Karantén utáni belvárosi séta Nagyváradon

A téren amúgy idősebb emberek sütkéreztek néhány padon, de a központi rész, ami átlagban gyermekricsajtól szokott ilyen szép időben hangos lenni, teljesen üres volt.

Az emberek többsége amúgy nem viselt maszkot, de szép számban akadtak olyanok is, akik letolva, mások szabályszerűen hordták az arcvédőt kültéren is.

Délutánra aztán megváltozott az utcakép.

Mintha az elmúlt két hónapban semmi különös nem történt volna, mintha egyszerű, átlagos május közepi péntek délután lenne: a Rulikowski Városi Köztemetőtől a központi Szent Lászó tér felé vezető Rulikowski (Egyetem) utcában a péntek délután megszokott kocsisor kígyózott.

Két hónapnyi „szobafogság” után – amelyet csupán hetente egyszer, csütörtökön esténként törtünk meg a közeli, gyalogszerrel is befutható bevásárlóközpontban megejtett nagybevásárlásokkal – gyalog indultunk el a belváros irányába, hogy feltérképezzük, hogyan telik Szent László városában a kijárási korlátozás utáni első „szabadnap”.

Nos, nyoma sem volt kihalt utcáknak: gyalogosok siettek ide-oda, útközben pedig folyamatosan csilingeltek a járdára fölfestett kerékpársávban előző bringások.

Az első rendhagyó elem az állami egyetem kampusza volt, amelyben ilyenkor rendszerint diákok sokasága zsibong. Most azonban lakatra zárt kapuk és csendes, kihalt gyalogutak, padok hirdetik: még nem tért vissza teljesen a normalitás.

A város főtere, a Szent László (Egyesülés) tér felé haladva azonban egyre sűrűbb volt a forgalom, a térre beérve viszont ismét csak látszott, hogy nem szokványos időket érünk. A tér keleti és nyugati oldalán a korábbi években ilyenkor már rendszerint a vendéglők, kávézók teraszai sorjáznak – most viszont csak az egyik kávézó előtt meredezett néhány csukott ernyő, és néhányan lézengtek italukra várva a jelenleg kizárólag elvitelre kávét főző műintézmény előtt.

Azért sokan kihasználták a kora nyárias, napsütéses idővel kombinált, helyreállt szabadságot arra, hogy legalább sétáljanak egyet.

A Bémer térre vezető Szent László hídon áthaladva is a „békeidőkben” megszokott péntek délutáni zsúfoltsággal szembesültünk, a város egyik legfőbb korzóján, a Fő utcán pedig ugyancsak sétálók rajzottak – ugyanakkor döbbenetes látványt nyújt a tikkasztó májusi délutánon, hogy hiányzik a rendszerint a sétálóutca középtengelyén végigfutó teraszsor. A járókelők jobb híján azzal kárpótolták magukat, hogy a frissen felújított palotákban gyönyörködtek, illetve konstatálták, hogy az elmúlt hónapokban újabb régi épületeket állványoztak fel restaurálás céljával.

A Fő utcán végighaladva a Körös áruház előtt is rengetegen ültek az épület árnyékában a kihelyezett padokon.

Útban visszafelé a Szent László tér irányába a Moskovits-palota mellett betértünk a Széchenyi (Traian) tér irányába, hogy az Ezredévi emléktéren (ma Szabadság tér) át a Garasos hídon keljünk át ismét a Körösön Újvárosba. Az Ezredévi emléktéren is békebeli látvány fogadott: a Szacsvay Imre, az 1848-49-es országgyűlés mártír jegyzője szobra környékén sorakozó padokon, a fák árnyékában tömegek ültek, beszélgettek, élvezték a tavaszi időjárást, vagy csak hallgatták a közeli filagóriába kihelyezett pianinón játszó járókelő játékát.

A Szent László térre a néhány éve sétálóutcává alakított Zöldfa utcán értünk vissza – rendszerint itt is nyüzsgő kávéházi élet zajlik a kihelyezett teraszokon. Most viszont itt sem volt egyetlen terasz sem- igaz, néhány, elvitelre ételt készítő vagy italt forgalmazó vendéglátóhely ajtaja mellé kihelyeztek egy-egy asztalt, elvileg a személyzet számára, gyakorlatilag azonban előfordulhat, hogy nem csak ők foglaltak ott helyet egy-egy csésze kávé társaságában.

Összességében elmondható, hogy látszott: a váradiak alig várták, hogy kéthavi bezártság után végre szabadon, rendőri vegzálás nélkül kimehessenek az otthonukból.

És ugyanúgy várják, hogy az első lazítás után visszatérjen végre a megszokott normalitás.