
2012. május 22., 08:042012. május 22., 08:04
A magyar zenekar – amely nemrég körutat tett Erdélyben, ellátogatott Kolozsvárra, Marosvásárhelyre, Csíkszeredába és Székelyudvarhelyre –, számít az erdélyi szavazatokra is. A helyi idő szerint szerdán nulla órakor, romániai idő szerint ma 22 órakor kezdődő első elődöntőben Montenegró képviselője az első fellépő, utána Izland, Görögország, Lettország, Albánia, Románia, Svájc, Belgium, Finnország, Izrael, San Marino, Ciprus, Dánia, Oroszország, tizenötödikként a Compact Disco, majd Ausztria, Moldova és Írország következik.
Világszerte több mint 120 millióan kísérik figyelemmel évről évre az Eurovíziós Dalfesztivált, amely az Európai Műsorszolgáltatók Szövetsége (EBU) által szervezett verseny. Idén 42 ország képviselői indulnak a Kaszpi-tenger partján, Bakuban, amely azért rendezheti meg az eseményt, mert tavaly Düsseldorfban egy azeri duó, Ell és Niki nyert Running Scared című dalával.
A kőolaj- és földgázmezői révén óriási bevételekre szert tevő, nagyjából magyarországnyi méretű Azerbajdzsán fővárosában nagyszabású építkezési beruházások folynak, szállodák, modern irodaházak épültek, az 57. Eurovíziós Dalfesztiválnak otthont adó Kristálycsarnokot (Crystal Hall) május elején avatták fel: a helyszínen 16 ezer ember nézheti a német tervezők által megálmodott csarnokban az elődöntőket és a döntőt.
Bakuban ezekben a napokban – az úgynevezett eurovíziós héten – szinte mindent a verseny sikerének szentelnek, a részt vevő delegációk számára rendőri felvezetést és buszokat biztosítottak, a város központjában, a tengerparton csupa olyan felirat és villódzó fénytranszparens látható, amely a „Light your fire!” (Izzítsd be magad!) szlogenű dalfesztivált hirdeti.
Elődöntőt a sok induló miatt először 2004-ben, Isztambulban rendeztek, két elődöntőt 2008 óta tartanak. Idén 18-18 előadó lép fel az elődöntőkben, közülük tíz-tíz jut a szombati (helyi idő szerint vasárnapi) fináléba, ahol még hat kiemelt ország is szerepel. A sorrend úgy alakul ki, hogy egyrészt országonként pontoz egy ötfős szakmai zsűri, másrészt a 18 dal elhangzása után negyedórán keresztül a tévénézők is szavazhatnak telefonon; az együttes pontszám adja ki a tíz továbbjutót. Az egyes országok szavazói nem voksolhatnak saját fellépőjükre.
Ami az első elődöntő esélyeseit illeti, a Compact Disco mellett a montenegrói Rambo Amadeust (dalának címe: Euro Neuro), a görög Elefteria Elefteriut (Aphrodisiac), a ciprusi Ivi Adamut (La La Love), az orosz Buranovszkije Bábuskit (Party for Everybody), valamint az ír Jedwardot (Waterline) emlegetik; utóbbi, a Jedward popduó tavaly is indult, és 8. lett. A produkciók énekhangja élőben hangzik el a Kristálycsarnokban, a zene előre rögzített felvételről megy.
Van egy gyümölcs, amelynek illata-íze nagyon jellemzi az erdélyi őszt: a rézüstben rotyogó lekvár, a pálinkafőző kályha füstje, a fáról frissen leszedett, kékesfényű termés íze.
Kossuth Rádió – újra mindenkié. Ez a szlogenje az augusztus 24-én teljes műsorstruktúrával visszatérő, megújult Kossuth Rádiónak – közölte a Duna Médiaszolgáltató Nonprofit Zrt. Sajtó és Marketing Iroda vasárnap az MTI-vel.
Felhagyott az agglegényélettel az RMDSZ alsóházi frakcióvezetője, megnősült Csoma Botond parlamenti képviselő. A kolozsvári politikus Deák-Sala Rebekát, Kós Károly dédunokáját vette el feleségül.
Egy hosszú éveken át tartó toxikus vagy bántalmazó kapcsolat lezárása akár „sikertörténet” is lehet, ezért Mészáros Andrea pszichoterapeuta szerint a növekvő válási számokat sem érdemes önmagukban értelmezni. Házasságról, válási okokról beszélgettünk.
Erdély a hátborzongató kastélyokon túl: családi kaland Románia hegyeiben – Felejtsd el a vámpírmeséket – a Keleti-Kárpátok drámai csúcsokat, barangoló medvéket és mély magányt kínálnak – ezzel a címmel, alcímmel közölt riportot a The Guardian.
A szürke maradt a legnépszerűbb autószín Romániában 2025-ben – erre a következtetésre jutott a Román Gépjármű-nyilvántartó Hivatal (RAR), miután összesítette a forgalmi engedélyekhez kapcsolódó adatokat mind az új, mind a használt autók esetében.
Öt ország 14 együttese mutatta meg Kolozsváron: a tánchoz nem kell közös nyelv. Egymás lépéseit tanulták, barátságokat kötöttek, és már a következő találkozást tervezik.
A Krónikának nyilatkozó Popa Armand informatikus, robotikatanár és amatőr csillagász szerint, ha van a természettudományok között olyan terület, amely gyereket és felnőttet egyaránt lenyűgöz, akkor az a csillagászat.
Augusztus közepén járunk, túl vagyunk Lőrinc napján, amely a magyar néphagyományban a görögdinnye-fogyasztás hallgatólagos lezárását jelentette.
Antal Emőke lett a Miss Balaton királynője. A szatmárnémeti lány a koronát elődjétől, a 2024-ben győztes Bábel Virágtól vehette át.