
Ismét miénk itt a tér. A Szent Lászó téren ismét megjelentek az emberek
Fotó: Balogh Levente
Két hónapnyi kijárási korlátozás után a nyakunkba vettük Nagyvárad központját, hogy megnézzük, milyen volt Szent László városában a karantén utáni „szabadság” első napja.
A szabad kijárást kihasználva kétszer is kilátogattunk pénteken Nagyvárad belvárosába, és két napszakban két eltérő utcaképpel szembesültünk. A déli órákban viszonylag kevés ember járt az utcákon, legtöbbjükön pedig látszott, hogy munkaügyben rohannak éppen valahová. Néhány bolt előtt letolt maszkos eladók cigiztek, és láttunk pár kerekes bevásárlótáskás idős embert.
A gépkocsiforgalom viszont annál nagyobb volt, a Szent László tér környéke például úgy be volt állva, mint egy olyan hétköznapon, mikor már ebben az órában az óvodásokért, kisiskolásokért igyekvő szülőkkel, nagyszülőkkel vannak tele a váradi utcák. Meg is jegyezte a taxis, hogy egy nap alatt visszaállt minden a régibe.
Nagyvárad főterén is csak elvitelre vásárolható egyelőre kávé
Fotó: Balogh Levente
A téren amúgy idősebb emberek sütkéreztek néhány padon, de a központi rész, ami átlagban gyermekricsajtól szokott ilyen szép időben hangos lenni, teljesen üres volt.
Az emberek többsége amúgy nem viselt maszkot, de szép számban akadtak olyanok is, akik letolva, mások szabályszerűen hordták az arcvédőt kültéren is.
Délutánra aztán megváltozott az utcakép.
Mintha az elmúlt két hónapban semmi különös nem történt volna, mintha egyszerű, átlagos május közepi péntek délután lenne: a Rulikowski Városi Köztemetőtől a központi Szent Lászó tér felé vezető Rulikowski (Egyetem) utcában a péntek délután megszokott kocsisor kígyózott.
A Zöldfa utca a teraszok nélkül
Fotó: Balogh Levente
Két hónapnyi „szobafogság” után – amelyet csupán hetente egyszer, csütörtökön esténként törtünk meg a közeli, gyalogszerrel is befutható bevásárlóközpontban megejtett nagybevásárlásokkal – gyalog indultunk el a belváros irányába, hogy feltérképezzük, hogyan telik Szent László városában a kijárási korlátozás utáni első „szabadnap”.
Nos, nyoma sem volt kihalt utcáknak: gyalogosok siettek ide-oda, útközben pedig folyamatosan csilingeltek a járdára fölfestett kerékpársávban előző bringások.
A Fő utca szokatlan látványt nyújt a megszokott teraszok sora nélkül
Fotó: Balogh Levente
Az első rendhagyó elem az állami egyetem kampusza volt, amelyben ilyenkor rendszerint diákok sokasága zsibong. Most azonban lakatra zárt kapuk és csendes, kihalt gyalogutak, padok hirdetik: még nem tért vissza teljesen a normalitás.
A város főtere, a Szent László (Egyesülés) tér felé haladva azonban egyre sűrűbb volt a forgalom, a térre beérve viszont ismét csak látszott, hogy nem szokványos időket érünk. A tér keleti és nyugati oldalán a korábbi években ilyenkor már rendszerint a vendéglők, kávézók teraszai sorjáznak – most viszont csak az egyik kávézó előtt meredezett néhány csukott ernyő, és néhányan lézengtek italukra várva a jelenleg kizárólag elvitelre kávét főző műintézmény előtt.
A Fő utca Bémer tér felőli vége a szükségállapot utáni első napon
Fotó: Balogh Levente
Azért sokan kihasználták a kora nyárias, napsütéses idővel kombinált, helyreállt szabadságot arra, hogy legalább sétáljanak egyet.
A Bémer térre vezető Szent László hídon áthaladva is a „békeidőkben” megszokott péntek délutáni zsúfoltsággal szembesültünk, a város egyik legfőbb korzóján, a Fő utcán pedig ugyancsak sétálók rajzottak – ugyanakkor döbbenetes látványt nyújt a tikkasztó májusi délutánon, hogy hiányzik a rendszerint a sétálóutca középtengelyén végigfutó teraszsor. A járókelők jobb híján azzal kárpótolták magukat, hogy a frissen felújított palotákban gyönyörködtek, illetve konstatálták, hogy az elmúlt hónapokban újabb régi épületeket állványoztak fel restaurálás céljával.
A Fő utcán végighaladva a Körös áruház előtt is rengetegen ültek az épület árnyékában a kihelyezett padokon.
A Holnaposok még „karanténban” maradtak a felújítás alatt álló Bémer téren
Fotó: Balogh Levente
Útban visszafelé a Szent László tér irányába a Moskovits-palota mellett betértünk a Széchenyi (Traian) tér irányába, hogy az Ezredévi emléktéren (ma Szabadság tér) át a Garasos hídon keljünk át ismét a Körösön Újvárosba. Az Ezredévi emléktéren is békebeli látvány fogadott: a Szacsvay Imre, az 1848-49-es országgyűlés mártír jegyzője szobra környékén sorakozó padokon, a fák árnyékában tömegek ültek, beszélgettek, élvezték a tavaszi időjárást, vagy csak hallgatták a közeli filagóriába kihelyezett pianinón játszó járókelő játékát.
A Szent László térre a néhány éve sétálóutcává alakított Zöldfa utcán értünk vissza – rendszerint itt is nyüzsgő kávéházi élet zajlik a kihelyezett teraszokon. Most viszont itt sem volt egyetlen terasz sem- igaz, néhány, elvitelre ételt készítő vagy italt forgalmazó vendéglátóhely ajtaja mellé kihelyeztek egy-egy asztalt, elvileg a személyzet számára, gyakorlatilag azonban előfordulhat, hogy nem csak ők foglaltak ott helyet egy-egy csésze kávé társaságában.
Békebeli nyugalom az Ezredévi emléktéren
Fotó: Balogh Levente
Összességében elmondható, hogy látszott: a váradiak alig várták, hogy kéthavi bezártság után végre szabadon, rendőri vegzálás nélkül kimehessenek az otthonukból.
És ugyanúgy várják, hogy az első lazítás után visszatérjen végre a megszokott normalitás.
Ha van zöldségpáros, amely nélkül elképzelhetetlen a Kárpát-medence őszi konyhája, az a káposzta és a sárgarépa, amelyet Erdélyben murokként ismerünk. Olcsók, hónapokig eltarthatók, és együtt sokkal többet „tudnak”, mint külön-külön.
Oktatói munkájában a fizikai technikák mellett a tudatosság, önbizalom, erőnlét és stressztűrő képesség fejlesztésére is nagy hangsúlyt fektet Szabó Enikő, aki az Egyesült Államokból hazatérve a kincses városban kezdett el Krav Maga-edzéseket tartani.
Továbbra is rendkívül veszélyeztetett a világon kizárólag a Fogarasi-havasokban, a Vâlsan folyóban élő kölöntesügér állománya. A természetvédelmi törekvések újabb fejleményeiről Nagy András Attila biológus számolt be a Krónikának.
Az idei október volt a legmelegebb október a globális mérések kezdete óta – közölte pénteken az Európai Unió Copernicus éghajlatváltozási szolg&aacu
Büszkék lehetünk rájuk, hiszen találmányaikkal és felfedezéseikkel alapjaiban formálták át a világot. De vajon mennyire ismerjük a legnagyobb magyar elméket? A magyar tudomány ünnepe alkalmából a Krónika izgalmas játékkal várja olvasóit!
A romániai netezők 65 százaléka találkozott az elmúlt évben valamilyen online csalással, megtévesztő tartalommal, és mindössze 52 százalékuk érzi úgy, hogy megfelelően tájékozott az internetes platformok használatának kockázatairól egy felmérés szerint.
Nemcsak a testet és az elmét mozgatja meg, hanem a magányt is oldja, és új életkedvet adhat az időseknek a szenior örömtánc. Ezt bizonyítja a zilahi Magdi Senior Dance Group története is, amelyről Bakó Magdi ötletgazda beszélt a Krónikának.
Ha a sütőtök az ősz klasszikusa, akkor az édesburgonya a merész újonc: krémes, természetesen édes, és szinte bármilyen süteményt képes gazdagítani,
Nem riasztották el az árak a halloweenkor Törcsváron mulatni vágyókat: a kastélyban és a hozzá tartozó parkban rendezett partikra minden jegy elkelt. A „hátborzongató” mulatozásért a választott csomagtól függően 800–3000 lejt is elkértek.
Elérhető Hargita megye online gasztrotérképe, amely tanúsítvánnyal rendelkező vendéglátóipari egységeket, látogatható gazdaságokat, tematikus útvonalakat és kulináris eseményeket foglal magában.
szóljon hozzá!