
Ünnepélyes keretek között adták át kedden azt a hét zsák búzalisztet a kolozsvári magyar főkonzulátus udvarán, amellyel Kolozs megye hozzájárul a Kárpát-medence kenyerének megsütéséhez.
2015. július 14., 19:222015. július 14., 19:22
A liszt a megye hét településéről érkezett: Bálványosváraljáról, Buzáról, Györgyfalváról, Magyarszovátról, Tordaszentmihályról, Székről és Várfalváról.
A zsákokat a falvak népviseletbe öltözött fiataljai adták át a szolnoki küldöttségnek. A rekordméretű kenyeret ugyanis Diószegi László pékmester vezetésével a Szolnoki Művésztelep óriáskemencéjében sütik meg augusztus 20-ára a Kárpát-medence magyarlakta területeiről származó hozzávalókból. Diószegi László elmondta: idén új rekordot állítanak fel: 250 kilós kenyeret fognak sütni. A tavalyi óriáskenyér ugyanis „csak\" 200 kilós volt.
Mint részletezte, nem egyszerű feladat a kemencébe helyezni a hatalmas kenyértésztát, hiszen már maga a lapát ötven kilót nyom, ezért hat ember munkájára van szükség. Nem elég a kenyértésztát behelyezni a kemencébe, de ki is kell rántani alóla a félmázsás lapátot. Az óriáskenyeret egyébként, akárcsak tavaly, a Kolozsvári Magyar Napok keretében fogják felszelni augusztus 20-án.
Gergely Balázs, a Kolozsvári Magyar Napok főszervezője elmondta: a szolnokiak tavalyelőtt kérték fel először a Kolozs megyeieket, hogy vegyenek részt a programban. „Nagyon nagy megtiszteltetés volt számunkra a megkeresés, hiszen a Kárpát-medence kenyere a Kárpát-medencei magyarság összetartozását jelképezi\" – nyilatkozta. Az ünnepélyes eseményen Barabás János vezető konzul és Vákár István, a Kolozs megyei közgyűlés alelnöke is üdvözölte a kezdeményezést.
Szolnok városa és a Szolnok Televízió egyébként 2011-ben indította útjára hagyományteremtő céllal a Nemzet kenyere – 2013-tól a Kárpát-medence kenyere címet viselő, Szent István király napján megrendezendő programját. Ennek központi eseménye a határokon átívelő összefogással készülő, rekordméretű kenyér megsütése és ünnepélyes keretek között történő megszentelése.
Tavaly kunsági búza, vajdasági kovász, erdélyi só, kárpátaljai forrásvíz, valamint felvidéki és erdélyi burgonya felhasználásával sült, 200 kilós kenyér „testvérkenyerét\" Kolozsvárra is elhozta Kovács Sándor, Jász-Nagykun-Szolnok megye közgyűlésének elnöke. A kenyeret a Kolozsvári Magyar Napok keretében az erdélyi történelmi egyházak képviselői szentelték meg, majd osztották szét.
Szokatlan riasztás miatt vonult ki hétfőn késő este az aradi csendőrség: valamivel 23 óra a 112-es segélyhívószámon jelentette be egy férfi, hogy autója motorházteteje alatt egy kígyó bújt meg.
Júniusban már elárasztja a piacokat a világos és sötétebb színű zöldpaprika, amit nemcsak töltött paprika formájában és nyersen fogyaszthatunk. Összeállításunkban nyári, hűsítő fogások receptjeit is közöljük – főszerepben a zöldpaprika.
Európát, és azon belül Romániát is történelmi hőség hulláma érte el. Alább pontokba szedve foglaljuk össze, mi történik a testünkkel a kritikus hőmérsékleti határokon, mire kell különösen figyelnünk, és hogyan védekezhetünk hatékonyan a hőség ellen.
Magyarul talán frappánsan „házpesztrának” fordíthatnánk az angol kifejezéssel house-sitting-nek nevezett új utazási trendet, ami lassan meghódítja a világot. Fő aduászai: pénztárcabarát, ráadásul autentikus helyi élményt nyújt.
A nyár a legtöbb ember fejében a szabadság, a napsütés, a nyaralás és a gondtalan kikapcsolódás évszaka. Mégis sokan vannak, akik éppen ezekben a hónapokban érzik magukat feszültebbnek, kimerültebbnek vagy szorongóbbnak.
Te is kívülről fújod a legnagyobb slágereket? Otthon vagy a zene világában, vagy csak egyszerűen imádod a fesztiválhangulatot? Akkor itt a te időd! Itt a Krónika legújabb nyereményjátéka!
A következő napokban várható hőhullám miatt ajánlásokat fogalmaztak meg csütörtökön a hatóságok a lakosság számára.
Egyre erősödik a forróság és kiterjed egész Romániára – figyelmeztetnek a meteorológusok, akik narancssárga és sárga hőségriasztásokat adtak ki, amelyek csütörtök reggeltől péntek 21 óráig érvényesek.
Elena Ceaușescu eltitkolt balesete igazság vagy városi legenda? – erről közölt bejegyzést szerdán a Securitate Irattárát Vizsgáló Országos Tanács (CNSAS).
A felmelegedő tengerek kedvező feltételeket teremtenek a Vibrio vulnificus nevű kórokozó terjedéséhez.
szóljon hozzá!