Hirdetés

Kerékpárkölcsönző Kolozsváron

Már a fejlesztési minisztérium asztalán van a kolozsvári önkormányzat kerékpárkölcsönző projektje, amely keretében huszonkét kilométer új bicikliút és ötven kerékpárkölcsönző épül Kolozsváron.

Kiss Előd-Gergely

2011. március 31., 08:412011. március 31., 08:41

Várhatóan nyáron kiírják a közbeszerzési eljárást – jelentette be tegnap Sorin Apostu, Kolozsvár polgármestere abból az alkalomból, hogy az önkormányzat és a Green Revolution Egyesület idén is útjára indította a tavaly nagy népszerűségnek örvendő I love velo (azaz Szeretem a kerékpárt) ingyenes kerékpárkölcsönző programját. A polgármester elmondta: a minisztérium arról tájékoztatta, hogy az uniós pénzből finanszírozott, egymillió eurós beruházás tervét kedvezően fogják elbírálni.

Apostu az I love velo kerékpárkölcsönző programmal kapcsolatban hozzáfűzte: tavaly 24 ezer kolozsvári használta a kerékpárokat, tekintettel a kerékpárkölcsönzés népszerűségére, idén korábban indítják a programot. A kolozsvári sportcsarnok előterében található kölcsönző március végétől októberig fog üzemelni összesen 135 kerékpárral. A szolgáltatást valamennyi 14 éven felüli kolozsvári igénybe veheti, a kerékpárokat két órára adják kölcsön 10 és 18 óra között, a hosszabb nyári napokon két órával meghosszabbítják a programot, ősszel pedig korábban zár a kölcsönző.

Apostu ugyanakkor elmondta, a Nőj fel egészségesen! program keretében az önkormányzat és a Román Kosárlabda-szövetség 50 kolozsvári iskolát és óvodát látott el kosárlabdapalánkkal és labdákkal. Tegnap az önkormányzat befejezte a Györgyfalvi negyedi Detunáta park felújítását. A parkot öt fitneszgéppel, asztalitenisz-asztalokkal, fedett sakkasztalokkal szerelték fel, a beruházás a városnak mintegy 600 ezer lejébe került. A kerékpározókat új kerékpár-pályák várják, később gördeszkapályát is kap a Detunáta park, amelynek  egyik régi épületét is felújítja az önkormányzat.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. november 08., vasárnap

Ha van otthon káposzta és murok: drága hozzávalók nélkül is lehet különleges a menü

Ha van zöldségpáros, amely nélkül elképzelhetetlen a Kárpát-medence őszi konyhája, az a káposzta és a sárgarépa, amelyet Erdélyben murokként ismerünk. Olcsók, hónapokig eltarthatók, és együtt sokkal többet „tudnak”, mint külön-külön.

Ha van otthon káposzta és murok: drága hozzávalók nélkül is lehet különleges a menü
Hirdetés
2026. november 08., vasárnap

A Krav Maga több mint harcművészet: amerikai tapasztalatait adja tovább Kolozsváron Szabó Enikő

Oktatói munkájában a fizikai technikák mellett a tudatosság, önbizalom, erőnlét és stressztűrő képesség fejlesztésére is nagy hangsúlyt fektet Szabó Enikő, aki az Egyesült Államokból hazatérve a kincses városban kezdett el Krav Maga-edzéseket tartani.

A Krav Maga több mint harcművészet: amerikai tapasztalatait adja tovább Kolozsváron Szabó Enikő
2026. november 07., szombat

Ötszáz méteren múlhat Európa legritkább halfajának fennmaradása – Újabb lépésekkel mentenék a kölöntesügért

Továbbra is rendkívül veszélyeztetett a világon kizárólag a Fogarasi-havasokban, a Vâlsan folyóban élő kölöntesügér állománya. A természetvédelmi törekvések újabb fejleményeiről Nagy András Attila biológus számolt be a Krónikának.

Ötszáz méteren múlhat Európa legritkább halfajának fennmaradása – Újabb lépésekkel mentenék a kölöntesügért
2026. november 06., péntek

Újabb rekordot hozott az október, az El Niño fokozza az emberi tevékenység okozta felmelegedést

Az idei október volt a legmelegebb október a globális mérések kezdete óta – közölte pénteken az Európai Unió Copernicus éghajlatváltozási szolg&aacu

Újabb rekordot hozott az október, az El Niño fokozza az emberi tevékenység okozta felmelegedést
Hirdetés
2026. november 03., kedd

Zseniális magyarok kvíze: játssz és nyerj a Krónikával!

Büszkék lehetünk rájuk, hiszen találmányaikkal és felfedezéseikkel alapjaiban formálták át a világot. De vajon mennyire ismerjük a legnagyobb magyar elméket? A magyar tudomány ünnepe alkalmából a Krónika izgalmas játékkal várja olvasóit!

Zseniális magyarok kvíze: játssz és nyerj a Krónikával!
2026. november 02., hétfő

Veszélyesnek tartják a TikTokot, de a szülők többsége nem korlátozza gyermeke internetezését

A romániai netezők 65 százaléka találkozott az elmúlt évben valamilyen online csalással, megtévesztő tartalommal, és mindössze 52 százalékuk érzi úgy, hogy megfelelően tájékozott az internetes platformok használatának kockázatairól egy felmérés szerint.

Veszélyesnek tartják a TikTokot, de a szülők többsége nem korlátozza gyermeke internetezését
2026. november 01., vasárnap

Tánccal a magány ellen: közösséget épít a szenior örömtánc a Szilágyságban

Nemcsak a testet és az elmét mozgatja meg, hanem a magányt is oldja, és új életkedvet adhat az időseknek a szenior örömtánc. Ezt bizonyítja a zilahi Magdi Senior Dance Group története is, amelyről Bakó Magdi ötletgazda beszélt a Krónikának.

Tánccal a magány ellen: közösséget épít a szenior örömtánc a Szilágyságban
Hirdetés
2026. november 01., vasárnap

A név kötelez: édességek édesburgonyából

Ha a sütőtök az ősz klasszikusa, akkor az édesburgonya a merész újonc: krémes, természetesen édes, és szinte bármilyen süteményt képes gazdagítani,

A név kötelez: édességek édesburgonyából
A név kötelez: édességek édesburgonyából
2026. november 01., vasárnap

A név kötelez: édességek édesburgonyából

2026. október 29., csütörtök

Egy nettó minimálbérért borzonganak Drakula várában: a borsos ár sem riasztja el a vámpírlegendák rajongóit

Nem riasztották el az árak a halloweenkor Törcsváron mulatni vágyókat: a kastélyban és a hozzá tartozó parkban rendezett partikra minden jegy elkelt. A „hátborzongató” mulatozásért a választott csomagtól függően 800–3000 lejt is elkértek.

Egy nettó minimálbérért borzonganak Drakula várában: a borsos ár sem riasztja el a vámpírlegendák rajongóit
2026. október 26., hétfő

Gasztrotérképen ízlelgethetjük Hargita megyét

Elérhető Hargita megye online gasztrotérképe, amely tanúsítvánnyal rendelkező vendéglátóipari egységeket, látogatható gazdaságokat, tematikus útvonalakat és kulináris eseményeket foglal magában.

Gasztrotérképen ízlelgethetjük Hargita megyét
Hirdetés
Hirdetés