
Fotó: bicajzsuk.blogspot.ro
„Kerékpáron Krakkóba érkezni teljesen más, mint autóval vagy repülővel. Épp az a lényeg, hogy biciklivel megyünk, és útközben magyar történelmi helyszíneket is meglátogatunk” – avatott be a kolozsvári János Zsigmond Unitárius Kollégium szombaton indult, 11. bicklitúrájának kulisszatitkaiba Solymosi Zsolt aligazgató, a túra főszervezője.
2016. július 10., 18:592016. július 10., 18:59
2016. július 11., 12:482016. július 11., 12:48
Mint megtudtuk, számos híres helységet, vidéket útba ejtenek a csaknem 700 kilométeres táv során: ilyen például Gönc, Vizsoly, Tokaj, Máriapócs, Kassa, Felvidék, Szepesváralja, de felkeresik Nedec várát, a történelmi Magyarország legészakibb pontját is. Solymosi elmondta, összesen ötvenen vágtak neki az embert próbáló kalandnak, közülük 36 diák teljesen új, azaz először vesz részt ilyen túrán. A gimnazistákat 12 felnőtt szervező kíséri, a kerékpáros expedíciót összesen hét autó segíti, ezek szállítják a csomagokat, a mozgókonyhát és az idei túra újdonságát, a mobil zuhanyzót. „Teljesen önellátó csoport vagyunk ilyen szempontból” – magyarázta Solymosi.
A JZSUK immár hagyományosnak mondható karavánja szombaton reggel indult Kolozsvárról, a tervek szerint eltekernek Krakkóig, onnan vissza viszont már autóbusszal és személyautókkal jönnek. Július 22-én érnek haza a kincses városba. Akik szeretnék napról napra végigkövetni a fiatalok és kísérőik kalandját, ezt megtehetik a túra hivatalos blogján, amely a http://bicajzsuk.blogspot.ro címen érhető el három nyelven: magyarul, románul és angolul. „Több mint tíz éve immár, hogy a kollégium nyári biciklitúrákat szervez egy-egy csapatnyi diáknak. Mottója az, hogy »Pusztuló kövek nyomdokában«, mert az is célja, hogy útközben felkeressék múltunknak, történelmünknek porló emlékeztetőit is” – írták a túrát beharangozó közleményükben a szervezők.
Az útvonal jelentősebb történelmi vonatkozásai ezúttal Rákóczi, illetve Báthory István erdélyi fejedelem alakjához kötődnek, akit – mint az közismert – a lengyelek is királyuknak választottak. A biciklis karaván az iskola udvaráról gurul ki mindig az új kihívás felé: legyen az a Duna-deltáig és vissza lebiciklizendő ezerötszáz kilométer, vagy Rodostó, ahol meglátogatták Rákóczi fejedelmünk száműzetésének emlékhelyeit. A törökországi városban az iskola egykori diákjára, Székely Ábrahámra is emlékeztek, akit a törökök Ibrahim Müteferrika néven a török nyomda megalapítójaként tisztelnek.
Van egy gyümölcs, amelynek illata-íze nagyon jellemzi az erdélyi őszt: a rézüstben rotyogó lekvár, a pálinkafőző kályha füstje, a fáról frissen leszedett, kékesfényű termés íze.
Kossuth Rádió – újra mindenkié. Ez a szlogenje az augusztus 24-én teljes műsorstruktúrával visszatérő, megújult Kossuth Rádiónak – közölte a Duna Médiaszolgáltató Nonprofit Zrt. Sajtó és Marketing Iroda vasárnap az MTI-vel.
Felhagyott az agglegényélettel az RMDSZ alsóházi frakcióvezetője, megnősült Csoma Botond parlamenti képviselő. A kolozsvári politikus Deák-Sala Rebekát, Kós Károly dédunokáját vette el feleségül.
Egy hosszú éveken át tartó toxikus vagy bántalmazó kapcsolat lezárása akár „sikertörténet” is lehet, ezért Mészáros Andrea pszichoterapeuta szerint a növekvő válási számokat sem érdemes önmagukban értelmezni. Házasságról, válási okokról beszélgettünk.
Erdély a hátborzongató kastélyokon túl: családi kaland Románia hegyeiben – Felejtsd el a vámpírmeséket – a Keleti-Kárpátok drámai csúcsokat, barangoló medvéket és mély magányt kínálnak – ezzel a címmel, alcímmel közölt riportot a The Guardian.
A szürke maradt a legnépszerűbb autószín Romániában 2025-ben – erre a következtetésre jutott a Román Gépjármű-nyilvántartó Hivatal (RAR), miután összesítette a forgalmi engedélyekhez kapcsolódó adatokat mind az új, mind a használt autók esetében.
Öt ország 14 együttese mutatta meg Kolozsváron: a tánchoz nem kell közös nyelv. Egymás lépéseit tanulták, barátságokat kötöttek, és már a következő találkozást tervezik.
A Krónikának nyilatkozó Popa Armand informatikus, robotikatanár és amatőr csillagász szerint, ha van a természettudományok között olyan terület, amely gyereket és felnőttet egyaránt lenyűgöz, akkor az a csillagászat.
Augusztus közepén járunk, túl vagyunk Lőrinc napján, amely a magyar néphagyományban a görögdinnye-fogyasztás hallgatólagos lezárását jelentette.
Antal Emőke lett a Miss Balaton királynője. A szatmárnémeti lány a koronát elődjétől, a 2024-ben győztes Bábel Virágtól vehette át.
szóljon hozzá!