barangoló medvéket és mély magányt kínálnak – ezzel a címmel, alcímmel közölt riportot a The Guardian.

Székelyföldi turisztikai célpontokról ír lelkendezve egy világjáró brit újságíró
2026. augusztus 19., szerda

Fekete, fehér, igen, nem – A fantáziátlan színű autók a menők

A szürke maradt a legnépszerűbb autószín Romániában 2025-ben – erre a következtetésre jutott a Román Gépjármű-nyilvántartó Hivatal (RAR), miután összesítette a forgalmi engedélyekhez kapcsolódó adatokat mind az új, mind a használt autók esetében.

Fekete, fehér, igen, nem – A fantáziátlan színű autók a menők
2026. augusztus 19., szerda

Szicíliai szalagok, erdélyi hegedűszó – táncban találtak közös nyelvre Kolozsváron - videóval

Öt ország 14 együttese mutatta meg Kolozsváron: a tánchoz nem kell közös nyelv. Egymás lépéseit tanulták, barátságokat kötöttek, és már a következő találkozást tervezik.

Szicíliai szalagok, erdélyi hegedűszó – táncban találtak közös nyelvre Kolozsváron - videóval
Hirdetés
2026. augusztus 17., hétfő

Fakultatív tantárgyként vezetik be a csillagászatot a középiskolákban

A Krónikának nyilatkozó Popa Armand informatikus, robotikatanár és amatőr csillagász szerint, ha van a természettudományok között olyan terület, amely gyereket és felnőttet egyaránt lenyűgöz, akkor az a csillagászat.

Fakultatív tantárgyként vezetik be a csillagászatot a középiskolákban
2026. augusztus 16., vasárnap

Görögdinnye: most múlik pontosan a nyár „koronázatlan királynőjének” szezonja

Augusztus közepén járunk, túl vagyunk Lőrinc napján, amely a magyar néphagyományban a görögdinnye-fogyasztás hallgatólagos lezárását jelentette.

Görögdinnye: most múlik pontosan a nyár „koronázatlan királynőjének” szezonja
2026. augusztus 16., vasárnap

Szatmárnémeti lány a Miss Balaton 2026-os királynője

Antal Emőke lett a Miss Balaton királynője. A szatmárnémeti lány a koronát elődjétől, a 2024-ben győztes Bábel Virágtól vehette át.

Szatmárnémeti lány a Miss Balaton 2026-os királynője
Hirdetés
Hirdetés