
Idén is rendeznek jótékonysági estet Böjte Csaba ferences szerzetes árva sorsú gyermekeinek megsegítésére Nagyszalontán.
2014. december 09., 19:212014. december 09., 19:21
Török László polgármester lapunknak elmondta, a karácsonyi adakozás szellemében évről évre megrendezendő eseményen a hajdúváros lakosai közös összefogással segítenek az árva és nehéz körülmények között élő gyermekeknek, hogy a mindennapok számukra is könnyebbek, boldogabbak legyenek.
„Sok évre visszatekintő összefogásunk ma már nemcsak eredményes, de messze földön is híressé tette városunkat. Szívügyünknek tekintjük a hátrányos helyzetű gyermekek és családok támogatását, s a jó szándékú emberekkel karöltve igyekszünk egy kis örömet csempészni a nehéz körülmények között élő családok mindennapjaiba” – állapította meg az RMDSZ-es elöljáró.
Töröktől megtudtuk, a december 13-án, szombaton 19 órától tartandó jótékonysági estre ezúttal is szeretettel várnak minden segítő szándékú embert, viszonzásként pedig a szervezők színvonalas műsorral ajándékozzák meg a támogatókat.
A Zilahy Lajos Művelődési Házban tartandó rendezvényen karácsonyi műsor keretében színpadra lépnek a Szent Ferenc Alapítvány árvái, illetve napközis gondozásban lévő, szalontai születésű gyerekek, a gálaműsor sztárvendége pedig a marosvásárhelyi származású Keresztes Ildikó énekesnő.
Az esemény házigazdája Böjte Csaba ferences szerzetes és Török László polgármester, fővédnöke Németh Szilárd rezsibiztos, fideszes országgyűlési képviselő, díszvendég Borbély Lénárd, Csepel polgármestere.
Ezzel egy időben az RMDSZ városi szervezete „Egy cipősdoboznyi szeretet” mottóval idén is megszervezi jótékonysági akcióját. Ennek keretében a szövetség december 15-éig várja a játékokat, tanszereket, nem romlandó élelmiszereket tartalmazó, cipősdobozba csomagolt meglepetéseket a szervezet hajdúvárosi irodájában, a Kossuth Lajos utca 16. szám alatt. Az összegyűlt ajándékokat szenteste előtti napokban juttatják a rászoruló háztartásoknak.
Böjte Csaba testvér és háromszéki árva gyemekei közreműködésével Kézdivásárhelyen is karácsonyváró műsort szerveznek december 18-án a Vigadó Művelődési Házban. Az adománybelépők ára 10 lej, az érdeklődők ezzel az összeggel Böjte Csaba alapítványát támogatják.
Van egy gyümölcs, amelynek illata-íze nagyon jellemzi az erdélyi őszt: a rézüstben rotyogó lekvár, a pálinkafőző kályha füstje, a fáról frissen leszedett, kékesfényű termés íze.
Kossuth Rádió – újra mindenkié. Ez a szlogenje az augusztus 24-én teljes műsorstruktúrával visszatérő, megújult Kossuth Rádiónak – közölte a Duna Médiaszolgáltató Nonprofit Zrt. Sajtó és Marketing Iroda vasárnap az MTI-vel.
Felhagyott az agglegényélettel az RMDSZ alsóházi frakcióvezetője, megnősült Csoma Botond parlamenti képviselő. A kolozsvári politikus Deák-Sala Rebekát, Kós Károly dédunokáját vette el feleségül.
Egy hosszú éveken át tartó toxikus vagy bántalmazó kapcsolat lezárása akár „sikertörténet” is lehet, ezért Mészáros Andrea pszichoterapeuta szerint a növekvő válási számokat sem érdemes önmagukban értelmezni. Házasságról, válási okokról beszélgettünk.
Erdély a hátborzongató kastélyokon túl: családi kaland Románia hegyeiben – Felejtsd el a vámpírmeséket – a Keleti-Kárpátok drámai csúcsokat, barangoló medvéket és mély magányt kínálnak – ezzel a címmel, alcímmel közölt riportot a The Guardian.
A szürke maradt a legnépszerűbb autószín Romániában 2025-ben – erre a következtetésre jutott a Román Gépjármű-nyilvántartó Hivatal (RAR), miután összesítette a forgalmi engedélyekhez kapcsolódó adatokat mind az új, mind a használt autók esetében.
Öt ország 14 együttese mutatta meg Kolozsváron: a tánchoz nem kell közös nyelv. Egymás lépéseit tanulták, barátságokat kötöttek, és már a következő találkozást tervezik.
A Krónikának nyilatkozó Popa Armand informatikus, robotikatanár és amatőr csillagász szerint, ha van a természettudományok között olyan terület, amely gyereket és felnőttet egyaránt lenyűgöz, akkor az a csillagászat.
Augusztus közepén járunk, túl vagyunk Lőrinc napján, amely a magyar néphagyományban a görögdinnye-fogyasztás hallgatólagos lezárását jelentette.
Antal Emőke lett a Miss Balaton királynője. A szatmárnémeti lány a koronát elődjétől, a 2024-ben győztes Bábel Virágtól vehette át.
szóljon hozzá!