
2011. március 31., 08:412011. március 31., 08:41
Várhatóan nyáron kiírják a közbeszerzési eljárást – jelentette be tegnap Sorin Apostu, Kolozsvár polgármestere abból az alkalomból, hogy az önkormányzat és a Green Revolution Egyesület idén is útjára indította a tavaly nagy népszerűségnek örvendő I love velo (azaz Szeretem a kerékpárt) ingyenes kerékpárkölcsönző programját. A polgármester elmondta: a minisztérium arról tájékoztatta, hogy az uniós pénzből finanszírozott, egymillió eurós beruházás tervét kedvezően fogják elbírálni.
Apostu az I love velo kerékpárkölcsönző programmal kapcsolatban hozzáfűzte: tavaly 24 ezer kolozsvári használta a kerékpárokat, tekintettel a kerékpárkölcsönzés népszerűségére, idén korábban indítják a programot. A kolozsvári sportcsarnok előterében található kölcsönző március végétől októberig fog üzemelni összesen 135 kerékpárral. A szolgáltatást valamennyi 14 éven felüli kolozsvári igénybe veheti, a kerékpárokat két órára adják kölcsön 10 és 18 óra között, a hosszabb nyári napokon két órával meghosszabbítják a programot, ősszel pedig korábban zár a kölcsönző.
Apostu ugyanakkor elmondta, a Nőj fel egészségesen! program keretében az önkormányzat és a Román Kosárlabda-szövetség 50 kolozsvári iskolát és óvodát látott el kosárlabdapalánkkal és labdákkal. Tegnap az önkormányzat befejezte a Györgyfalvi negyedi Detunáta park felújítását. A parkot öt fitneszgéppel, asztalitenisz-asztalokkal, fedett sakkasztalokkal szerelték fel, a beruházás a városnak mintegy 600 ezer lejébe került. A kerékpározókat új kerékpár-pályák várják, később gördeszkapályát is kap a Detunáta park, amelynek egyik régi épületét is felújítja az önkormányzat.
Szokatlan riasztás miatt vonult ki hétfőn késő este az aradi csendőrség: valamivel 23 óra a 112-es segélyhívószámon jelentette be egy férfi, hogy autója motorházteteje alatt egy kígyó bújt meg.
Júniusban már elárasztja a piacokat a világos és sötétebb színű zöldpaprika, amit nemcsak töltött paprika formájában és nyersen fogyaszthatunk. Összeállításunkban nyári, hűsítő fogások receptjeit is közöljük – főszerepben a zöldpaprika.
Európát, és azon belül Romániát is történelmi hőség hulláma érte el. Alább pontokba szedve foglaljuk össze, mi történik a testünkkel a kritikus hőmérsékleti határokon, mire kell különösen figyelnünk, és hogyan védekezhetünk hatékonyan a hőség ellen.
Magyarul talán frappánsan „házpesztrának” fordíthatnánk az angol kifejezéssel house-sitting-nek nevezett új utazási trendet, ami lassan meghódítja a világot. Fő aduászai: pénztárcabarát, ráadásul autentikus helyi élményt nyújt.
A nyár a legtöbb ember fejében a szabadság, a napsütés, a nyaralás és a gondtalan kikapcsolódás évszaka. Mégis sokan vannak, akik éppen ezekben a hónapokban érzik magukat feszültebbnek, kimerültebbnek vagy szorongóbbnak.
Te is kívülről fújod a legnagyobb slágereket? Otthon vagy a zene világában, vagy csak egyszerűen imádod a fesztiválhangulatot? Akkor itt a te időd! Itt a Krónika legújabb nyereményjátéka!
A következő napokban várható hőhullám miatt ajánlásokat fogalmaztak meg csütörtökön a hatóságok a lakosság számára.
Egyre erősödik a forróság és kiterjed egész Romániára – figyelmeztetnek a meteorológusok, akik narancssárga és sárga hőségriasztásokat adtak ki, amelyek csütörtök reggeltől péntek 21 óráig érvényesek.
Elena Ceaușescu eltitkolt balesete igazság vagy városi legenda? – erről közölt bejegyzést szerdán a Securitate Irattárát Vizsgáló Országos Tanács (CNSAS).
A felmelegedő tengerek kedvező feltételeket teremtenek a Vibrio vulnificus nevű kórokozó terjedéséhez.
szóljon hozzá!