
Különleges kulturális és kulináris ínyencségek jellemezték a kolozsvári Koffer könyves- és kávéboltban megrendezett tematikus Kenya-napot.
2015. június 24., 20:002015. június 24., 20:00
A rendezvény jótékonysági célokat szolgált, az aznapi borravalót ugyanis a kenyai Rusinga-sziget egyik iskolájának a megsegítésére ajánlották fel.
A betérő vendégeket kenyai finomságokkal, teával és az egyenlítői éghajlatra jellemző rizses húskészítményekkel várták, a kóstoló után afrikai ritmusokra és dallamokra lazíthatott a közönség. Bogdan Racoltza és az ecsetgyári művésztelepen különböző képzéseket szervező Teljes Kör (Cercul Întreg) csapata különleges afrikai eredetű hangszerekkel teremtett remek hangulatot. Az igazán kitartóak pedig este megtekinthették Józsa Levente egy kenyai fiú életét, illetve az önkéntesek munkáját bemutató dokumentumfilmjét.
Halmen Balázs, az esemény ötletgazdája a Krónikának elmondta, a rendezvény a 2010 óta működő Van egy téglám Kenyában elnevezésű program része. Mint részletezte, eddig is szerveztek évente Kenya-napot, de eddig a tóközi református gyülekezetben tartották meg, mivel pedig a kávézó egyben a munkahelye is, úgy döntött, érdemes lenne ebben a környezetben is megszervezni, hiszen sok ember megfordul a Kofferben. Hozzáfűzte, az is volt ezzel a szándéka, hogy minél többen tudjanak arról, milyen a kenyai kultúra, illetve milyenek maguk az ottaniak.
„Kolozsváron is élnek kenyaiak, egyre nemzetközibb a kincses város. Azon kívül, hogy az itthoni rászorultakon segítünk, az is fontos, hogy rálátásunk legyen más országokra és felelősséget vállaljunk a harmadik világbeli országokért is\" – magyarázta. Kérdésünkre elmondta, a Van egy téglám Kenyában elnevezésű program még nem létezett, amikor ő önkéntesként négy hónapot töltött az afrikai országban.
„Nagyon élménydús négy hónap volt. Ahogy hazajöttem, elkezdtem mesélni róla, blogot is írni, és egyre többen kezdtek érdeklődni. Lelkesedtek az emberek, így jött létre a Van egy téglám Kenyában projekt\" – mesélte Halmen Balázs a kezdetekről.
Azóta évente egyszer erdélyi önkéntes csoportok látogatnak Rusinga szigetére. A legelső munkatáborban az iskolaépítésben segítettek, pénzbeli támogatást is vittek. Egy másik önkéntes táborban napelemeket szereltek fel az önkéntes házra, és jótékonyságiturizmus-programot is szerveztek a tehetősebbeknek: a kenyai szafari jótékonysági beugrója 500 euró volt.
Idén februárban már második alkalommal rendezték meg a szafarit. Kenya dél-nyugati csücskében egyébként a betegségek okozzák a legnagyobb gondot, hiszen itt van az AIDS és a malária gócpontja.
„Rusinga szigetén körülbelül 30 ezren élnek, a lakosság 40 százaléka HIV-fertőzött. Emiatt sok az árva, a szegénység miatt óriási méreteket ölt a prostitúció, emiatt terjed jobban az AIDS. Ez ördögi kör, amely ugyan javulni látszik, de még mindig nagyok a gondok\" – fejtette ki a Krónikának Halmen Balázs. A szigeten az emberek egyébként mezőgazdasággal és halászattal foglalkoznak. A betegségek miatt csak az önkéntes munkát vállaló turisták látogatják a szigetet, de Halmen szerint ez 20–30 év múlva változni fog, mert gyönyörű a sziget.
Ha van zöldségpáros, amely nélkül elképzelhetetlen a Kárpát-medence őszi konyhája, az a káposzta és a sárgarépa, amelyet Erdélyben murokként ismerünk. Olcsók, hónapokig eltarthatók, és együtt sokkal többet „tudnak”, mint külön-külön.
Oktatói munkájában a fizikai technikák mellett a tudatosság, önbizalom, erőnlét és stressztűrő képesség fejlesztésére is nagy hangsúlyt fektet Szabó Enikő, aki az Egyesült Államokból hazatérve a kincses városban kezdett el Krav Maga-edzéseket tartani.
Továbbra is rendkívül veszélyeztetett a világon kizárólag a Fogarasi-havasokban, a Vâlsan folyóban élő kölöntesügér állománya. A természetvédelmi törekvések újabb fejleményeiről Nagy András Attila biológus számolt be a Krónikának.
Az idei október volt a legmelegebb október a globális mérések kezdete óta – közölte pénteken az Európai Unió Copernicus éghajlatváltozási szolg&aacu
Büszkék lehetünk rájuk, hiszen találmányaikkal és felfedezéseikkel alapjaiban formálták át a világot. De vajon mennyire ismerjük a legnagyobb magyar elméket? A magyar tudomány ünnepe alkalmából a Krónika izgalmas játékkal várja olvasóit!
A romániai netezők 65 százaléka találkozott az elmúlt évben valamilyen online csalással, megtévesztő tartalommal, és mindössze 52 százalékuk érzi úgy, hogy megfelelően tájékozott az internetes platformok használatának kockázatairól egy felmérés szerint.
Nemcsak a testet és az elmét mozgatja meg, hanem a magányt is oldja, és új életkedvet adhat az időseknek a szenior örömtánc. Ezt bizonyítja a zilahi Magdi Senior Dance Group története is, amelyről Bakó Magdi ötletgazda beszélt a Krónikának.
Ha a sütőtök az ősz klasszikusa, akkor az édesburgonya a merész újonc: krémes, természetesen édes, és szinte bármilyen süteményt képes gazdagítani,
Nem riasztották el az árak a halloweenkor Törcsváron mulatni vágyókat: a kastélyban és a hozzá tartozó parkban rendezett partikra minden jegy elkelt. A „hátborzongató” mulatozásért a választott csomagtól függően 800–3000 lejt is elkértek.
Elérhető Hargita megye online gasztrotérképe, amely tanúsítvánnyal rendelkező vendéglátóipari egységeket, látogatható gazdaságokat, tematikus útvonalakat és kulináris eseményeket foglal magában.
szóljon hozzá!