
Fotó: Boda L. Gergely
Ezer liter szenteltvizet palackoztak a sepsiszentgyörgyi ortodox katedrálisban csütörtökön, pénteken pedig ugyanennyit töltenek hordókba, így a hívők összesen kétezer liternyit vihetnek haza vízkeresztkor.
2017. január 06., 09:522017. január 06., 09:52
Sebastian Pârvu ortodox pap a helyi román sajtónak úgy nyilatkozott, akárcsak az elmúlt években, idén is kétezer darab félliteres palackot töltenek meg szenteltvízzel, a hordókba pedig „szabadon” elvihető vizet töltenek, ha valaki többet szeretne, vagy vinne a szomszédoknak, barátoknak, akkor a hordókból töltheti meg az otthonról hozott üvegeket. A pap megnyugtatta a hívőket, hogy mindenkinek jut majd szenteltvíz, az elmúlt években is elég volt ez a mennyiség, még maradt is belőle.
Az ortodox hagyomány szerint a Vízkeresztkor szentelt víz sokáig friss és tiszta marad, és gyógyító ereje van. Nyolc napig minden reggel éhgyomorra kell inni a szenteltvízből, hogy gyógyító hatását kifejtse. Másrészt idén nem dobnak keresztet a jeges Oltba, mert a pap szerint a folyó partján nincs a szentmise megtartására alkalmas hely. Az elmúlt években Sepsiszentgyörgyön még megtartották a szokást, hogy kivitték a szenteltvizet az Olt partjára, ott osztották szét, majd a mise után a keresztet bedobták a folyó vizébe, és a vállalkozó kedvű fiatalok beúsztak érte, dacolva a mínuszokkal.
De már a tavaly sem szervezték meg a fagyos folyóban fürdést, a pap szerint a mínusz húsz Celsius-fokban a szenteltvíz is hamar befagy, a hívők között pedig sok az idős ember, akik még a templomban is fáznak. Az Agerpres szerint Bodzafordulón még ragaszkodnak a hagyományhoz, a folyóba dobják a keresztet, és egyúttal meg is szentelik a folyót.
Van egy gyümölcs, amelynek illata-íze nagyon jellemzi az erdélyi őszt: a rézüstben rotyogó lekvár, a pálinkafőző kályha füstje, a fáról frissen leszedett, kékesfényű termés íze.
Kossuth Rádió – újra mindenkié. Ez a szlogenje az augusztus 24-én teljes műsorstruktúrával visszatérő, megújult Kossuth Rádiónak – közölte a Duna Médiaszolgáltató Nonprofit Zrt. Sajtó és Marketing Iroda vasárnap az MTI-vel.
Felhagyott az agglegényélettel az RMDSZ alsóházi frakcióvezetője, megnősült Csoma Botond parlamenti képviselő. A kolozsvári politikus Deák-Sala Rebekát, Kós Károly dédunokáját vette el feleségül.
Egy hosszú éveken át tartó toxikus vagy bántalmazó kapcsolat lezárása akár „sikertörténet” is lehet, ezért Mészáros Andrea pszichoterapeuta szerint a növekvő válási számokat sem érdemes önmagukban értelmezni. Házasságról, válási okokról beszélgettünk.
Erdély a hátborzongató kastélyokon túl: családi kaland Románia hegyeiben – Felejtsd el a vámpírmeséket – a Keleti-Kárpátok drámai csúcsokat, barangoló medvéket és mély magányt kínálnak – ezzel a címmel, alcímmel közölt riportot a The Guardian.
A szürke maradt a legnépszerűbb autószín Romániában 2025-ben – erre a következtetésre jutott a Román Gépjármű-nyilvántartó Hivatal (RAR), miután összesítette a forgalmi engedélyekhez kapcsolódó adatokat mind az új, mind a használt autók esetében.
Öt ország 14 együttese mutatta meg Kolozsváron: a tánchoz nem kell közös nyelv. Egymás lépéseit tanulták, barátságokat kötöttek, és már a következő találkozást tervezik.
A Krónikának nyilatkozó Popa Armand informatikus, robotikatanár és amatőr csillagász szerint, ha van a természettudományok között olyan terület, amely gyereket és felnőttet egyaránt lenyűgöz, akkor az a csillagászat.
Augusztus közepén járunk, túl vagyunk Lőrinc napján, amely a magyar néphagyományban a görögdinnye-fogyasztás hallgatólagos lezárását jelentette.
Antal Emőke lett a Miss Balaton királynője. A szatmárnémeti lány a koronát elődjétől, a 2024-ben győztes Bábel Virágtól vehette át.
szóljon hozzá!