2013. január 24., 12:312013. január 24., 12:31
A testület ülésén öten szavaztak a meghökkentő javaslat mellett – mindannyian kocsmárosok, vagy volt kocsmárosok. A szavazáson hét „megyeatya” tartózkodott, tucatnyi pedig nem tartózkodott a teremben, mert el se ment az ülésre.
A javaslattal Danny Healy-Rae tanácsos rukkolt ki. Indoklása szerint az autóvezetői szeszhatár megemelése hangulatjavító: segítene azokon az öregeken, akik magányosan tengetik napjaikat otthon és búskomorságba esnek, viszont eljárnának kocsmázni, ha utána haza is hajthatnának autóikkal. Healy-Rae rámutatott arra, hogy gyér forgalmú utakat használnának, és csak nagyon lassan szabadna haladniuk.
Az önkormányzati döntés most Alan Shatter, Írország igazságügy-minisztere elé kerül azzal a kérelemmel, hogy adjon ki külön vezetői engedélyeket az eldugott vidéki helységekben lakó öregek számára.
Hogy pontosan hány év felettieknek járhatna az engedély, mennyit ihatnának, milyen sebességgel vezethetnének, arra nem tért ki a The Daily Telegraph című brit lap, mert feltehetően Kerry „megyeatyái” sem. Nem valószínű, hogy döntésük megértésre talál a miniszternél. A közlekedésbiztonsági hatóság máris esztelennek minősítette az egész ötletet.
Lélegzetelállító mutatvánnyal hívta fel magára a figyelmet két orosz származású aktivista New Yorkban: felmásztak az Empire State Building csúcsára, ahol egy világbékét hirdető transzparenst feszítettek ki, majd a férfi megkérte társa kezét.
Szokatlan riasztás miatt vonult ki hétfőn késő este az aradi csendőrség: valamivel 23 óra a 112-es segélyhívószámon jelentette be egy férfi, hogy autója motorházteteje alatt egy kígyó bújt meg.
Júniusban már elárasztja a piacokat a világos és sötétebb színű zöldpaprika, amit nemcsak töltött paprika formájában és nyersen fogyaszthatunk. Összeállításunkban nyári, hűsítő fogások receptjeit is közöljük – főszerepben a zöldpaprika.
Európát, és azon belül Romániát is történelmi hőség hulláma érte el. Alább pontokba szedve foglaljuk össze, mi történik a testünkkel a kritikus hőmérsékleti határokon, mire kell különösen figyelnünk, és hogyan védekezhetünk hatékonyan a hőség ellen.
Magyarul talán frappánsan „házpesztrának” fordíthatnánk az angol kifejezéssel house-sitting-nek nevezett új utazási trendet, ami lassan meghódítja a világot. Fő aduászai: pénztárcabarát, ráadásul autentikus helyi élményt nyújt.
A nyár a legtöbb ember fejében a szabadság, a napsütés, a nyaralás és a gondtalan kikapcsolódás évszaka. Mégis sokan vannak, akik éppen ezekben a hónapokban érzik magukat feszültebbnek, kimerültebbnek vagy szorongóbbnak.
Te is kívülről fújod a legnagyobb slágereket? Otthon vagy a zene világában, vagy csak egyszerűen imádod a fesztiválhangulatot? Akkor itt a te időd! Itt a Krónika legújabb nyereményjátéka!
A következő napokban várható hőhullám miatt ajánlásokat fogalmaztak meg csütörtökön a hatóságok a lakosság számára.
Egyre erősödik a forróság és kiterjed egész Romániára – figyelmeztetnek a meteorológusok, akik narancssárga és sárga hőségriasztásokat adtak ki, amelyek csütörtök reggeltől péntek 21 óráig érvényesek.
Elena Ceaușescu eltitkolt balesete igazság vagy városi legenda? – erről közölt bejegyzést szerdán a Securitate Irattárát Vizsgáló Országos Tanács (CNSAS).