
2012. január 09., 08:182012. január 09., 08:18
King tájékoztatása szerint a nyomozást az ő kérésére és annak nyomán indították el tavaly ősszel, hogy olyan értesülések láttak napvilágot, amelyek szerint az Obama-kormányzat betekintést biztosított Bigelownak és a film gyártójának, a Sony Picturesnek a terroristavezér tavalyi, Pakisztánban történt likvidálásának részleteibe.
A republikánus politikus hangsúlyozta, hogy a bin Ladent megsemmisítő kommandós akcióról olyan információk szivárogtak ki, amelyek pakisztániak letartóztatásához vezettek, és veszélybe sodorták az akcióban részt vevő kommandósok és családtagjaik életét. Bigelow, aki 2010-ben A bombák földjén című alkotásával nyerte el az Oscart, még a tavaly májusi kommandós akció előtt fogott bele a 2001. szeptember 11-i merényletsorozatot irányító terrorista vezérről szóló filmjének előkészítésébe.
A lapokban tavaly augusztusban megszellőztetett vádak szerint a Pentagon titkos adatokkal látta el a rendezőnőt Amerika egyes számú közellenségének megöléséről. Jay Carney, a Fehér Ház szóvivője augusztusban cáfolta a vádakat, és „nevetségesnek” nevezte, hogy a filmeseknek nyújtott segítségben politikai motiváció is szerepet játszott volna. A film a tervek szerint októberben kerül az amerikai mozikba, vagyis alig egy hónappal az elnökválasztás előtt. Közben megtalálta a főszereplőt a filmhez Bigelow: a rendező választása a 27 éves Joel Edgertonra (portrénkon) esett.
Az ausztrál színészt már régóta az esélyesek között emlegették a film főszerepére, most azonban hivatalossá vált, hogy ő alakítja bin-Ladent – jelentette a Variety című lap. Az alkotás az amerikai haditengerészet egyik kommandós egységéről, az Oszama bin Ladent hosszasan üldöző és végül likvidáló csapatáról szól.
Az egyelőre még hivatalos cím nélküli alkotáson a rendezőnő ismét Mark Boal forgatókönyvíróval dolgozott együtt. Mindketten Oscar-díjat kaptak A bombák földjén című háborús drámáért 2010-ben: Boal a forgatókönyvért, Bigelow – első nőként – a rendezésért. A 27 éves Joel Edgerton 2012-ben Leonardo DiCaprio és Tobey Maguire oldalán Baz Luhrman A nagy Gatsby című filmjében is látható lesz Tom Buchanan alakjában.
Van egy gyümölcs, amelynek illata-íze nagyon jellemzi az erdélyi őszt: a rézüstben rotyogó lekvár, a pálinkafőző kályha füstje, a fáról frissen leszedett, kékesfényű termés íze.
Kossuth Rádió – újra mindenkié. Ez a szlogenje az augusztus 24-én teljes műsorstruktúrával visszatérő, megújult Kossuth Rádiónak – közölte a Duna Médiaszolgáltató Nonprofit Zrt. Sajtó és Marketing Iroda vasárnap az MTI-vel.
Felhagyott az agglegényélettel az RMDSZ alsóházi frakcióvezetője, megnősült Csoma Botond parlamenti képviselő. A kolozsvári politikus Deák-Sala Rebekát, Kós Károly dédunokáját vette el feleségül.
Egy hosszú éveken át tartó toxikus vagy bántalmazó kapcsolat lezárása akár „sikertörténet” is lehet, ezért Mészáros Andrea pszichoterapeuta szerint a növekvő válási számokat sem érdemes önmagukban értelmezni. Házasságról, válási okokról beszélgettünk.
Erdély a hátborzongató kastélyokon túl: családi kaland Románia hegyeiben – Felejtsd el a vámpírmeséket – a Keleti-Kárpátok drámai csúcsokat, barangoló medvéket és mély magányt kínálnak – ezzel a címmel, alcímmel közölt riportot a The Guardian.
A szürke maradt a legnépszerűbb autószín Romániában 2025-ben – erre a következtetésre jutott a Román Gépjármű-nyilvántartó Hivatal (RAR), miután összesítette a forgalmi engedélyekhez kapcsolódó adatokat mind az új, mind a használt autók esetében.
Öt ország 14 együttese mutatta meg Kolozsváron: a tánchoz nem kell közös nyelv. Egymás lépéseit tanulták, barátságokat kötöttek, és már a következő találkozást tervezik.
A Krónikának nyilatkozó Popa Armand informatikus, robotikatanár és amatőr csillagász szerint, ha van a természettudományok között olyan terület, amely gyereket és felnőttet egyaránt lenyűgöz, akkor az a csillagászat.
Augusztus közepén járunk, túl vagyunk Lőrinc napján, amely a magyar néphagyományban a görögdinnye-fogyasztás hallgatólagos lezárását jelentette.
Antal Emőke lett a Miss Balaton királynője. A szatmárnémeti lány a koronát elődjétől, a 2024-ben győztes Bábel Virágtól vehette át.